Kukorékolt a reggel

A város szemétdombján
Kukorékolt a reggel.
Madártávlatból szemlélve
Kígyózott a kamion hangya-had.
Autók hosszú sora
Oda és vissza lépésben,
lassúzva halad.
Ki benn él, kifelé igyekszik,
A külváros népe a központ felé,
Senki nem ott találja
Dolgát, munkáját,
Mintha kenyerét
Távolban tennék elé!
Mint az őzek, kik erdőből
Vágnak a mezőknek,
Hogy dézsmálják a sarjadt magot,
Mint a sas ki repül hosszan,
Míg egy éhes kölyök-
Állatra lecsaphatott!
Vonul a világ bűzös benzin gőzben,
Gyakran kétlem, hogy tudja hova,
Este – visszafelé zsúfolt utakon,
Aludni tér csak haza.
Búzaföld mellől városba sietünk,
Városi a szélekre menekül,
S az űzött vad érzése hajtja,
Forgatja nyársát mélyen, legbelül.
Add meg újra a munkát
Az embernek, élettere körül,
Földhöz a magot, vetéshez jószágot,
Mielőtt a falu végleg kiürül.
Add, hogy a hivatal
Az embert szolgálja,
Az ügy neki, érte szóljon,
Ne úgy „ahogy majd sikerül...”
Add, hogy a város élhető legyen,
Világgá a vidék se fusson,
Állat se a senki földjén dögön,
hulladék-koncon marakodjon.
Kerüljön helyére minden,
Hogy ki él, kevesebbet pazaroljon
Földünk a tét!
Lassíts, csendesedj Ember, hogy
Szépsége, értéke mindnyájunk
Számára megmaradjon.

Bp. 2011. március 10.