ADATOK
A
BUDAPESTI NYOMDÁSZ-TESTÜLET
TÁRSAS ÉLETÉBŐL.

Az ipartörvény módositása alkalmából.

Irta
FIRTINGER KÁROLY
betüszedő

BUDAPEST, 1884.
Budapesti könyvnyomdászok és betüöntők egylete.
Pesti könyvnyomda-részvény-társaság

TARTALOM

Előszó

Bevezetés

I.
A fővárosi nyomdász-egylet keletkezése és tevékenységi köre

II.
Pénztári kimutatás 1877-től 1883-ig

III.
Halálesetek 1874-től 1883-ig

IV.
Általános megjegyzések

ELŐSZÓ

Szinte sejtem, hogy e szerény füzetke átlapozásánál nyájas olvasóimtól az leend a legelső megjegyzés, hogy ugyan mi indithatott engem mindezen, sok tekintetben nem épen üditőleg ható dolgok megirására? - A felelet az: hogy a jelen pillanatban napirenden lévő ipartörvényi reformálás ügyében való mozgalmat én is, - mint egyszerű munkás, sorsosaim érdekében, - több kezeim közt volt adattal támogassam, és ezzel csekély erőmtől telhetőleg szintén hozzájáruljak e nagyhorderejű s a nyomdászatra nézve életbevágó fontossággal biró problema minél sikeresebb és megfelelőbb megoldásához. Teszem ezt azon édes reményben, hogy a dolgozatomban foglalt nézetek s intések nem fognak félreértetni, hanem mint egy igénytelen közharczosnak őszinte szavai az illető irányadó helyeken lehetőleg figyelembe vétetnek.

Egyuttal kérem t. olvasóimat, hogy a munkában előforduló hiányosságok iránt szives elnézéssel viseltessenek.

Végül kedves kötelességet végzek, midőn a »Budapesti könyv-nyomdászok és betüöntők egylete« t. választmányának, élén ngs. lovag Falk Zsigmond érdemdús elnökével, hálás köszönetemet nyilvánitom azon szives készségért, mellyel e zsengémet kiadásra méltónak találta és az egylet költségén sajtó alá bocsátotta.

Budapest, 1884. január hóban.

A szerző.

BEVEZETÉS

Legyen világosság! A haladó szellemnek emez ősrégi jelmondata vezérelt bennünket e füzetke megirásánál. Meg akarjuk világitani e munkával a kis nyomdász-államban létező visszás és ferde állapotokat; s hogy e czélunkat mind tökéletesebben elérjük, fölhasználtuk a jelenkor egyik legifjabb tudományának: a statisztikának hatalmas fegyverét. - Hogy mennyiben értük el czélunkat, azt itéljék meg mások; - hisszük, hogy nagyon is zilált viszonyaink közepette sikerült meglehetősen kerek és hű képét nyujtani mai társadalmi helyzetünknek. A dolgozatunk II. és III. részében kitüntetett számadatok - bár magukban véve némák és ridegek - világosabban és hatalmasabban beszélnek, mint akár egy Demosthenes vagy Cicero.

I.
A fővárosi nyomdász-egylet keletkezése és tevékenységi köre

Ez igénytelen munka terjedelméhez képest a következőkben kivánjuk vázlatát adni a jelenleg viruló Budapesti könyvnyomdászok és betüöntők egylete alapitási történetének.

Az egylet 1861-ben a fővárosi nyomdai főnökök és ügyvezetők által alapittatott és pedig oly czélból, hogy a segédektől ugyanazon évben kért munkabér-javitást - melyet ezek a főnökök részéről történt megtagadás után strike utján akartak elérni, s a mely strike szintén nem mutatott föl sikert, - valamivel kárpótolják és ez által megszilárditsák testületünkben a megzavart békét. - A főnökök kötelezték magukat minden segéd után hetenkint 10 krt fizetni a pénztárba, melynek hatásköre akkor csakis betegsegélyre, elhalálozás esetén a temetkezési költséghez való járulásra s az utazó szaktársak segélyezésére terjedt ki. A főnöki járulék egyharmada ezen pénztárba folyt, míg a fönmaradó kétharmad egy tiz év mulva életbeléptetendő rokkantpénztár alapjára fordittatott. A segédek járulékai, mint rendes tagilletékek, a betegpénztárba folytak.

E segélyegylet tényleg 1861-ben kezdte meg üdvös működését s az első években csupán csak nyomdászok lehettek tagjai. 1868-ban, közgyülési határozat folytán a betüöntők is fölvétettek egyletünkbe. A betüöntők ezen időig külön segélyegylettel birtak; e határozat után testületileg csatlakoztak hozzánk s azóta teljesen saját testünkké-vérünkké váltak.

