Ilyés János: "Háború után" és a "Történetek" című novellás köteteinek bemutatásakor egy újabb izgalmas könyvet ígért olvasóinak: - "Becsületszóra!"

Ma eljött a nap, midőn a történelem és az élet nagy tanító mestere, ígéretéhez híven, lélekmelengető szeretetével átadja Tisztelt Olvasóinak harmadik kötetét: "Szökés becsületszóra" címmel.

Az írásainak megjelenítésére használt formátum, a reményt szimbolizáló zöld szín, a könyv-borító illusztrátorához való hűsége, nem monotóniát, mint inkább pedantériát, katonás fegyelmezettséget, és lelki-gondolati tisztaságot tükröznek vissza. Mai kifejezéssel élve, ez a könyve is: olyan -, ízig-vérig: "ilyésjánosos"!

"Szökés becsületszóra": Milyen fantasztikusan bravúros címválasztás!? Míg előző írásaiban rövid lélegzetű, anekdotikus, hétköznapi hősök csattanós katonai élményeivel azonosulhattunk, most, íme, egy nagyobb lélegzetű regényben teljesedik ki profin, írói személyisége.

Legendák születnek, élnek, és ha nem gondolnak rá, elfelejtődnek! Ennyi az emberekkel való analógiája magának a történelemnek is!

Történelem?! Milyen kifejezően a valóságot tartalmazza ez a magyar szó! Tört éned elemeire bontva a saját életedet tükrözi! Míg összerakva a töredékes emberi Én-t, életeket, válik minden egységes történelemmé!

Ilyés János kristálytisztán tudja: "A történelmet a győztesek írják!" Ennek a könyvnek nem feladata, hogy megváltoztassa ezt az örökérvényű szentenciát. Bár ismerve - a már történelemmé lett élményeit megíró literátor nemesen lázadó lelkületét, humánumát, itt-ott renitens gondolkodásmódját, már írásának legelején tudatosítja bennünk: "Nekünk ez volt az első vesztett háborúnk"…!

Kollektív vesztesként nagyon fontos az Ő személyes győzelme, és azon bajtársaié, akik emberek tudtak maradni az értelmetlen öldöklések közepette! Így állít könyvével örök mementót a humánum dicsőítésére!

Tájleíró képessége, emberismerete, lírája, hozzásegíti képzeletünk szárnyalását, hogy mi is aktív részesei lehessünk múltba való időutazásának. Jelenlevők lehessünk regényében! Érzékeljük a linzi fenyvesek susogását! Látjuk a madarak cikázó röptét. Pompázatos tollazataiknak változatos játékát! Halljuk a szöszmötölő apróvadak mocorgását, dúvadak csörtetését. A bokrok hótakaróval, jégpáncéllal terhelt gallyainak reccsenését. Felsüvít bennünk az erdő sejtelmes, misztikus hangja, midőn a feltámadó szél összekócolja a fák ágait. A kristálycsillogású hólepel az üvegkoccanásához hasonlatosan füleinkben csörömpöl, mikor a szabaddá vált, szétszéledő bakák lépteikkel megtörik a szent harmóniát.

Írónknak, az akkori hadfinak, apja intelme - útközben hazafelé, - jut eszébe: "Csak a gyáva katona esik fogságba!" Eme gondolatiságtól függetlenül mégis fogságba menekül az éhség elől; szabad akaratából!

Ezzel a könyvével a főhős, úgy is mondhatnánk, egy vérnélküli háborús történetet idéz meg, ami nem a pusztulásnak, emberi gonoszságnak adja vissza az erejét, hanem a megújulásnak a reményét!

Egyéni, gyermeki bájjal jeleníti meg az amerikai katonák személyre szóló szeretet-megnyilvánulásait. A lucullusi lakomával felérő "vendéglátásukat"! Bemutatja a hétköznapi osztrák emberek magatartását, jellemét, morálját. A regény legszebb gondolatisága mégis a főhős: a "Magyar Ember" adott szavához való hűsége, megbízhatósága! Minden ember másképpen egyforma, legyen az amerikai, osztrák, vagy magyar. Minden náció magában hordozza a jó és a rossz emberi tulajdonságokat is. Már csak az nem mindegy, hogy minket személyesen Kivel, Kikkel hoz össze Jó Sorsunk! Ettől válik életünk mozgalmassá, tartalmassá, hogy majd elmondhassuk egyszer: Ezekért a pillanatokért érdemes volt élni!

A könyv olvasásához jó szórakozást és kitűnő időutazást kívánok!

Hajdrik-Pató József