EGYESÜLETÜNK FÖLOSZLATÁSA
ÉS A KIBONTAKOZÁS

IRTA
ZAKA LAJOS

KIADJA
A «TYPOGRAPHIA» KIADÓHIVATALA
KRAUSZ S. ÉS T., BUDAPEST, ZOLTÁN-UTCZA 11.

A hosszu tiz év, a mely egyesületünk föloszlatása és a jelenlegi alapszabályok megerősitése között eltelt, ha nem is volt anyagi kárára egyesületünknek és ha nem is akadályozta meg a tagok számának rohamos emelkedését, mégis nyomasztólag hatott nemcsak az időnkénti vezetőségekre, hanem magukra az összes tagokra is, mert mindig bizonytalanságban, alapszabályok nélkül éltünk, közgyülési határozatokkal kormányoztunk, nagyon eltérőleg a még 1887. márczius 20-án megerősitett alapszabályoktól. A tiz év alatt müködő elnököknek, választmányoknak és magának a hatósági biztosnak jó akaratu működése mellett is folytonosan ki voltunk téve a hatósági beavatkozásnak, mert hisz nem volt alapszabályunk, a melyre támaszkodhattunk volna. - Ily körülmények között nem csoda, hogy végre, tiz év mulva, mindnyájan örömmel fogadtuk az alapszabályoknak megerősitését.

Mielőtt azonban a tulajdonképeni föloszlatásra és az ezt követő tiz év alatt történt kibontakozási munkákra áttérnék, röviden foglalkoznom kell azokkal az előzményekkel is, a melyek a föloszlatás okai voltak.

Az 1890. évi sztrájkot megelőző időben nemcsak a segédek, hanem a princzipálisok is igen élénken foglalkoztak az árszabály-mozgalommal. A princzipálisokat meglepte az, hogy a segédek az 1885. évi árszabály 10 frtos minimumát egyszerre 2 frttal, s a számolást is 2 krajczárral akarták emelni, mig viszont a segédeket lelkesitette ez a rohamos emelkedés.

Ily különböző érzelmek között - hosszu vajudás után - végre elkövetkezett október 19-ike, az a nap, a melyre az árszabály-bizottság döntő gyülésre hitta össze a szaktársakat. Ezt a gyülést azonban a rendőrség - denuncziálás következtében - betiltotta, azzal az indokolással, hogy nem volt bejelentve.

Hiába hivatkozott az árszabály-bizottság arra, hogy az egész mozgalom az egyesülettől indul ki az akkori alapszabályok 2. §. f) pontja értelmében, a mely szerint az egyesület czélja a tagok anyagi érdekeinek óvása is; ezt a §-t az akkori egyesületi vezetőség a legtágabb értelemben vette, mig a följelentők és a hatóság annak más értelmezést adott. Hiába hivatkozott a vezetőség arra is, hogy az egybehivott gyülés egyesületi, az egyesületnek pedig, megerősitett alapszabályai lévén, a gyülést nem kell bejelenteni; mindez, mondom, hiába való volt: a gyülést a rendőrség nem engedte megtartani.

E helyütt, az ujolag való visszatérések elkerülése végett, megjegyzem, hogy az egyesület akkori vezetőségét, a mely egészében az árszabály-bizottságot is képezte, mindig az alapszabályok emlitett 2. §-ának f) pontja vezérelte, azaz erősen ragaszkodott ahhoz, hogy a mozgalomhoz törvényes, alapszabályadta joga van. Ez a merev ragaszkodás okozta aztán az egyesület föloszlatását, a mi azonban nem a vezetőség hibája volt, hanem azé a kormányé, a mely ily különbözően értelmezhető §-t megerősitett.

De visszatérek az október 19-ére összehivott gyülésre. A fővárosban akkor dolgozó nyomdászok majdnem mindnyájan, körülbelül 1200-an, megjelentek azon; általános volt az elkeseredés, midőn megtudták, hogy a rendőrség, a fönebb emlitett ok miatt, nem engedi meg a gyülés megtartását. Kivonultak tehát a tagok a Városliget mellett levő Tyukketrecz czimü vendéglőbe, a honnét azonban szintén szétüzte őket a rendőrség.