1866-ban alakult meg a Pest-budai könyvnyomdászok önképző-egylete, melynek működése csakhamar pezsgő életet idézett elő a budapesti nyomdász-segédek körében. Czélja volt tagjainak szellemi továbbképzése és anyagi helyzetük javitása. Tartattak minden hóban rendes taggyülések, vitázó-estélyek, fölolvasások; - továbbá egyleti könyvtár s egy virágzó dalkör alapittatott. Ezen egylet által rendeztetett 1868-ban a hazai nyomdatermékek első kiállitása. - A tagok anyagi helyzetének emelése czéljából az ausztriai kartársakkal egyetemben évenkint rendes delegátusgyülések (Buchdruckertag) tartattak. Igy 1868. és 1869-ben Bécsben, 1870-ben Budapesten, 1871-ben Prágában, 1872-ben Brünnben. Az 1868., 1870. és 1872-ki ármozgalmakat szintén az önképző-egylet kezdeményezte. Ezen egylet által alapittatott végül 1869-ben a jelenleg is fönnálló Typographia egyleti szakközlöny és 1871-ben a nagyhorderejű munkanélkülieket segélyző pénztár.

1873-ban fényesen ünnepeltetett meg a nyomdászat Magyarországon történt meghonositásának négyszázados évfordulója, mely culturtörténeti ünnepélyen vidéki tagtársaink is szép számmal vettek részt.

1876. évi ápril hóban az önképző-egylet általános nyomdász-statisztikát vett föl az egész országban, melynek anyaga a »Typographia« ugyanezen évfolyamában körülményesen feldolgoztatott.

Az önképző-egylet megalapitása és az 1867-ben helyreállott alkotmányos élet, minek folytán a nyomdász-ipar nagy lendületnek örvendett, csakhamar megtanitotta a segédeket a maguk lábán járni s igy történt, hogy rövid idő alatt a segélyző-egylet egész vezetése a segédek kezeibe került, kivévén az elnöki széket, melyet továbbra is valamely főnök töltött be.

1872-ben néhai Hornyánszky Viktor ur választatott meg elnöknek és ugyanez évben vette kezdetét a tagok körében ama messzeható mozgalom, mely a föntemlitett két egylet összeolvadását tűzte ki czéljául. Fáradságos munka és sok heves vitatkozás után végre létrejött ez ügyben a közös megegyezés és miután a magas kormány is helybenhagyta az egyesülést, az új egylet jelen alakjában 1876. évi november hó 1-én lépett életbe. - Az egyleti heti tagilleték ekkor 45 krból állott (1880. nov. 1-én fölemeltetett 50 krra). Betegsegély nyujtatott naponta 90 kr. (1883. ápril 8-ka óta 1 frt) egy teljes évig; temetkezési járulék 50 frt. Rokkantsegély (1871 óta nyujtatik) 3 frt, 1880. május 9-ke óta 5 frt; özvegysegély 50 frt; árvasegély (mely az egyesüléssel lépett életbe) gyermek- és havonkint 4 frt. Munkanélküli tagok (nősök) 6 frt és (nőtlenek) 4 frt segélyben részesülnek öt héten keresztül; átutazó szaktársak 3 frtnyi segélyt kapnak.

A főnökök az alapszabály szerint hetenkint 10 krt tartoznának fizetni most is minden tag után az egyleti pénztárba, azonban a jelenlegi ipartörvény hiányos intézkedése folytán sokan főnökeink közül nem találják szükségesnek ezen a méltányosság által követelt hozzájárulást és igy az illető munkás kénytelen e 10 krt is saját zsebéből fedezni, azaz hetenkint 60 kr. tagsági illetéket teljesiteni.

Egy másik káros következménye jelen ipartörvényünk hiányosságának azon körülmény, hogy a munkások nem köteleztetnek az illető iparáguk körében létező segélyegyletnek tagjai lenni, mely körülmény magával hozta, hogy az egyleti tagok álladéka, mely az egyesülés előtt több mint 900-ra rugott, az egyesülési alapszabály életbeléptével 560-ra esett alá.

Az új egylet négy osztályból áll: a) betegsegély és temetkezési járulék nyujtása; b) rokkant-, özvegy-és árva-segély; c) munkanélküliek és átutazók segélyezése, és d) önképző-osztály. Mindegyik osztály külön kezelt pénztárral bir.

A három első osztály működéséről az egyesülés óta, munkánk II. részében adunk tüzetes kimutatást, itt tehát csak az önképző-osztály ténykedéséről kell még röviden megemlékeznünk.

A tagok továbbképzése czéljából elejétől fogva kellő gond fordittatott az egyleti könyvtár gyarapitására, ugy ismeretet terjesztő, mint szórakoztató könyvek vásárlása által, ugy hogy az jelenleg (1883 végével) 1044 magyar és 1047 német nyelvű kötetet számlál.

A téli idény beálltával rendesen tanfolyamok indittattak a tagok számára a magyar, német és franczia nyelvekben. - 1878-ban második kiállitás rendeztetett a hazai nyomdatermékekből, mely szakkiállitás fényes sikerrel ment végbe és a nagy közönségnél is méltó elismerésre talált. Ezen, szakmánkra rendkivül üdvös hatással volt eredmény arra inditotta az egyletet, hogy e kiállitásról Emlékkönyv czím alatt körülményes jelentést adjon ki, melynek szerkesztését Bendtner József kiváló szakférfi és egyleti tag vállalta el. - Anyagi érdekeink fölkarolása tekintetében sem feledkezett meg az önképző-osztály föladatáról. 1878-ban tartatott Budapesten, egyidejűleg a nyomdai termékek kiállitásával, az első országos nyomdászgyülés, 1881-ben pedig a második. Mindkét országos gyülés igen jól volt látogatva a vidéki pályatársak küldöttei által és fontos határozatokat hozott a magyarországi nyomdászegyletek szervezése, továbbá a tanonczkérdésben s az ipartörvény módositását illetőleg.

