Előszó

Az 1947. évben megtartott tisztújító közgyűlés úgy határozott, hogy az 1872-ben megalakult Debreceni Könyvnyomdászok Beteg- és Utassegélyző Egylete hetvenötödik évfordulóját méltó keretek között megünnepli, történetét megíratja és ezzel tiszteletének is kifejezést ad mindazok emléke iránt, akik már ezidőben fölismerték a nyomdászszolidaritást és az abban rejlő nagy erőt.

Amikor Fehértói László elnök ezt a határozatot velem tudatta, arra kért, hogy az elmúlt huszonöt esztendő történetét - a vezetőség megbízása folytán - összeállítani, megírni szíveskedjek.

Vállaltam ezt a nem könnyűnek mondható megbízatást főképpen azért, mert az elmúlt huszonöt esztendőnek egyik jól ismerője, Egyesületünknek a leghosszabb időn át elnöke voltam; de különösen azért, mert erre a mult tiszteletén kívül a kerület vezetőségének bizalma is kötelez.

A feladat nem volt könnyű. Az elmúlt évekre esik a város többszöri súlyos bombázása és harctérré válása. Kimondhatatlan érték és drága emberi élet pusztult el ez alkalommal. Ez a pusztulás nem kímélte meg a debreceni nyomdai munkásság nagy áldozatkészséggel gyönyörűen berendezett Otthonát sem. Mindennek gazdája akadt, ami könnyen mozgatható volt, aminek az elszállításához nem kellett stráfkocsi, vagy a tűz martaléka nem lett.

Szerencse, hogy a nyomdásztörténeti vonatkozású eseményekről koronként a Typographiában cikkeket jelentettem meg és ilyenirányú munkásságot néhány szaktársam is végzett! Ezeknek egy része átvészelte a nehéz időket, de sok értékes anyaghoz jutottam László Imre és Botos Sándor által gondosan megőrzött Typographiák által is. (Nem volt ez sem teljes, mert a régebbi példányok elkallódtak, az 1931. évtől azonban nagyrészben rendelkezésemre állott.)

Nem lehet tehát tökéletes és hű képet tükröző ez a kis munka. A már említett nehézségeken túl, szolgáljon erre mentségül és elfogadható magyarázatul mindenkor érzett gyöngeségem tudata is. Ennek ellenére arra törekedtem, hogy a lehető legjobbat adjam és a százéves történet írójának helyzetét megkönnyítsem. Ezt meg azáltal is szolgálni kívánom, hogy minden történeti jelentőséggel bíró anyag összegyűjtésére már most fölhívjam a mindenkori vezetőség figyelmét.

Végül hálás köszönetet mondok mindazoknak, akik munkám végzése közben jóakarattal támogattak: így különösen a Világosság Nyomdaszövetkezet vezetőségének, hogy az írógépet a legnagyobb készséggel bocsátotta rendelkezésemre és a Városi Nyomda vezetőségének, kiknek megértő jóságuk folytán lehetővé vált, hogy a debreceni nyomdai munkásságnak ez a harmadik huszonöt esztendőt megörökítő szerény története megjelenjék; úgyszintén azoknak a debreceni, nyíregyházi, miskolci és budapesti szaktársaknak, akik egy-egy ünnepély vagy másjellegű történet megírásával segítségemre voltak. A szorgalmasan végzett munkában kiemelem Rasovszky Miklós nevét, kinek történeti szempontból több értékes írását örökítik meg történetünk lapjai; Dapsy Miklós igen nagyértékű támogatását, amit munkám közben kértem és mindenkor szívesen kaptam. A László-család címén hivatott ápolója ő mindannak a tradíciónak, amely több mint 120 év távlatából a mai napig levezet.

Fogadja a nyomdai munkásság szívesen és szeretettel ezt a munkát. Ápolja és erősítse ez a nyomdászönérzetet és öntudatot, aminek természetes folyamánya volt még az erőfeletti munkára való vállalkozás is.

Debrecen, 1947 április hó 15.
Erdélyi Károly.