Ezt a vasárnap délután, a fővárosi Vigadóban, tartatni szándékolt gyülést megelőzőleg azonban ugyanannak a napnak délelőttjén fölkerestük lovag Falk Zsigmondot, egyesületünk akkori elnökét, hogy lépjen közbe a princzipálisoknál az ügy békés elintézése érdekében. Igéretet tettünk neki, én és Leitner Pál, a ki velem volt nála, hogy a délutáni gyülésen kivisszük a minimumnak csak 1 frttal és a számolásnak csak 1 krral való emelését, csak hogy kilépésre ne kerüljön a dolog. Válasza az volt, hogy menjünk hozzá délután 1 órakor, a segédek gyülése előtt.

El is mentünk, de hogy fogadott? Azt mondta, hogy neki semmi köze az egész mozgalomhoz; nála ugyis 12 frt a minimum. Minden princzipális járjon el saját belátása szerint. - Ilyen válaszra, elnökünktől, nem voltunk elkészülve.

Abban az időben és közvetetlenül az után is sokszor fölmerült a szaktársak között az a kérdés, hogy mi lehetett az elnök ily rideg magatartásának az oka, különösen midőn számtalanszor tapasztaltuk jó akaratát nemcsak az egyesület, hanem az egyes tagok irányában is.

Sokáig bizonytalanságban voltunk az okot illetőleg, mig végre a következő általános magyarázat kelt szárnyra: lovag Falk Zsigmondnál, a részvény-nyomdában, már 1870 óta meg volt a kilencz órai munkaidő és a 12 frt minimum; ez állapot következtében 1885-ben szivesen fogadta a minimumnak általánosságban 10 frtra való emelését, mert hisz ez még mindig alacsonyabb volt, mint a nála divó 12 frt. 1890-ben azonban nem jó szemmel nézte a minimumnak 12 frtra irányuló emelését, mert ha az általánosságban keresztülmegy, nem hivatkozhatik a minisztériumoknál és más helyeken arra, hogy ő munkásaival jó viszonyban van, azokat jobban dijazza mint mások stb., a minek következtében természetesen neki is több kell.

Elnökünknek ez az önzésből eredő elutasitó válasza és a gyülésnek a rendőrség által való betiltása csak még jobban elkeseritette az amugy is izgatott kedélyü szaktársakat.

A betiltott gyülésre következett hét napjai folytonos értekezletek között teltek el, mig végre elkövetkezett a következő vasárnap, október 26-ika, a mely napon már a rendőrségnél is bejelentett gyülést tartottunk. Ezen a gyülésen már késő lett volna minden kibékitési kisérlet; hiába való lett volna az 1 frtos és 1 kros emelésnek ajánlása, mert a fölizgatott hangulat az árszabály-tervezet egészében való elfogadását kivánta.

Igy is történt. A gyülésen én elnököltem és azt - az izgatást elkerülendő - a következő szavakkal zártam be: «Holnap reggel minden személyzet terjessze az árszabályt elfogadás végett princzipálisa elé, s a hol azt nem fogadják el, a személyzet tudja kötelességét!»

Hétfőn, október 27-én, általános lőn a kilépés, a mit rövid pár nap alatt - néhány nyomda kivételével - az árszabálynak elfogadása követett.

Ily óriási, nem is remélt lévén a siker, megdöbbenéssel vettük lovag Falk Zsigmondnak levelét, a melyben elnöki állásáról leköszönt; a november 4-én tartott rendkivüli választmányi ülés kénytelen volt lemondását tudomásul venni, mert hiába való volt minden marasztaló kérés. - Miért köszönt le? Valószinüleg azért, mert nem tetszett neki a siker. Hisz akkor még nem történtek meg a tulajdonképeni - a princzipálisok szerint való - alapszabálysértések; ezek csak később, vagy részben már az ő elnöksége alatt történtek.