Befejezésül még meg kell emlékeznünk Hornyánszky Viktor nyomdatulajdonosnak, 10 éven keresztül buzgó és érdemdús egyleti elnökünknek 1882. május 21-én történt hirtelen elhunytáról, mely halálesettel egyletünket súlyos csapás érte. Az elnökválasztó közgyülésen (u. é. junius hó 25-én) azután egyhangúlag s közlelkesedéssel lovag Falk Zsigmond ur, a Pesti könyvnyomda-részvénytársaság igazgatója, szakmánk egyik legkiválóbb capacitása, lőn elnökké megválasztva, ki is azóta ugy kimagasló társadalmi állásánál fogva, mind pedig nagy anyagi áldozatok árán fáradhatlanul arra törekszik, hogy az egyletet minél tekintélyesebb és magasabb polczra emelje, mely nemes jóindulatból eredő iparkodás napról-napra örvendetesebb sikert mutat föl.

Egy másik nagy csapás érte egyletünket dr. Farkas Kálmán egyleti orvosnak 1883. junius 2-án bekövetkezett elhunytával. Dr. Farkas K. tiz éven át fungált mint orvosunk s tanácsadó barátunk és ugy, mint egy évvel előbb elhalt elnökünk - bold. Hornyánszky V. ur - elévülhetlen érdemeket szerzett magának az egylet és annak tagjai körül. Az egyleti vezetőség ezen haláleset után közkivánatra a pesti oldalra két egyleti orvost szerződtetett (a budai oldalon dr. Petsits Márk egyleti orvos már több mint 12 év óta működik), dr. Hlatky József és dr. Ziffer Károly urak személyében.

II.
Pénztári kimutatás 1877-től 1883-ig

Dolgozatunk ezen részében kimutatjuk a Budapesti könyvnyomdászok és betüöntők egylete négy pénztára bevételi s kiadási tételeinek hullámzását, oly megjegyzéssel, hogy miután az egyesülés 1876. nov. 1-én lépett életbe, az 1877. évi kimutatás ezen nappal veszi kezdetét, tehát 14 hónapra terjed.

1877-ik évben

1878-ik évben

1879-ik évben

1880-ik évben

1881-ik évben

1882-ik évben

Betegek álladéka 1877-től 1882-ig

Az 1878-1882. évötödben kiadatott összesen betegsegélyre 23,709 frt 15 kr., egy napot 90 krral számitva; beteg volt pedig ezen időben 931 tag, esik tehát egy-egy betegre 28.275 segélynap, - vagyis minden napra 14.779 beteg tag.

***

Mielőtt művünk e részét bevégeznők, nem mulaszthatjuk el a szives olvasó figyelmét egyletünk munkanélkülieket és átutazókat segélyző pénztárára irányozni. A budapesti pályatársak dicsekedhetnek azzal, hogy ezen nagy horderejű segélyágat ők honositották meg az ausztriai és magyarhoni nyomdász-egyletekben, azaz a munkáskörökben. Ezen pénztár ugyanis, mint már emlitve lőn, nálunk 1871-ben lépett életbe, és csak utánunk alapitottak ilyet a brünni és később a bécsi kollegák egyletei.

Kivánatos volna, ha a többi iparágak is szerveznének ily közhasznú segélypénztárakat. - Ajánljuk továbbá ezen intézmény figyelembe vételét szélesebb, azaz magasabb köröknek is, különösen a jelen ipartörvény-módositási mozgalomnál.

Németországban pl. már komolyan foglalkoznak a munkanélküli iparossegédek állami vagy községi uton történő gyámolitásával; utalunk ezen tekintetben Bodelschwingh ref. lelkész és mások ismert kezdeményezésére.

* * *

Hogy az egyleti vezetőség a rokkant-, özvegy- és árvapénztár fölvirágzására is mindig kellő gondot forditott, kiderül az 1879. évi jelentés bevezetésében foglalt következő passusból:

»Minthogy valamennyi segélyezési ág biztositott föntartása az egylet legfőbb s egyetlen érdekét képezi, ugyszintén azok létrehozatala és föntartása annak legkiválóbb vívmányaként tekinthető, - az egyleti választmány szent kötelességének tartja a rokkant-, özvegy-és árvapénztár végleges és maradandó megszilárditását emberbaráti értelemben a t. tagok buzgóságába ajánlani.«

Egyleti vagyon 1883. január 1-én

Ezenkivül az egylet tulajdonát képezi:

A Klauzál-utczai 16. sz. a. bérház 18,000 frt értékben.
Egy 12,995. sz. szőlődézsmaváltsági kötvény 95 frt értékben.
Egy Wertheim-féle zárral ellátott tüzmentes pénzszekrény.
Fürdőjegyekben 350 frt.
Egyleti könyvtár és butorzat.

