Nagy körök után

Négy esztendősen hittem Benned,
Bár nem tudtam, hogy Te Vagy!
„Láthatatlan-eléd” vittem
egy kihűlt, kicsiny, szürke madarat.

Mielőtt hitedbe merülhettem volna,
Formálták gyermekszellemem,
Tavaszi szél – én – kételkedő,
Ez idő tájt nem voltál velem.

Lettem az életnek, sorsnak
Pofonba szaladt játékszere,
Hosszúra engedett póráz végén
Lazított, húzott a Gazda keze.

Az élet átfolyt görgető érként
Üveg-törékeny létemen,
Mire hiányolt, kutatni kezdett
Téged, a palackba zárt értelem.

Ha megérjük, újra gyermekké válva,
Keresni kezdjük védelmedet,
Póráz már nincs, erőnk is fogytán,
Nem ágálunk, szótlan hajtunk fejet.

Támaszkodunk a zarándok botra,
A térd roggyant, s könnyen lehet,
Csak a finisben, célszalag szakítva
Értjük meg valós, Igaz Létedet!

Bp. 2011. április 4.



Megnyugtató

Mediterrán melankóliám tekertem
Olajfa ezüstveretes leveleibe,
Csillag-sárga virágok
Illat-koszorút fontak fejemre.

Hullámok csapódtak csücsörítve,
Szülve íves, játékos víz-hegyet,
Lepkeszárny-fátyollal úsztak
Finom vonalú, áttetsző fellegek.

Fénylépcsőkön táncolt a Nap
sugara arcomhoz érkezett,
nap-halat rabolt egy süllő
feldobta a víz-szagú üzenetet.

Izzadt bánatom a víz kimosta,
Feltöltötte szikkadt lelkemet,
Sirály-taps csattant rikoltva,
az est-függöny leereszkedett.

Velence, 2011. május 29.