Elnökünk leköszönvén, deczember 7-én rendkivüli közgyülést tartottunk, a melyen Bródy Sándort, a Hungária-könyvnyomda egyik tulajdonosát, választottuk meg elnökké; ő a választást nem fogadván el, ez időtől a jövő rendes évi közgyülésig én vezettem az egyletet, mint akkori I. alelnök és - sajnos - vezetésem alatt hozattak azok a határozatok, a melyek miatt az illetők később az egyesület ellen vádat emeltek, s a mely vádak után a minisztérium az egyesületet föl is oszlatta.

Ment azonban engem és az akkori vezetőket az a körülmény, hogy a vádat nem annyira a majd alább fölsorolandó határozatok, mint inkább a mozgalom sikere miatt emelték a princzipálisok, s az ő vádjokat megelőzőleg pedig néhány segéd két izben azért emelt vádat, mert a hozott határozatokat magokra nézve sérelmesnek találták. Viszont a princzipálisokat pedig menti az, hogy később ők sem az egylet föloszlatását, hanem csak átalakitását kérték, s ennek megfelelőleg az alapszabályok módositását. A föloszlatás oka nem az ő kérvényök volt, hanem Prohászka Ferencz IV. ker. előljárósági jegyző tulszigora, vagy inkább ellenséges magatartása, a ki ily értelmü fölterjesztést tett a miniszteriumnak.

Most nézzük azokat a határozatokat, a melyek miatt a vádat emelték, s a melyek - az igaz - a mostani szemüvegen nézve nagyon is radikálisak, de a melyek meghozatalát az akkori idők megkivánták.

Mielőtt azonban a princzipálisok vádjára áttérnék, meg kell emlékeznem két más, néhány segéd által tett följelentésről, a melyek az akkori jegyzőkönyvekben - a választmány nem birván a följelentés okáról biztos tudomással - tévesen foglaltatnak.

Lovag Falk Zsigmondnak 1900. évi november 4-én történt leköszönése után is nála maradt az egyleti vagyon, s az akkori választmány kéz alatt tudakozódott, hogy hajlandó volna-e a vagyont - elnök nem létében is - a választmánynak kiadni. Jogtanácsosától azt a véleményt kapta, hogy ki kell adnia a vagyont, ha rendes elnök lesz. Ezért választottuk meg már deczember 7-én Bródy Sándort elnöknek, a ki azonban a tisztet nem fogadván el, a rendes évi közgyülésen, 1891. évi márczius 22-én, Leitner Pált, a Gutenberg-nyomda akkori igazgatóját, választottuk meg. A vagyont azonban Falk ennek sem adta ki, mert megválasztatása ellen Kisfaludi Károly szedő és társai panasszal éltek a tanácsnál, a mely ennek megválasztatását csodálatos gyorsan, már április 14-én megsemmisitette.

Ez volt a segédek részéről a második följelentés, a melyet, az okok összefüggése következtében, először közöltem.

Az első följelentés három segéd részéről szintén a vagyon megmentése érdekében történt, s ezt Darvas Adolf, Gyémánt Domonkos és Ormos Adolf tették. Az ok a következő volt: Müller Ernő gépmester a deczemberi választmányi ülésen azt az inditványt tette, hogy a sztrájkolók segélyezésére vegyen el a választmány a rokkantpénztártól 10.000 frtot; az igaz, hogy a választmány ezt az inditványt komolyan nem vette, a minek bizonyitéka az, hogy nem is kisérelte meg végrehajtását és a rendes évi közgyülés napirendjére sem tüzte. A följelentés azonban mégis megtörtént, a minek azonban nem lett semmi más utókövetkezménye, minthogy Falk - mint fönnebb is emlitém - nem adta ki az egyleti vagyont.