III.
Halálesetek 1874-től 1883-ig

A következőkben adjuk a föntirt tiz évben a budapesti nyomdászság körében előfordult haláleseteket, az illetők életkorának és - a mennyire kifürkészhető volt - a halál-okoknak kiirásával. Bizvást koczkáztathatjuk itt azon állitást, miszerint azon elhunytak háromnegyed része, kiknél a halál-ok kitéve nincs, a speciális nyomdászbetegségben, azaz tüdővészben halt meg, a fönmaradó rész pedig általánosan előforduló betegségekben.

1874-ik évben

1875-ik évben

1876-ik évben

1877-ik évben

1878-ik évben

1879-ik évben

1880-ik évben

1881-ik évben

1882-ik évben

1883-ik évben

Az elhaltak életkoruk után következő számarányt mutatnak föl:

Az 1874-1883-ik évtizedben meghaltak átlagos életkora:

Az elhaltak átlagos életkora közelebbi foglalkozásuk szerint:

Statisztikai kimutatásunk annyiban hézagosnak mondható, a mennyiben nincsenek biztos adataink a felől, hogy a budapesti nyomdászok összes száma (egyleti és nemegyleti tagok együttvéve) évről évre miként variált. Azon baj, hogy nem birunk saját létszámunk fölött sem biztos tudomással, akkor vette kezdetét, midőn az egyleti tagsági kényszer megszünt, t. i. az egyesülés óta. Egész az 1873. évben bekövetkezett bécsi börzeválságig létszámunk minden évben rendesen a 900-at túlhaladta. 1873 után beállott a nagy üzleti pangás és jött a »hét sovány esztendő«, melyek alatt a nyomdászat is igen érzékenyen szenvedett; létszámunk 700-ra csökkent. 1880 óta lassan-lassan emelkedik ismét műiparágunk és ezzel természetesen létszámunk is, mely ma megint megközeliti a 900-at.

A közelebbi foglalkozást illetőleg a következő számarány vehető alapul a jelenlegi összes létszámhoz: 670 szedő, 100 gépmester és nyomó, 40 betü- és tömöntő, 30 javitnok, 40 ügyvezető.

IV.
Általános megjegyzések

Miután munkánk első három részében lehetőleg hűen fölsoroltuk mindazon, a budapesti nyomdászok által több mint husz év óta testi s szellemi érdekeik megóvása czéljából életbeléptetett s kisebb-nagyobb mérvű eredménnyel keresztülvitt intézményeket, hátra van még, hogy anyagi, illetőleg kereseti viszonyainkról is egyet-mást megemlitsünk.

A jelenleg érvényben álló fizetési árszabály 1872-ben jött létre közös megegyezés folytán a nyomdafőnökök és segédek közt. Azon körülmény tehát egymagában, hogy a mai fizetési módozat ugyanazon alapon nyugszik, mint ezelőtt több mint 10 évvel, eléggé világosan tanuskodik arról, hogy bérviszonyaink a silányabbnál is silányabbak. - Nappal dolgozó szedőknél a kereset 5-8-10-12 frt közt váltakozik. 12-13 frt mai napság már fényes kereset. Hirlapszedőink pedig, kik legnagyobbrészt éjjel dolgoznak, aránylag véve még rosszabbul díjaztatnak, mert, ha tekintetbe vesszük, hogy a hétfő reggeli lapok miatt még a vasárnapi pihenési szünidőtől is megfosztatnak, keresetük azonban - értjük itt a magyar napilapoknál működőkét - alig haladja fölül sok esetben a nappali szedőét 1-2 frttal, ugy mindenki egyet fog érteni velünk, ha azt mondjuk, hogy ezen díjazás nyomorúságos alamizsna, nem pedig tisztességes munkabér.

Hangsúlyoznunk kell itt, hogy a német napilapoknál a fizetési mód sokkal illendőbb. Okát ennek abban véljük találni, hogy gyakorlottabb német ujságszedő mai nap nagy ritkaság; - továbbá, hogy német-ajkú szaktársaink szivósabb összetartás által még mindeddig érvényben tudták tartani nagyjában a kedvezőbb üzleti körülmények közt kivívott tarifájukat.

Viszonyaink egyik legnagyobb kalamitása kétségen kivül a hétfő reggeli lapok megjelenése. A napilapoknál ennek következtébeni szünet nélkül való dolgozás által teljesen elidegenittetik az illető munkás többi embertársaitól, de még saját családjától is, s igy erkölcsrontólag hat az emberiségre. - Testületünk kebeléből tétettek ugyan már több izben lépések ezen veszélyes baj megszüntetésére, de - daczára annak, hogy e törekvések a hivatott, pl. hirlapirói körökben és a nagy közönségnél is elismerésre s buzditásra találtak, - a jó igyekezet eredménytelen maradt. Hajótörést szenvedett mindenkor e fontos ügy egyes lapkiadók önzésének kőszirtein. Kiváncsiak vagyunk, hogy fog-e az új ipartörvény ezen irányban is segiteni?

