Amikor globalizálódó, verbális és képi világunkban végképp csődöt mond a bonyolult összefüggések megértése, belső harmóniánk megteremtése, akkor egyedül a zene hatalmára számíthatunk. A zeneszerző alkotásait az előadóművész közvetíti a befogadóhoz, és csak bonyolítja a folyamatot, hogy a közvetítő eszköz, a hangszer egy mesterien alkotott műtárgy.

Esetünkben a hegedű - ami már megszólalása előtt is jól meghatározható esztétikai alkotás, megszólalása után pedig társ (olykor ellenség) - segíti, vagy gátolja az előadó művészt. Végső soron azonban az áhított katarzist motiválja.

Régi vitatéma, hogy a hegedűkészítés mesterség-e vagy művészet? A kérdésre kijelenthetem, hogy életforma. Tapasztalatom szerint az igazi alkotóművészeket ez a téma ritkán foglalkoztatja. Energiájukat az újabb és újabb alkotások, az anyaggal és szerszámokkal folytatott folytonos küzdelem és szerelem kötik le. Saját szakmai és emberi törekvésük megvalósításához a nap huszonnégy órája is kevés lenne, és a fennmaradó időben mindig új meg új terveket szőnek! A Kónya család minden tagja, a nagyapától az unokákig, határozott egyéniség, eredményeikről a világ számos országában szakértői testületek sora bocsátott ki dicsérő sorokat, elismerő okmányokat. Hangszereik Abaújszántótól Tatától Budapestig, Cremonától Londonig, New Yorkig, Japántól Ausztráliáig, nyugodtan mondhatjuk, szinte az egész világon, maguk helyett beszélnek, muzsikálnak.

Az úton, amelyen Kónya István a nélkülözések és megpróbáltatások buktatóin keresztül, soha nem lankadó belső tűzzel, indult el a megismerés és a megvalósítás ösvényein, és jutott el a világhírig, amelyen még a hetvenes éveiben is töretlenül haladt tovább. Példájával bizonyította, hogy az elmélyült szakmai tudás, a szakmai alázat, a megújulási képesség, olykor még lehetetlen közgazdasági körülmények között is, egy kis ország vidéki kisvárosának aprócska műhelyében (de ha a sors úgy hozza, akár a börtönben is) képes értékes művészi, alkotó tevékenységre.

A két fiú, István (Stefano) és Lajos, édesapjukhoz hasonlóan végigjárták az önmegvalósítás állomásait. Szakmai sikereiken túl kiemelkedő, hogy fiaikat, a legidősebb Kónya István unokáit, Stefano juniort Cremonában és az ifjabbik Lajost idehaza is erre az életpályára állították.

Az igényesen lejegyzett és szerkesztett történetből olyan küzdelmek és eredmények tárulnak a tisztelt olvasó elé, amelynek fejezeteit a sors írta, és tanulságai - nem csak a szakemberek számára - ma már egyértelműek.

A könyvet különösen a gyakorló hangszerkészítők és muzsikusok figyelmébe ajánlom, akik előtt ezek az eredmények ugyan eddig is megismerhetőek voltak, most azonban a hozzájuk vezető út is kirajzolódott.

Semmelweis Tibor
gyémánt fokozatú
igazságügyi hangszerszakértő