
CÍMLAP
Erdélyi Károly
A debreceni Nyomdász-Egyesület harmadik huszonötéves története
TARTALOM, ELŐSZÓ
Tartalom
Előszó
Visszatekintés
Készülődés az ötvenéves ünnepélyre
Beszámoló az ötvenéves ünnepélyről
A harmadik huszonöt esztendő munkája
Nyomdásztársadalmi életünk megnyilatkozásai
Az első 25 év rövid története
Elhúnyt vezetőink és jó szaktársaink emléke
Élünk és dolgozunk!
A debreceni nyomdák leírása
A debreceni kerület tisztikara (1947)
A debreceni kerület rendes tagjai
Rokkantak. - Munkásnők. - Segédmunkások
Alapító tagok (1872)
Utószó
Előszó
Az 1947. évben megtartott tisztújító közgyűlés úgy határozott, hogy az
1872-ben megalakult Debreceni Könyvnyomdászok Beteg- és Utassegélyző
Egylete hetvenötödik évfordulóját méltó keretek között megünnepli,
történetét megíratja és ezzel tiszteletének is kifejezést ad mindazok
emléke iránt, akik már ezidőben fölismerték a nyomdászszolidaritást és
az abban rejlő nagy erőt.
Amikor Fehértói László elnök ezt a határozatot velem tudatta, arra kért,
hogy az elmúlt huszonöt esztendő történetét - a vezetőség megbízása folytán
- összeállítani, megírni szíveskedjek.
Vállaltam ezt a nem könnyűnek mondható megbízatást főképpen azért, mert
az elmúlt huszonöt esztendőnek egyik jól ismerője, Egyesületünknek a
leghosszabb időn át elnöke voltam; de különösen azért, mert erre a mult
tiszteletén kívül a kerület vezetőségének bizalma is kötelez.
A feladat nem volt könnyű. Az elmúlt évekre esik a város többszöri súlyos
bombázása és harctérré válása. Kimondhatatlan érték és drága emberi élet
pusztult el ez alkalommal. Ez a pusztulás nem kímélte meg a debreceni
nyomdai munkásság nagy áldozatkészséggel gyönyörűen berendezett Otthonát
sem. Mindennek gazdája akadt, ami könnyen mozgatható volt, aminek az
elszállításához nem kellett stráfkocsi, vagy a tűz martaléka nem lett.
Szerencse, hogy a nyomdásztörténeti vonatkozású eseményekről koronként a
Typographiában cikkeket jelentettem meg és ilyenirányú munkásságot néhány
szaktársam is végzett! Ezeknek egy része átvészelte a nehéz időket, de
sok értékes anyaghoz jutottam László Imre és Botos Sándor által gondosan
megőrzött Typographiák által is. (Nem volt ez sem teljes, mert a régebbi
példányok elkallódtak, az 1931. évtől azonban nagyrészben rendelkezésemre
állott.)
Nem lehet tehát tökéletes és hű képet tükröző ez a kis munka. A már
említett nehézségeken túl, szolgáljon erre mentségül és elfogadható
magyarázatul mindenkor érzett gyöngeségem tudata is. Ennek ellenére arra
törekedtem, hogy a lehető legjobbat adjam és a százéves történet írójának
helyzetét megkönnyítsem. Ezt meg azáltal is szolgálni kívánom, hogy minden
történeti jelentőséggel bíró anyag összegyűjtésére már most fölhívjam a
mindenkori vezetőség figyelmét.
Végül hálás köszönetet mondok mindazoknak, akik munkám végzése közben
jóakarattal támogattak: így különösen a Világosság Nyomdaszövetkezet
vezetőségének, hogy az írógépet a legnagyobb készséggel bocsátotta
rendelkezésemre és a Városi Nyomda vezetőségének, kiknek megértő jóságuk
folytán lehetővé vált, hogy a debreceni nyomdai munkásságnak ez a harmadik
huszonöt esztendőt megörökítő szerény története megjelenjék; úgyszintén
azoknak a debreceni, nyíregyházi, miskolci és budapesti szaktársaknak, akik
egy-egy ünnepély vagy másjellegű történet megírásával segítségemre voltak.
A szorgalmasan végzett munkában kiemelem Rasovszky Miklós nevét, kinek
történeti szempontból több értékes írását örökítik meg történetünk lapjai;
Dapsy Miklós igen nagyértékű támogatását, amit munkám közben kértem és
mindenkor szívesen kaptam. A László-család címén hivatott ápolója ő
mindannak a tradíciónak, amely több mint 120 év távlatából a mai napig
levezet.
Fogadja a nyomdai munkásság szívesen és szeretettel ezt a munkát. Ápolja és
erősítse ez a nyomdászönérzetet és öntudatot, aminek természetes folyamánya
volt még az erőfeletti munkára való vállalkozás is.
Debrecen, 1947 április hó 15.
Erdélyi Károly.