A kilenczórai napi munkaidő - szintén az 1872-ki ármozgalom egyik vívmánya - ma csak kevés nagyobb üzletben tartatik tiszteletben; rendesen 10 órán át dolgoztatnak, de van eset, hogy azon túl is, és pedig kárpótlás nélkül. A napilapoknál a munka 12-13 órán át tart, kivált ott, a hol estilap is megjelenik. - Egyéni véleményem szerint az összes iparostestületeknek, illetőleg a munkásosztálynak oda kellene törekedni, hogy államtörvényileg kimondassék, miszerint a napi munkaidő rendesen nyolcz órát túl ne haladjon; viszont a munkásnép lemondana az évben előforduló sok haszonnélküli ünnepnapról, kivéve karácsony, húsvét, pünkösd, István király és az újév napjait, miután ezek már ugyszólván összeforrtak népünk szokásaival. A napi munkaidőnek redukálásával eléretnék, hogy a jelen túlsok foglalkozásnélküli munkaerő - mely a mechanismus napról napra történő tökéletesbitése következtében folyvást szaporodik - keresetre tehetne szert és a munkásembernek elegendő ideje is maradna szellemi kiképzésére és testi erejének ápolására.

A munkaidőnek megszabása, valamint a bérkérdés megállapitása - mely két dolog egymással szorosan össze van kapcsolva - a munkásoknak elévülhetlen s sérthetlen emberi jogát képezi. Melegen ajánljuk tehát szaktársainknak, hogy e két ügyben sohase mulasszák el elég hangosan és erélyesen kivánalmaiknak s szükségleteiknek kifejezést adni. Emlékeztetjük őket Deák Ferencz hazánk nagy fiának ama bölcs szavaira, hogy csak azon jog tekinthető elveszettnek, a melyet önkényt föladunk.

***

A tanonczkérdés megoldására különösen nagy súlyt fektetett az önképző-osztály mindig. Igy 1881. újévvel kisérletképen külön tanfolyamot nyitott tanonczok számára az egylet helyiségében a magyar, német és franczia nyelvben. Az oktatáson szép számmal vettek részt a tanonczok, de az ugyanaz évi julius hóban tartott vizsga alkalmával kiderült, hogy itt sokkal gyökeresebb oktatás szükséges, miután a fiúk még a legelemibb alapfogalmakkal sem birtak ugy a magyar, mint a német nyelvből. A szükségessé vált beható oktatáshoz pedig egyletünk anyagi viszonyai gyengék és igy az egész tanfolyamot be kellett szüntetni. Azóta vesztegel a tanonczok oktatás-ügye és epedve várjuk, hogy az ipartörvény módositásánál oly intézkedések tétessenek, miszerint a szakegyletek anyagilag támogattassanak a magas kormány és a munkaadók részéről a tanonczoktatás keresztülvitelében.

A mai tanonczkodás rendszere tarthatlan és a legnagyobb veszélyekkel jár a jövőre nézve, mert ez által a képzetlen munkaerő ijesztő nagy számban szaporittatik. A fiú négy éven át vagy csupán csak küldöncznek tekintetik és a leghiányosabb szakkiképeztetésben részesül, - vagy pedig olcsó munkaerőnek, melyet zsenge erejétől éjjel-nappali túlerőltetés által lelkiismeretlenül megfosztanak. Ez utóbbi esetnek szomorú eredményét találjuk dolgozatunk III. részében, a halálozások statisztikájában.

Az első esetet illetőleg pedig, ha a fiú csak futárnak alkalmaztatik, a »fölszabadult« fiatal ember csakhamar saját kárán okulva, észreveszi, hogy »művészete« után nem bir tisztességesen megélni és legtöbbnyire más kenyérkeresetnek szenteli magát. Számitásom szerint Budapesten évenkint 20-25 kitanult nyomdász hagyja el pályáját és a legkülönbözőbb foglalkozásra vetik magukat. Vannak ugyan, kik fejlettebb szellemi képzettségüknél fogva vagy kedvezőbb anyagi körülmények folytán javitnak sorsukon, de a Gutenberg mesterségétől elpártolók túlnyomó része vajmi szegényesen tengeti tovább életét.

Az előbbiek közt találunk: katonatiszteket, állami, városi, községi, vasuti, távirdai és magánhivatalnokokat, szinészeket, zenetanitókat, önálló üzlettel biró kereskedőket, korcsmárosokat, kávésokat, szatócsokat, továbbá biztositási és hirdetési ügynököket stb. A nagyobb nyomdákban alkalmazott könyvelők, pénztárnokok stb. szintén többnyire tanult nyomdászok.

A másodhelyen emlitettek között pedig találkoznak: napidíjas irnokok, pénzügyőrök, vasuti málházók és fékezők, városi tüzoltók, pinczérek, zenészek, kocsisok, hordárok, targonczások, üzleti, hivatali s fürdő-szolgák, urasági inasok, zsákhordók, napszámosok építéseknél és gyárakban stb. stb.

Kérdem, miért kínlódtak ezek négy esztendőn át a nyomdákban mint »tanonczok«?

Ily szomorú körülmények között nem lehet csodálni, hogy a segédek csakis a jelen tanonczrendszer radikális reformálásától várják sanyarú helyzetük javitását. Ezen radikális reform pedig abban culminál, hogy a tanoncztartási jog bizonyos rendszabályok által korlátoltassék, mely szabályok érvényesitésénél a segédeknek is jusson határozó szerep. Másodsorban pedig kivánjuk, hogy a fölvett tanoncz kellően ki is képeztessék szakmájában, a mi csak rendezett szakiskolák utján történhetik, és itt is a segédek egyenjogú közrehatása mellett.

