Bevezetés (részlet)

A moksa-mordvin elnevezés két külön lexémából áll: mokša és mord(va). A mokša népnév (mon mokšan 'én moksa-mordvin vagyok', min mokšәtama 'mi moksa- mordvinok vagyunk') a Mokša folyónévből származik. A népnév első írásos említését egy 13. századi forrásban találjuk (Moxel, Rubruk útleírása 1255- ből). A mord(va) népnév az iráni martiya (óperzsa) és mard (újperzsa, tádzsik) 'férfi' jelentésű szóra vezethető vissza. Ezt az elnevezést a 6. században jegyezték le először Mordens formában (Jordanes: A gótok eredete és tettei).

A moksa-mordvin (moksa) és a hozzá legközelebb álló erza-mordvin (erza) nyelv együtt alkotja a finnugor/uráli nyelvcsalád mordvin ágát. A mordvin nyelvek legközelebbi rokonai a balti finn nyelvek, s utánuk a cseremisz (mari). A moksa nyelvet a Mordvin Köztársaság nyugati részén beszélik. További kisebb, moksa nyelvjárásokat beszélő széttagolt csoportok élnek Baskortosztánban, Tatársztánban és az Orosz Föderáció nyizsnyij-novgorodi, orenburgi, penzai, szamarai és néhány más területén. A moksa-mordvinok száma összesen kb. 400.000 főre tehető (becsült adat). A Mordvin Köztársaság területén - ahol a moksák viszonylag a legnagyobb tömbben élnek - a moksa nyelvjárásokat három fő csoportra lehet osztani: a központi, a délkeleti és a nyugati csoportra. A mordvin nyelvterület más részein a moksa (csakúgy, mint az erza) dialektusok közötti határok elmosódottak, és a mordvin nyelvjárások nyelvföldrajzi térképén a nyelvi jelenségek izoglosszái igen-igen szaggatott vonalat alkotnak. A mai moksa irodalmi nyelv alapja a központi nyelvjárás. A nagy területi széttagoltság következtében a központi moksa nyelvjárás nem egységes, a nyelvi jelenségek fonológiailag, morfológiailag és különösen lexikailag nem homogének. Ezért a moksa irodalmi nyelv normáinak meghatározásakor a fonetikai és grammatikai sajátosságok egy részét, amelyek csak a központi nyelvjárás egyes alnyelvjárasaira jellemzőek, kizárták az irodalmi nyelvből.

[...]