Bevezető

Népi hagyományaink világában kétségtelenül a jogi néphagyományok felkutatása volt ezideig a legelhanyagoltabb érdeklődési terület. Pedig a jogi néphagyományok, a népi jogszokások ma is élnek, s a pozitív jog mellett, vagy attól eltérően, esetleg annál erősebben is érvényesülnek. Vitathatatlan az, hogy "az élő jog birodalmának nemcsak olyan előkelő lakói vannak, mint a törvény, rendelet, vagy bírói ítélet; a tételesjog és a hivatalos jogszokás rétegén túl van egy szabálycsoport, amelyet maga a nép tart fenn és vall magára nézve kötelezőnek". (Bónis.) Ez az íratlan szabálycsoport: a népi jogszokásoknak eddig jórészt felkutatlan és feldolgozatlan tömege.

A népi jogszokások felkutatása és rendszeres feldolgozása külföldön külön tudományággá fejlődött. (Folklore juridique.) Példaként ezúttal csupán a franciák tudományos kutató munkájának ezirányú eredményeire hivatkozunk. A francia népi jogkutatás több, mint százéves multjára mutat a Code Populaire hatalmas anyaga, amelyet a francia folkloristák és jogászok összegyűjtöttek. A folkloristák sorában Michelet (1837), Sébillot, Gaidoz, van Gennep, Saintyves neveit, - a jogászok sorában Beugnot (1828), Chassan, Laboulage, Esmein, Gírard, Chérnon, Jobbé-Duval neveit találjuk, mint akik a "folklore juridique" úttörőinek tekinthetők.

Hazánkban az ilyen irányú kezdeményezés mindezideig kevés követőre talált. Nálunk főleg Mattyasovszky Miklós, Tagányi Károly, Bruckner Győző, Vladár Gábor, Papp László, Bónis György, Tárkány Szűcs Ernő, Szendrey Ákos, Győrffy István, Fél Edit kezdeményezései jelzik a népi jogkutatás korszerű jelentőségének felismerését.

A népi jogszokások legkivált magánjogunkban, s főleg a kötelmi, családi és öröklési jog területén élnek és érvényesülnek. Magánjogunk nagyrészt még ma sem tételes jog, s ezért a népi jogkutatás számára itt nyílik a legtágabb tér.

Ez a felismerés vezetett ahhoz a feladatvállaláshoz, hogy egyik alig ismert hazai népcsoport, a "barkók" öröklési jogszokásait összegyűjtsük, rendszerezzük s e tanulmányunkban közreadjuk.

A Barkóság valóban egyik legkevésbbé ismert népcsoportunk. Ezért láttuk szükségesnek azt, hogy tanulmányunk érdemi részét megelőzően a barkók eredetéről, elnevezéséről, tájegységétől, jellemvonásairól, tájszólásáról, népviseletéről s főbb népszokásairól adjunk vázlatos képet.

Tanulmányunk érdemi részében az általános hazai öröklési jogszokásainkból kiindulva, s a barkóknál az örökhagyó életében való osztás jogszokásait érintve, a barkók végrendeleti öröklési, majd a törvényes öröklési jogszokásait vettük sorra, befejezésül az özvegyi jogra vonatkozó szokásokat vázoltuk.

A barkók öröklési jogszokásait összegyűjtve és általunk rendszerbe foglalva e tanulmányunkban úgy adtuk közre, ahogy azokat a valóságban, a helyszínen találtuk. Lehetséges, sőt valószínű az, hogy hasonló jogszokások másutt ugyancsak fellelhetők. Nem térhettünk ki azonban a barkók öröklési jogszokásainak más hazai népcsoportok hasonló jogszokásaival való összehasonlítására, hisz ez - feladatunkat messze meghaladó - további kutatást és tanulmányozást tett volna szükségessé.

Erre, nézetünk szerint akkor kerülhetne sor, ha a népi jogkutatás hazánk valamennyi tájegységében és népcsoportjában élő öröklési jogszokásokat összegyűjti s az összehasonlításra alkalmassá feszi.

Kecsegtető feladat volna ez népi jogkutatóink számára, magánjogunk korszerű kodifikációjának küszöbén.

A SZERZŐ