***

Kóros állapotaink fölötti reflexióink végén nem mulaszthatjuk el a szives olvasó figyelmét egy, tulajdonképeni tárgyunktól valamivel távolabb eső körülményre irányozni, mely igen lényeges befolyással volt és van még ma is eddig ecsetelt balviszonyainkra. Értjük itt az iparszabadság kártékony befolyását műiparágunk fejlődésére.

Noha elvben hő pártolói vagyunk az iparszabadság eszméjének, és különösen Magyarországot illetőleg, - a hol az ipari vállalkozás még csecsemő-korát éli és most kezd nagyobb mérvű lendületnek indulni, - ezt fontos és nem eléggé megbecsülhető tényezőnek tekintjük, mely egyedül képes hazai iparunk versenyképességét a külföldével egy szinvonalra emelni, - mégis a nyomdászatot illetőleg némi megszoritásokat okvetlen szükségesnek vélünk. - Elodázhatlanná vált ezen megszoritás különösen a vidéki nyomdatulajdonosok érdekében, kik a jelen szabadonczsággá fajult üzleti viszonyok között rohamos pusztulásnak vannak kitéve.

Szerény nézetünk e tekintetben a következőkben pontosul össze: A fővárosban álljon bárkinek szabadságában nyomdát nyithatni; kivételt csak a kis nyomdák képezzenek, melyek csupán taposó vagy ugynevezett amerikai sajtókkal működnek. Ily kis nyomdák nyithatására csakis tanult nyomdász kaphasson engedélyt. Miután továbbá tudvalevő dolog, hogy ezen kis nyomdák korlátolt működési körükben tanonczot a kivánt tökéllyel kitanitani nem képesek, ugy ne is legyen megengedve az ilyen üzlet tulajdonosának tanonczokat tartani. - A vidékre nézve pedig azt tanácsolnánk, hogy ott szorittassék meg a nyomda-nyithatási engedély olykép, hogy csakis tanult nyomdász nyerhessen arra engedélyt. Nagyobb nyomdák nyitása azonban, melyek több mint két nagy gyorssajtóval kezdik működésüket, akárkinek engedtessék meg. Ily nagy üzletek a »gyárak« rangosztályába soroltassanak.

Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, miként kivánatos volna az is, hogy az összes fővárosi nyomdák szintén »gyáraknak« tekintessenek és mint ilyenek külön gyártörvény hatálya alá állittassanak. - Ezen gyártörvény különösen szigorú rendszabályokat foglaljon magában a rendes napi munkaidőre, továbbá a női és gyermekmunka szabályozására, illetőleg betiltására nézve. E tekintetben ajánlanánk mintául a jelenlegi svájczi gyártörvényt.

***

Egészségügyi viszonyainkat illetőleg helyén találjuk a nyomdák belső berendezésére vonatkozólag a következőket idézni dr. Ziffer Károly, buzgó egyleti orvosunk 1883. nov. hó 11-én tartott fölolvasásából:

»Meglátogattam az összes budapesti nyomdákat és ezen alkalommal meggyőződtem, hogy a legtöbb nyomdahelyiség nem felel meg az egészségtan követelményeinek és hogy még sok kivánni valót hagynak hátra. Igaz, hogy a nagyobb nyomdák meglehetős jó berendezéssel, különösen tág és jól világitott termekkel birnak, de a levegő ezekben sem a legtisztább. A legtöbb könyvnyomda Budapesten olyan rémitő tikkasztó levegővel bir, hogy az idegen, ki ilyen levegőhöz nincsen szokva, csak visszatartott lélegzettel haladhat át e helyiségeken. Találtam pinczehelyiségeket, melyeknek fekete falai arra utalnak, hogy azelőtt szénraktárak voltak; oly barlangok, mélyen a föld gyomrában, hova egy napsugár sem hatolhat. Más nagy nyomdák megint olyanok, hogy a tér vizszintes válaszfal által két helyiségre, egy alsóra és egy felsőre van osztva, ugy, hogy az alsó munkahelyiségben összegyűlt rosz levegő még a felsőbe is hatol és az ottani munkásokat önkénytelen gőzfürdőnek teszi ki.«

A fölolvasás további folyamából az is kiderül, hogy csupán csak öt fővárosi nyomda bir alkalmas szellőztető készülékkel.