Ezzel áttérek azokra a határozatokra, a melyek a sztrájk alatt állva maradt segédeket elkeseritették és a munkaadókat az egylet föloszlatásának kérésére inditották. Ezek a határozatok a következők:

1. A választmány 1890. nov. 30-án tartott ülésén kimondta, hogy az árszabályon alul dolgozók nem kapnak munkanélküli segélyt.

2. Az 1891. január 5-én tartott választmányi ülés az önképző-osztály pénztárából 4100 frtot szavazott meg a sztrájk következtében akkor még munka nélkül volt tagok segélyezésére.

3. A választmány 1891. február 8-án azt a határozatot hozta, hogy a följelentők (Darvas, Gyémánt és Ormos) az egyletből törlendők.

E három határozat közül a két elsőt az akkori választmány a volt alapszabályok 2. §. f) pontjának értelmezésében hozta, mert hisz erre már volt hasonló eset 1886 február 7-én, midőn a választmány, Falk elnöklete alatt, szintén 1000 frtot szavazott meg az akkori sztrájkolók segélyezésére, de akkor, Falk lévén az elnök, sem segéd, sem princzipális nem élt e határozat ellen panasszal. Ehhez járult még az, hogy a rendes évi közgyülés a 4100 frt födözéseül az egyleti illetéket 10 krral fölemelte, és hogy a 4100 frt megszavazására az 1886. évi február 28-án tartott rendes évi közgyülés is jogot adott, a mely gyülésen szintén Falk elnökölt. Ez a gyülési határozat kimondta, hogy az önképzőosztály vagyonából - 2000 frt tőke meghagyásával - a sztrájkolók mindig segélyezhetők. A harmadik határozatra nem volt alapszabályszerü §., s ezt csak az elkeseredés szülte.

Az igaz, hogy az 1. pontot a választmány kezdetben végrehajtotta, de igaz az is, hogy a 2. pont alatt emlitett 4100 frt csakhamar megtérült a fölemelt illetékből és a 3. pontot soha sem hajtotta végre, sőt a rendes évi közgyülés, Darvas fölebbezésére, szintén nem mondta ki a végrehajtást.

A rendes évi közgyülés után ismét visszatértünk a rendes alapszabályszerü mederbe és mégis - csodálatos - negyven napra rá, 1901. évi ápril 30-án, megtették a princzipálisok a városi tanácsnál az egylet feloszlatását kérő panaszukat. Mi volt ennek az oka? Talán az, hogy Leitner Pált választottuk elnökké? Hisz ez ellen Kisfalusi Károly tett eredményes följelentést. Vagy talán az emlitett három sérelmes határozat? Ez sem lehetett, mert hisz azokat sem a választmány, sem a közgyülés nem hajtotta végre. Ok lehetett a meggondolatlanság, vagy a sztrájk miatt való megtorlás.

A princzipálisoknak 1891 ápril 30-án 16.348. sz. a. a fővárosi tanácshoz beadott s az egylet föloszlatását kérő beadványát szó szerint nem ismerem, mert azt Prohászka IV. ker. előljárósági jegyző soha sem közölte velünk; a tartalma azonban mégis kiviláglik majd alább abból a jegyzőkönyvből, a melyet 1893. nov. 29-én vettek föl az emlitett előljáróságnál, s a melyben föloszlatási kérvényöket már visszavonják.

Elég az hozzá, hogy a panasz megtétetett s a vizsgálat nem velünk rokonszenvező kezekbe került.

A panasz első eredménye az lőn, hogy a belügyminiszter augusztus hóban megerősités nélkül visszaküldte a már majdnem két év óta fönlevő alapszabályokat, azzal a megjegyzéssel, hogy a IV. kerületi elöljáróság inditsa meg egyletünk ellen, a princzipálisok panasza következtében, a vizsgálatot. - Hiába való volt az ellen a mi válaszunk, a melyben minden vádat értékére silányitottunk, a vizsgálat mégis elrendeltetett.^[1]

Egy szerencsénk mégis volt, s ez az, hogy Prohászka jegyző a kihallgatásokat elég későn, csak 1892 márczius havában kezdte meg, akkor, midőn én a sztrájk miatti három hónapos fogságomból kikerültem. És milyen kihallgatás volt ez? Csak engem, mint korábbi alelnököt és Schlenker Samut, az 1891. évi julius 12-én megválasztott elnököt, hallgatott ki. Minket tett felelőssé az évi mérlegért, de nem hallgatta ki sem Steiner pénztárnokot, sem a mérleget készitő Balázs Zsigmondot.

