HANG az Űrből
(vagy csak hang a zűrből?)   

A frigyláda már nem titok,
Üresek a piramisok,
A Jordánban gyér víz csorog,
Csak romok a Baál-templomok.
Sem régi, sem új papok,
Nem ott hoznak áldozatot.
Az egész világ pogány?
Lehet, hogy a vigasz sovány,
A világ rohan pénze után.
Lábnyomok a sivatagban
Fújja a szél, betakarja,
Próféták nyomát kavarja,
Már senki nem hallgat szavukra,
Pedig szóltak; – jön ezer átok,
Sorba mind tapasztaljátok,
Mégsem hisztek senki emberének,
Szembe rohantok a szélnek,
A port szemetekbe hordja,
Hályog borul vakságtokra.
A süvöltést sem halljátok,
homokhegyre egyre másztok,
De minél jobban tapossátok,
Süllyeszt, lehúz, mint az átok,
A technikát akartátok,
Annak is csak önös hasznát,
Mind ürítené a kasszát.
A kufárokat sosem tűrték,
Bottal egyszer már elűzték,
A kiskapun mégis bejönnek,
Régi sebek gennyesednek.
Ki kell újra fakasztani.
Kiégetni, hogy lángjából
A Madár újra tápláljon
Halottak felett új életet,
Ember! Minden értünk volt!
Nekem, s Neked
Szólt minden ének,
A felépült, lerombolt
Ezred évek,
Fehér galambod szállt
Lélek!
Ember, nyílt titok
S nem érted?
Vagy én tévedek Teérted,
s Te érted?
Látsz, hallasz s halálba mégy
A feláldozott holnapodért?
Egyszer legyen Mindnyájunk Napja
Ami örömmel virradna,
Ahogy készült kezdetekben,
Az legyen a tervetekben,
Mi benne él a Szeretetben!

Bp. 2010. november. 11.



Naplementém

Szálfák fényes törzsei
Vonták fogságba a naplementét,
Őrizték kemény kopóként,
Uralni nem tudták, elengedték.

Naplemente, minden eltűnésed
Közelebb repít a véghez,
lelőtt sasként, vagy beteg verébként
Közeledem az éghez.

A fák rácsain innen
Nincs kötve a szabadságom,
Mégis a vörös korongon túli,
Fényes-illatú mezőkre vágyom.

Bp. 2010. december 12.