A Nyomdászok Közlönye czímű helyben megjelenő szaklap 1883. aug. hó 16-ki száma következő épületes leirást hoz egy fővárosi »műintézet«, illetve zugnyomda helyiségéről:

»Corvina-nyomda a neve egy volt gabonapinczének.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az akadémia-utcza a mellett, hogy igen keskeny, többnyire 3-4 emeletes házakból van épitve, e ház-óriások a világosságot elfoglalván, a földszinti helyiségek már meglehetős sötétek. De miután itt még emberek laknak, nincs mit keresnünk. Térjünk a patkányok birodalmába, a pinczébe. Vagy harmincz lépcsőn lemenve, formamosó és egyéb requisitumokon keresztül bukdácsolva, a kimustrált gabonapinczéből nyomdává változott »termekbe« jutunk. Dohos szag és nyirkos levegő üti meg orrunkat, párosulva a gyorssajtón avasodott olajjal. Ez a »gépterem«. A falak köröskörül mellig érő deszkázattal vannak burkolva, a mint ez már a gabonapinczéknél szokásos. Körültekintve, néhány vézna, elcsigázott inasgyerek surran el mellettünk, egy boltozott nyilás felé törekedve, melyen át kísérteties fényben néhány alakot látunk görnyedezni. Ezek betüszedők lehetnek! No, akkor itt lesz a szedőterem. De közeledjünk a hely felé... Szent isten!... Irgalmazz e szegényeknek!... Minő levegő! Keressük az ablakot... nincs - csak a falba vájt két rácsozott lyuk, melyeken át a magasba nézve, önkénytelenül Szibéria ólombányái jutnak eszünkbe. Hát a hol állunk, nem ólombánya? Bizony az, csakhogy a szabad Magyarországban! És itt szedik és nyomtatják a »Nemzeti Ujság«-ot és ölik a »nemzeti munkaerőt«. Hogy a bagno-beli rabbal addig tapostatják a malmot, míg kileheli nyomorult lelkét, azt értjük, de hogy ez őskori halálra itéltek barlangjához hasonló siralomházban emberekkel egész nap és éjen át dolgoztatnak, az valóban lelketlenség. Sokkal egészségesebb pinczelakásokból kellett már szegény munkáscsaládoknak kihurczolkodniok és e nyomorult, dohos vermet még »Corvina-nyomdának« merik keresztelni. Hisszük azonban, hogy a közegészségügyi tanács nem fog soká késni e cholerafészek fertőtlenitésével.«

***

Lakásviszonyaink tekintetében félremagyarázást kizáró módon ád fölvilágositást Kőrösi József jeles statisztikusunk legújabb műve: »Budapest fővárosa az 1881. évben«, melynek első füzetében a túlnépes lakások rovata alatt azt olvassuk, hogy Budapesten 4785 túltömött lakás létezett az utolsó népszámláláskor (1881. évi január 1-én), mely lakásokban 43,815 egyén iratott össze; ezek között pedig 158 könyvnyomdász, tehát majdnem hatodrésze az összes budapesti szaktársaknak. Ezen visszás helyzet, nézetünk szerint két oknak tulajdonitható. Először, mivel sokan közülünk rosz kereseti viszonyaik miatt nem képesek nagyobb összegű házbért fizetni és másodszor, miután a kis lakásoknak folyton történő lerombolása és csak nagy, luxus-épületeknek épitése folytán a kisebb lakhelyiségek egyre drágulnak és igy kénytelen több család közös hajlékot használni.

***

Érdekes adatokra akadtunk budapesti munkásviszonyaink tekintetében dr. Gerlóczy Gyula és dr. Dulácska Géza urak »Budapest és környéke természetrajzi, orvosi és közművelődési leirása« czímű munkájában, mely mű 1879-ben Budapest fővárosa által lőn kiadva, a magyar orvosok és természetvizsgálók XX. nagygyülése alkalmából.

E nagybecsű munkában dr. Osváth Albert ur többek közt következőkép nyilatkozik:

»Ha fővárosunkban a különböző vagyoni s műveltségi osztályok egészségi állapotát vizsgáljuk, ugy találjuk, hogy a vagyonos osztály nemcsak kevesebb megbetegedési esetnek van kitéve, mint a vagyontalan, hanem még ugyanazon kóralakok is a vagyonosabb osztály egyénein szelidebb, kevésbé romboló lefolyásúak, mint a szegényebb osztálynál. Ez áll a felnőttekre s a kisdedekre egyiránt, sőt az utóbbiakra hatványozott mértékben. A szerencsétlen, nyomorral küzködő proletár nem képes a kellő gondoskodással venni körül szülötteit. - S itt az oka fővárosunk oly magas halálozási arányának. Budapest lakosságának több mint háromnegyede olyan társadalmi osztályhoz tartozik, mely egészségügyi tekintetben a legjobban van sújtva. Részint napszámosok, részint szolgálatban levők, részint munkások ezek. Ezen végtelen nagy halálozási arány teszi aztán az összes fővárost is oly kedvezőtlen hírűvé e tekintetben. Oly nagy levén Budapesten a proletár-osztályokhoz tartozó egyének száma, nem lehet csudálkoznunk rosz egészségügyi viszonyain sem.