Ily képtelen kihallgatás után megtette aztán fölterjesztését a tanácshoz, ez pedig a minisztériumhoz; de ennek daczára az 1892. év oly nyugodtan folyt le, hogy már-már reméltük az egész ügy csöndes kimultát. Annál meglepőbb volt tehát az 1893. ápril 10-én kelt föloszlató miniszteri végzés, a melyet az előljáróság utján már ápril 18-án megkaptunk.^[2]

Nagyon természetes, hogy minden lehetőt elkövettünk az ügy érdekében: igénybe vettük a napi sajtó védelmét, deputáczióztunk a minisztériumnál elnökünkkel, Egyesi Gézával, de czélt csak annyiban érhettünk el, hogy a föloszlatást fölfüggesztésre változtatták.

A mint megkaptuk a föloszlató végzést, a jótékonysági körrel - a segélyezés rendes menetének biztositása érdekében - rögtön rendkivüli közgyülést hivattunk egybe, a melyen kimondták a szaktársak, hogy a körbe önkéntes adományul annyit fizetnek, mint a mennyi az egyleti illeték, de ezért a kör viszont annyi segélyt is ad, mint az egylet.

Ennek végrehajtására azonban nem volt szükség, mert a gyülést követő második napon utasitotta a belügyminiszter a fővárosi tanácsot, hogy - kértünkre - 8 nap alatt uj véleményt terjesszen föl s addig is maradjon minden a régiben. Megjegyzem e helyütt, hogy igen jó hatással volt a későbbi fejleményekre dr. Visontai Soma országgyülési képviselőnek április 26-án tett interpellácziója^[3], a melyre Hieronymi belügyminiszter rövid két hét alatt válaszolt is.

A miniszter válasza^[4] a mennyire magán viseli a jó akaratot, annyira bizonyitja azt is, hogy a vizsgálat nemcsak fölületes, de igazságtalan is volt, mert csak a vádlókat hallgatták ki, mig a vádlottakat nem. - A miniszter válaszából megtudjuk azt is, hogy a princzipálisok 1891 április 30-ikán beadott panaszához 1893 január havában - tehát két év mulva - Prohászka József és társai (185 segéd) hasonló fölterjesztést és kérést intéztek a tanácshoz és hogy főleg ennek következtében történt a föloszlatás.

Az elrendelt kezelési vizsgálat május havában megtörténvén, az teljesen a mi javunkra ütött ki. Sem a hatósági vizsgálók által tett kifogások, sem az ezekre általunk tett megjegyzések eddig még nem jelenvén meg, nem tartom érdektelennek, ha azokat most közlöm. Kiviláglik ezekből, hogy kezelésünk pontos volt és hogy a vizsgálat - mintha csak jóakaratból tette volna - mily jelentéktelen kifogásokat tett. - Megjegyzem még, hogy az egylet több mint 98.000 frt készpénz vagyonát a hatóság még a föloszlatás elrendelésekor lefoglalta és még ma is a fővárosi tanács I. ügyosztályánál van s csak most reméljük azt, hogy végre visszakapjuk.

A vizsgálók által tett kifogásokra általam tett megjegyzéseket beljebb huzva közlöm, még pedig pontonkint, hogy könnyebben megérthető legyen.

I. Általános észrevételek

a) Költségelőirányzat egyáltalában nincs.

