Hazánk története igazolja a világtörténelem kétségtelennek fogadja el e stereotyppá vált kitételt: "Erdély Magyarországnak védbástyája."

Amig e tételben a világtörténelem első sorban Erdély fizikai tehetőségét, előnyös természeti helyzeténél fogva csodás erejét szokta elismerni, mint amely által az annyi és oly erős keleti inváziók előtt, Magyarországgal együtt képes volt a kereszténység, a civilizált nyugat, hazánk földjére nyiló kapuját elzárva tartani, addig hazánk története ugyanabban a magyar alkotmány annyi veszélyteli, diadalmas, ezer éves multjának megvilágitása mellett, a nemzeti lét, a magyar geniusz éber őrét igyekszik föltüntetni.

Kétséget nem szenved, hogy tényleg Erdély volt az, mely minden időben szemmel kisérte az anyaország hamisitatlan tiszta érdekeit s megbizható erős segédkezéssel igyekezett úgy a magyar nyelvnek iskolákban, egyházakban, társadalomban, közéletben való terjesztése által szolgálatot tenni, mint a nemzeti és alkotmányos érzésnek folytonos fejlődésben állandó működésben tartásával a lelkiismeret és szellemi élet szabadságának a reformatio utján erős alapra való fektetésével, az egész magyar hazának oly szellemi tőkét gyűjteni, amely a megpróbáltatások és pusztító viharok felkorbácsolta hullámcsapás idején is a nemzeti őserő szilárdságával egy állami élet fenmaradására biztosítékot nyujtani legyen képes.

Hogy ez a biztositék elsősorban az országgyűlés volt, az tagadhatatlan, övé az érdem, hogy az oly közeli és erős befolyás alatt álló magyar országgyűlést, ereibe nem egyszer új erőt, lelkébe bátorságot csepegtetve, lelkes odaadással téritette vissza ahhoz a munkához, amelylyel Szent István koronájának dicsőségére oly bástyának kellett kialakulni, amely az egyesülésben nyert erő, az erőben megújult élet mellett, egy új Magyarország alkotmányának őrtornyát képezhesse. Mert...

"A porszemet mely csak magában áll
Elfujja egy kis szellő, egy lehellet;
De hogyha összeolvad, összenő, ha
A porszemekből szikla alakúl
A fergeteg sem ingathatja meg."