»Budapest is, mint a legtöbb európai főváros, azon tételt igazolja, hogy a szegénységgel egyenes arányban áll a házasságok és gyermekek számának növekedése, a mi viszont épen a szegénységnél fogva hatalmas tényező azon nagy gyermekhalálozás előidézésében, a melyről a mi fővárosunk még kissé túlzottan is híres. A főváros leggazdagabb részei: a bel- és Lipótváros, s e kettő az, melyben legtöbb felnőtt korú egyén s legkevesebb házasság találtatik, ellenben legszegényebb részek a külső Józsefváros, Ferenczváros, a kültelkek és Kőbánya, és itt leggyakoribb a házasságkötés is. Természetes, a sok házasságból sok gyermek is származik. A szegény ember nem viselhet rá gondot, a gyermek törékeny mint a pohár, s igy a sok szegény gyermek közül sok elhal. Egyébiránt az is tény, hogy a vagyonosabb osztály általán nem oly termékeny, mint a szegény osztály. Egy igen csinos úrnő mondta nekem egyszer, hogy a sok gyermek nem noble dolog, igazi elegáns embernek kevés gyermeke van.«

Ugyane munkában egy másik helyen a következő figyelemre méltó statisztikai adatok találhatók:

»A főváros egész területén 1878-ban (210 katonával együtt) 12,874 egyén halt el, és pedig 7,008 férfi és 5,866 nő. Az 1878-ra kiszámitott polgári népszámhoz (305,576) a katonait is (13,959) hozzácsatolván, a főváros össznépessége 319,530 lelket számlál. A halálozások évi arányszáma szerint 1000 lakosra 40.3. Hogy azonban az 1878-ki halandósági coëfficienst a mult évek halandósági arányszámaival összehasonlithassuk, azt a 210 katonai halott leszámitásával a polgári népességre is kell kiszámitanunk. Ezen számitás szerint a polgári lakosság halandósági coëfficiense 1878-ra lesz 1000 lakos után 41.4, vagyis a mult évihez képest 0.3-al magasabb. Ha az utolsó öt évi adatokból, mint melyek már az egyesitett főváros egész területére vonatkoznak, átlagot számitunk, akkor az öt évi időszakra a halandósági arányszám 41.8 lesz; az 1874-ik évi e szerint az átlagon felül áll, az 1875-ki jóval alább, az 1876. és 1877. éviek csak kevéssel kisebbek, míg az 1878-ki az öt évi átlaggal teljesen megegyez. (Az angol »Registrar general« jelentéséből közöljük a következő nagyvárosok halandósági arányszámait 1878-ra 1000 lakos után: Madras 48.0, Sz.-Pétervár 47.1, Alexandria 45.9, Trieszt 36.2, München 34.6, Nápoly 33.1, Berlin 29.9, Boroszló 29.9, Róma 29.8, Bécs 29.6, Brüssel 28.0, Drezda 24.7, Páris 24.6, London 23.5, Stockholm 22.4, Kopenhága 22.1, Christiania 18.5.)«

***

Észrevétel nélkül nem hagyhatjuk továbbá a következő mindenesetre föltünő jelenséget. Ugyanis a Közgazdasági Értesitő czímű hivatalos lap 1883. évi nov. hó 29-én megjelent 48-ki száma »A munkások részére fönnálló humanistikus intézmények« czím alatt hosszabb közleményt hoz, mely fölsorolja a hazában létező különböző munkás-segélyző-egyleteket. A czikk az országban lévő ipar- és kereskedelmi kamarák jelentései nyomán készült s az a furcsa a dologban, hogy a budapesti kamara nem találta érdemesnek egyletünket s annak meg nem vetendő messzeható működését jelentésében egy szóval is megérinteni. A vidéki kamarák közül is csak egy-kettő emlékszik meg az illető kerületben lévő nyomdászegyletről, holott vidéki egyleteink is kezdenek már elég dicséretre méltó tevékenységet kifejteni, a mi már azon egy körülményből is világosan kitünik, hogy ezen egyletek össze-vissza 300 tagot számlálnak s több mint 20,000 frtnyi alaptőke fölött rendelkeznek. Hivatalos jelentésben legalább is több pontosságot vártunk volna el.

***

Ezzel munkánk végére érve, még csak néhány szavunk volna kedves pályatársainkhoz. Vegyék figyelembe az ezen dolgozat szűk keretébe foglalt adatokat s fontolják meg, hogy csupán csak emberbaráti kötelességüket teljesitik, midőn segédkezet nyujtanak közös jólétünk előmozditására. Ebbeli érzelmeink hű tolmácsolója gyanánt ide iktatjuk záradékul Külföldi Viktor derék kartársunk szavait a szakegyletek nagy jelentőségéről és hivatásáról »A munkásegyletek czéljai« czímű röpiratában:

»A ki munkás létére önmagának és övéinek jót akar: az lépjen be a szakegyletbe! A ki munkaerejét a lehető legmagasabb áron eladni, munkaadója részéről való üldöztetés és elnyomatás elől óva lenni, betegségben, vándorlás és vétlen elbocsátás esetében segélyezve lenni akar: az legyen tagjává a szakegyletnek! Ki azt vallja, hogy túlságosan hosszú munkaidő a testet s az életet megrontja, megszoritott munkaidő pedig mindkettőnek hasznos: az irassa be magát a szakegyletbe! - Szóval - azon sok szenvedés és viszontagság ellen, melyek a munkás életét keseritik, egy kitünő szer létezik, s ez - a szakegylet. Nem oly értelemben adjuk e tanácsot, mintha a szakegylet azon bűvös vessző volna, mellyel egy éjjelen át a paradicsomot lehetne e földre varázsolni, - hanem azért, mert egyes-egyedül csak ezrek szorosan összetartó egyesülésében rejlik a meggyőzhetetlen erő, mellyel a munkás egymaga nem rendelkezik.«

JEGYZETEK