Előszó

"De jó lett volna farsangban maszkabálra járni a régi redoutba, Patikáriussal muzsikáltatni, Nagy Ignác beszélyein épülni, Vörösmarty urat személyesen ismerni és valóban ábrándosan tölteni el az életet..." - ezekről sóvárgott Krúdy Gyula, a régi "Magyarország"-ban írt cikkei egyikében. A mult világégés elmerült, de soha aktuálisabb Atlantis- világából mentettük meg könyvünk finom, a pasztell-színezés mesterére valló "rajzait", a mesemondásnak, az álmodozó realitásnak ezeket a miniatür- remekeit. A mindenkor eleven hatásokra reagáló, az élmények impressziójával ingerlődő ujságíró vetítette frissiben papírra megfigyeléseit az írásművésznek a közvetlenség melegével fűtött páratlanul zamatos hangján. A Sziget platánjai és tölgyei alatt merengő, az alkotás nyugalmára vágyódó férfi szíve mennyi melegséggel, mennyi emberi együttérzéssel jelenítette meg egyéni törekvéseit vagy a környezet mindenkivel közös problémáit. Úgy merülhetnének föl a mai olvasó lelkében, mintha ezek a színfoltok Krúdy világában bárányfelhőként vonulnának el, pedig ezekből milyen gyümölcsöző termés, mennyi értékes magyar gondolat sarjadzott. Végigvonul előttünk a korszak egyik legjelentősebb, legpompázóbb nyelvű írójának erősen eredeti szemüvegén át nézve az első nagy háború belső "frontja", a vérvesztes, az éhező, a beteg, a sebesült, az adakozó, az önfeláldozó, a gyászoló főváros jellemző figuráival a kenyérsütőtől az önkéntes főrangú ápolóhölgyig. "Pest a világháborúban": ebben a tarka csokorra emlékeztető gyüjteményben, a főváros sugárzásában minden kétség és remény, minden csodálat és varázs, így a magyar vidék nyugtalankodó kérdéstömege is fölrajzik. Mint egy változatos kaleidoszkópban, úgy vonulnak föl a századelő alakjai, a hadimilliomosok, a politikusok, a grófok, a művészek és írók, a béna harcosok, a véres küzdelemnek ezek a néma árnyai, mint a nagy nemzeti erőpróba szenvedő hősei... De az itthonmaradottok életét mégis az aggódó női szívek szimbolizálják. A sírók és kétségbeesettek, a lélekmelegítőket készítők és a tépéscsinálók, az eszelős rohamok lázában letörtek és a sors csapásai alatt összeszorított ajakkal, keményen harcoló magyar asszonyok: anyák és mátkák. De mellettük feltünnek a "zord idő" örök humoristái is: a svihákok, az ütődöttek, az elesettek, akik mindenkor könnyebbé teszik az életet és akiknek éppen az a hivatásuk, hogy elfeledtessék a nagy idők tragikus eseményeit. S mindez és még számtalan színe, illata és vonása az ezerarcú életnek egy csodálatosan élesszemű s mégis mennyire merengőlelkű poéta lelki prizmáján keresztül ragyog felénk. Egyszerre szórakoztat és tanít.

K. S.