|
Tuza S. Tibor - Egy mosolyért
|
Elbeszélések, versek
|
HÁZTETŐN
Nem igazán szeretem a telet.
A kezem úgy fázik, hogy szinte fáj.
A melegre húzódom, ha lehet.
Cseng a telefon. Dolgozni hívnak:
- Egy házon a szél-cibált cserepek
a padlástakarásból szétkúsztak. -
Nem örülök, de ha segíthetek
megyek, mert nem tudni, mit hoz a sors
és rászorult még én is lehetek.
Hömpölygő köd takarja az eget.
Nem fagy, de a páradús levegő
lecsapódva csíp arcot és kezet.
Én fenn a tetőn, alattam Anna.
A leadott cserepet elveszi
s mikor kérem, ismét visszaadja.
Drótot is ad. A kúp-lyukba dugom.
Ő alul szegel, matat, húz, teker
s a kúpot mozdítani nem tudom.
Több órás a munka. Fázik kezem.
Meg-megdörzsölöm. - Anna, fázik-e? -
kérdezem s kezem kezére teszem.
Anna keze bizsergetőn meleg.
Hőhullám fut át egész testemen
s picit még a szívem is megremeg.
2004. dec.
|