Özönvíz  

Szavakból épül a bárka,
Gondolatok szálkás deszkái halmazába
Burkolva, vacognak elázott lelkek.
Begyűjti ezer állatkádat,
Az új özönvíz utánad
Hidat készít a szivárványnak.
Fehér galamb szállhasson fészkébe,
Olajágat fűzzön Új ezredévre.
Az eső esik, csak esik.
A Föld fordulásra készül,
Leszórja magáról a sarat,
Űrbe potyog a kihűlt salak,
S mi felgyülemlett guanó, ezer év alatt.
Bárkájában csak az marad,
Kinek a magas akarat
Helyet készít az új világra,
Mely mára megérett a tisztulásra.
 
Víz az égből, víz felszínre törve,
Gátjainak feszülve, elpusztít minden
Építettet, elragad milliárd tonna szennyet,
Elmossa a felduzzadt nyomort,
Mit hegyekként a hátán hord
Földrészekre kövesedve,
Szitál, zuhog az ég terhe,
Ez már nem enyhe a kiszáradásnak,
Nem virága a sivatagnak,
Ez őrült áradás a világnak,
Melynek mélyén halott belvizek
Poshadnak, míg utat nem vájnak
A szeretet-zuhatagnak,
Mi lerombolja a közöny-gátat,
Friss erekből tölt
A világ tavának, egyetlen bárka
Tatján evezve, új Noé esdve
Még egy esélyt kér, keresve
Az eső felett a Hangot,
De csak a víz robajlott,
A válasz várat magára
Hiszi, az ember meg kell,
Hogy találja a forrást,
A tiszta békét,
A lélek reményét
Felfedezi,
De addig csak esik,
Csak esik,
Csak esik!
 
Siessetek, a bárka megtelik!
 
Bp. 2010. szeptember 18.