Prológus

Az Alkohológiai Füzetek sorozatában kiadott úgynevezett életmű-kötetek most már csaknem teljessé válnak dr. Simek Zsófia és Fekete János írásainak közös kiadásával. Már alig maradt olyan szakember, aki az alkoholizmus elleni küzdelemben és az alkoholproblémák tudományos vizsgálatában tényező volt, és munkáit ne sikerült volna - reprezentatív válogatásban - összegyűjteni. Az egyik legfontosabb életmű hiányzott eddig, e két szakember munkája, akik az utolsó negyedszázadban nálunk az alkoholügy meghatározó személyiségei voltak. Bár írásaik többségükben külön jelentek meg, együtt alkottak, és ezért szerencsés a gondolat, hogy munkásságuk összegezése is közösen jelenjen meg.

A válogatás tematikus, időrendi, tartalmi és műfaji szempontokból történt, de a szerzőknek sikerült nemcsak összefüggő gondolatrendszert létrehozniuk, hanem sajátos kortörténeti dokumentumot is. Publicisztika keveredik a tudományos elemzésekkel, de a széles nyilvánosságnak szóló fejtegetések is a tudomány tételein alapulnak, és a tudomány is elkötelezett és nem öncélú a szerzők működésében. A cél a politika, a szakértők és a közvélemény lelkiismeretének felrázása, cselekvésre mozgósítása, az alkoholizmus áldozatainak (kiknek száma több, mint az alkoholbetegeké, hiszen tőlük szenved a család és átvitt értelemben a társadalom is) szenvedélyes védelme és képviselete.

Kevés alkohológus állt ennyire a rogersi "feltétel nélküli elfogadás" alapján az alkoholbetegek mellé, mint Simek doktornő és Fekete János, és talán még kevesebben vállaltak ennyit az ügyért, mint ők. Mindketten feláldozták a karrier lehetőségét, noha a társadalmi rendszert elfogadták, amelyben éltek, és minden lehetőségük meglett volna, hogy akár "káderként" is az átlagnál nagyobb lehetőségeket kapjanak. A külső megfigyelő számára úgy tűnik: éppen a szocialista utópia híveiként kerültek szembe a politikával, éppen, mert nagyon komolyan vették a gondoskodó, jóléti társadalom, az egyenlőség, az egészségügyön belül az egyenlő és legmagasabb szintű, minden embernek járó ellátás eszméjét, és a többi szép gondolatot, amit ma már - az elmúlt évtizedek demagóg szellemiségének és gyakorlatának nyomán - leginkább csak gúnyosan, idézőjelben emlegetünk, mert mindenki tudja, hogy mindezt csak álcának, ámításnak használták a politikában. Éppen az alkoholügy, az alkoholbetegek miatt, akiket az a szép retorikát használó világ talán a legrútabbul hagyott cserben. A "társadalom" azután nem bocsátotta meg a kötelező konformizmus elleni mulasztásokat, és mindketten alaposan kivehették a részüket a mellőzésekből, kritikákból.

Az ügy képviselete azonban megmaradt, Fekete Jánosnak sikerült az Alkohológia c. lap révén és az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottságban ébren tartani valamiféle politikai felelősséget a kérdés iránt, Simek doktornő viszont az elmeegészségügyön belül próbálta - és végül is mondhatjuk, tudta - a ceterum censeo következetességével védeni az alkoholbetegellátást, tartani a lelket az ellátást végző hálózatban. Az itt közölt tanulmányok főleg ezt a korszakot idézik fel, a szerzők kendőzetlenül adják vissza a korszak hangulatát és nyelvezetét.

Remélhetően sok olvasó emlékszik még a kontextusra, és megérti a formális lojalitás mögött is a problémafelvetés bátorságát és az érvanyag stratégiai és taktikai szempontjait. Sajnos az adatok, a törekvések, a mozgósító szándékú elvek többsége ma is érvényes, mert az alkoholizmus problémája csak súlyosbodott, és ugyan ma már nem tilos a társadalomkritika, nem kell "vörös farkot" - vagyis csodálatos rendszerünket magasztaló, az "eredményeket" méltató mondatokat - tenni a kérdés tárgyalásakor sem a sajtóbeli, sem a tudományos közleményekbe, a társadalmi átalakulás zűrzavarában az alkoholbeteg, az alkohol-epidémia - vagy talán még pontosabb lenne, ha azt mondanánk: az alkohol-katasztrófa, mert az alkohol okozta veszteségek néhány évente reprodukálják a Don-kanyar vagy a mohácsi csata emberi kárait - ma sem kapja meg a kellő figyelmet.

Az alkohol ártalmai ellen az egyszerű ember - és ilyen értelemben egyszerű ember egy orvos, író vagy publicista - sokféle módon próbálhat valamit tenni; ha komolyan és folyamatosan csinálja, inherens sikertelenség és tragédia, ami osztályrészévé válik, de legalább lelkiismerete és önazonossága szerint élt. Az életmű-kötetek sorozatában felsejlenek ezek a különböző módok, utak. Simek Zsófia és Fekete János agitatív módon, értelemre és érzelemre hatóan, társadalmi és politikai szerepeket, közéleti helyzeteket felhasználva tette a dolgát, talán egyedülálló következetességgel.

Úgynevezett életmű-kötetek ezek, írtuk szándékosan; a magyar alkoholügy szerencséje, hogy az úttörők, az elkötelezettek egy része még köztünk van, de azért tudjuk és reméljük, hogy a kifejezés talán fellengzős és indokolatlan, mert ezek a kollégáink és barátaink még hatnak, dolgoznak, alkotnak. Így nagyon reméljük azt is, hogy dr. Simek Zsófia és Fekete János "vonala", megkezdett és becsülettel folytatott harca sem marad abba, hanem további eredményeket és értékes szellemi produkciókat hoz még létre.

Buda Béla dr.