Ismertető

Az etnoregionális társadalomszerveződés elve a kisebbségi tér sajátos minőségű kulturális tartalmait értékeli, s többre becsüli, mint az állam egységét vagy nemzeti-etnikus meghatározottságát. E kulturális sajátosságok egyike a térhasználat, a térátélés etnikus tradícióinak és reprezentációjának rendszere a helyi társadalmak szintjén. Egy kisvárosi társadalom köz-terei és magán-terei egy ismert és egy ismeretlen világ közötti határvonalat szimbolizálnak a helyi kultúra és politika megnyilvánulásaként. A város és lakóinak dialógusa éppen a terek, térközök, orientációk, "mental map"-ek, megszemélyesített tér-dimenziók révén zajlik, s részét képezi az etnikus identitástudatnak, a szerepviselkedésnek, az életvezetési mintáknak és a politikai mező kialakulásának-átalakulásának is. A szokásrendszerré vált, intézményesült térhasználat pozitív esetben egészséges hovátartozás-tudatnak, szolidaritásnak, öntörvényű kultúrfelfogásnak ad helyet, az erőltetett modernizáció azonban tönkreteszi a szimbolikus tartalmakat, etnikai szerepfelfogásokat, intim kapcsolatokat. Az ez ellen kialakuló védekező zártság (etnocentrizmus) az önmeghatározás eszközévé válik, vagy a társadalmi mobilitás mesterséges előidézőjeként bomlasztja a helyi identitást. Kiskunhalas, a magyarországi kunok ősi székvárosa az őslakosság alighanem teljes identitásváltozását élte át az elmúlt másfélszáz év alatt, a kisebbségi tér azonban mégis a kontinuitás megőrzésének jelképes eszköze maradt.