Költségelőirányzatot késziteni teljes lehetetlenség, mert a segélyezendők száma előre nem látható; egy esetleges járvány a betegpénztárt, a rokkantak nagyobb számu jelentkezése vagy a halálesetek szaporodása az özvegyi végkielégités és az árvák következtében a rokkant-, özvegy- és árvapénztárt előre ki nem számitható módon terhelné; épigy a bekövetkezhető üzleti pangás sujtaná a munkanélküli és utaspénztárt. A költségelőirányzat fölösleges is, mert a közgyülésnek joga van a heti illetéket fölemelni, vagy a segélyeket leszállitani.

b) A munkanélküliek segélyezésének határideje, illetve az, hogy hányadik heti segélyt élvezi vagy nyugtázza a segélyezett, sem az ellenőrző főkönyvben, sem pedig az elismervényeken följegyezve nincs. Ennek következtében nem állapitható meg, hogy a segélyezés egyesek irányában és egyhuzamban nem terjedt-e hat héten tul?

A munkanélküliek segélyezésének határideje minden a segélyt fölvevő által aláirt elismervényen római számmal föl van jegyezve; különben ez az ellenőrző-könyvben is látható, a mennyiben utána lehet nézni, hogy egy munkanélküli sem kap egy huzamban hatszornál több segélyt, illetve egy évben tizenkétszernél többször. Ez utóbbit az évi jelentés is bizonyitja, a mennyiben egy nőtlen sem kapott egy év alatt 60 frtnál, vagy nős 84 frtnál többet.

c) Az iparosok által teljesitett munkákért, szállitmányokért vagy egyéb bevárlásokért kiállitott s bemutatott bármily összegről szóló számlákat mindig csak a számvivő ellenjegyzi, tehát az elnök aláirása nélkül utalványoztatnak és fizettetnek ki.

Az igaz, hogy a számlákat csak a számvivő ellenjegyzi, de tény az is, hogy a bejegyzett tételeket az ellenőrző-bizottság rendesen fölülvizsgálja.

d) Számvevői szempontból nagyon föltünő, hogy 1890. évi november 22-től kezdve 1890. évi deczember hó 27-ig bezárólag a munkanélküliek pénztárából kifizetett heti segélyek majdnem öt-, sőt hatszorta nagyobb összegekben jelentkeznek, mint az előző és utána következő időkben, a mi - átlagosan véve - mintegy 3000 frt több kiadásnak felel meg.

A munkanélküliek nagymérvű szaporodása 1890 november 22-től deczember 27-ig azért történt, mert ekkor, a fővárosi sztrájkkor, sok vidéki munkás jött a fővárosba, a minek következtében a fővárosiak közül számosan kimaradtak a munkából.

e) Zaka Lajos fizetése 1890 május 1-től 25 forintról 41 forintra, majd 1891 január végével már 66 forint 66 krra emelkedett. Van-e erre közgyülési határozat?

Zaka Lajos segédhivatalnok fizetése soha sem volt 41 frt, s 1890. május 1-től pár hónapon át azért fordul elő 41 frt tétel, mert segédhivatalnoki 25 frt dija és az egyleti közlöny szerkesztéseért járó 16 frt tiszteletdija együtt van bevezetve az ellenőrző főkönyvbe. - 1891. január 1-től évi 800 frt fizetést kap a segédhivatalnok; e fizetésemelés oka a tagok, s ezzel együtt a munkának is nagymérvű szaporodása. Erre közgyülési határozat nincs és nem is lehet, mert az egyleti alkalmazottakat nem a közgyülés, hanem - az alapszabályok értelmében - a választmány veszi föl. A segédhivatalnokot az 1891. évi január 6-án tartott választmányi ülés alkalmazta, a február 8-iki választmányi ülés fizetését pedig 800 forintban állapitotta meg, s a választmány e tettét az ez évi márczius 22-én tartott közgyülés is, az évi jelentés tudomásul vételével, helybenhagyta.

f) A «Typographiá»-nak 2300, majd 2500, jelenben pedig 2700 példányban való nyomatása, mely tetemes költséggel jár, arányban áll-e tagok számával?

