"Kétségtelenül kiváló, sőt alighanem páratlan teljesítmény volt, hogy én, Kis Dezső, egy Szabolcs megyei zsidó szabócska ötödik, posztumusz fiacskája, akit édesanyja csak szépre, jóra és az ideálok szeretetére nevelt, 1944 végén és 45 elején kétszer is eljutottam a nyilasok és németek megszállta Dunántúlon át Kispesttől Szombathelyig, meg vissza."

Hogyan tudta Kis Dezső e valóban példátlan teljesítményt végrehajtani? S miként sikerült elkerülnie, hogy teljesítményét később valamely konstruált per áldozatának járó ítélettel honorálják? És sajátos tapasztalatainak birtokában miféle világnézettel lett képes bölcs és derűs megértéssel szembenézni a történelemmel?

A pikareszk regény és a fejlődésregény különös ötvözete ez a sokszor groteszk-ironikus és mindig meglepő fordulatokkal átszőtt háborús történet, Erdős László talán legjobb műve.

A fenti ismertető még az író életében készült. Erdős László utolsó öröme az volt, hogy megérte kézirata nyomdába adását. A megjelent regény már posztumusz műve lett.