FARSANGI FÁNK
 
Városból az ifjú, faluba látogat,
hogy láthassa: ott a sors miként válogat.
Jóból ad-e sokat, vagy rosszat osztogat.
Borús-e az idő, vagy nap süt ott sokat.
Apját látogatja, s a régi otthonát.
Boldog, hogy látja, s hallatja szavát:
 
- Édes apám, hogy van? Mint él itt magában?
Van-e elég meleg ebben a nagy házban?
Kolbászt, füstölt sonkát őriz-e a kamra?
Pincében van-e bor, ha inni akarna?
Így farsang tájékán, van-e olyan barát,
kivel átmulassák az egész éjszakát?
 
- Óh! Édes Fiam! Hogy lehetsz ily balga!
- Nekem vidám farsang? - háborog az apa.
- Anyád mióta nincs - magány van velem.
Pincém, kamrám üres, s alig van kenyerem.
Ily időtájban fánk, bizony, bőven volt.
Nem adnám semmiért a meleg illatot!
 
- Édesapám, erre ne legyen több gondja!
Hozok én azt hamar. - S indul, amint mondja.
Hazafelé menve, anyósát megnézi.
Nem kell-e néki is valamit intézni.
Ő is egyedül él. Néki sincs már párja.
Biztosan nem bánja, ha ajtót nyit rája.
 
Amint látja, örül. Hát, hogyne örülne,
Rendes ez a veje, mintha fia lenne.
- Csókolom, Anyuka! - most is így tiszteli,
s hogy van-e mindene, azt is megkérdezi.
- Tűzifa kellene. Jó lenne szerezni!
- válaszol az anyós. A vő megígéri.
 
Sietnek a napok. Itt van farsang farka.
Apánál a traktor, s platóján a sok fa.
Ledönti a sofőr. Így nem kell pakolni.
S mire az apa jön, már lehet kitolni.
- Miért hoztátok ezt? - Hangzik fel a kérdés.
A fiút bántja az, s rossz benne az érzés.
 
- Fánkot mondtam, nem fát. - Nevet fel az apa.
- Miért nem azt mondta inkább, hogy: pampuska. -
Hördül fel a fiú, s töpreng, hogy mi legyen.
- Hagyd Fiam! - szól apa - farsangra azt eszem.
- Dehogy is azt eszi - hangzik fel a sarkon,
s egy tál fánkkal ott áll a kedves nászasszony.

 - Ejha! Nagyon kedves! Hát, köszönöm szépen!  
Fáját ide hozták. Igazán szégyenlem.
- Sosem bánja Nászom! Átjövök, ha fázom.
- Annak örülök. Menjünk be, azt ajánlom! -
mondja a nász, s az ajtó csukódik rájuk.
Miért is ne! Hiszen: egy az unokájuk.
 
2011. 02. 14.