A «Typographiá»-nak 2300, majd 2500, jelenben pedig 2700 példányban való nyomatását a következőkép indokoljuk: tagjaink száma 2000-ről 2400-ra emelkedett, s igy a jelenlegi 2700 példányban való nyomatás - minden tag ingyen kapván egy példányt - okvetlenül szükséges, mert a fönmaradó 300 példány kell a külön előfizetőknek, hirdetőknek, munkatársaknak, kölcsönösségben levő egyleteknek, továbbá a cserepéldányokra és az esetleges postai reklamácziókra.

g) Az ellenőrző főkönyvben a betegpénztár külön rovata alatt minő bevételek szerepelnek? Mert erről az alapszabály nem gondoskodik.

Az ellenőrző főkönyvben a betegpénztár külön rovata alatt az esetleges ajándékok, a fürdőjegyek után szedett mérsékelt dijak, az egyleti lap jövedelme stb. fordulnak elő, hogy ezek a tagdijakkal ne együtt számoltassanak el.

*

Ez általános észrevételek után következnek azok, a melyeket a vizsgálat a kiadásokat illetőleg tett:

II. A kiadást illetőleg

1. A hitelszövetkezetnek visszafizetett 1400 frtról csak Steiner Adolf által kiállitott átvételi elismervény van, de a hitelszövetkezettől nincs szabályszerü fölvételi nyugta.

A vizsgálók e tétele hibás, a mennyiben a kérdéses 1400 frtot nem a hitelszövetkezettől, hanem az árszabály-bizottságtól vette az egylet kölcsön szeptember 27-én és fizette vissza október 18-án; erről azért nincs nyugta, mert az egyletnek is, az árszabály-bizottságnak is, Steiner Adolf volt a pénztárnoka; továbbá abban az időben az egyletnek is, az árszabály-bizottságnak is, Zaka Lajos volt az elnöke. Igy tehát az ugyanegy személyeknek adott elismervények fölöslegesek voltak; hogy azonban ez összeget az egylet tényleg visszafizette, azt bizonyitja az árszabálybizottság emlitett akkori elnökének utólagos nyugtája, melyet :/: alatt csatolunk.

2. Az egyleti ház 143 frt 88 kr. kiadására nézve áll a fönti észrevétel.

Az egyleti ház 143 frt 88 kr. kiadására vonatkozó nyugtákat a fölülvizsgálók nem kérték s igy mi nem adhattuk oda; a kérdéses nyugtákat azonban most :/: alatt csatoljuk.

3. Az aradi vértanuk szobrára kiadott 10 frt ajándéknál nincs kitüntetve sem az ellenőrző főkönyvben, sem pedig az okmányon, hogy e kiadás választmányi határozattal engedélyeztetett.

Az aradi vértanuk szobrára a koszorut az önképző-osztály tette, a mit a tagok később sem kifogásoltak soha; nem is kifogásolhatták, mert ezzel egyletünk csak a többi egyletek példáját követte, midőn lerótta a kegyelet adóját az 1848-49-iki hősök iránt. Különben azt hisszük, hogy ily csekély kiadásra az elnökségnek, a tagok utólagos vagy hallgatólagos jóváhagyása reményében, minden testületnél van joga.

4. Kohlmayer, Duppay és Joachim 50-50 darab gyászjelentéseire - à 2 frt 50 kr. - összesen 7 frt 50 kr. adatott ki; ilynemű kiadásokról az alapszabály nem intézkedik. Van-e erre nézve külön választmányi határozat?

Kohlmayer, Duppay, Joachim és az előbbi s utóbbi években még többeknek nyomatott 50-50 darab gyászjelentésre van választmányi határozat, ámbár ez fölösleges, mert ez oly uzus, mely egyletünk 32 éves fönnállása óta mindig megvan. A tény magyarázata különben a következő: minden elhunyt nyomdásznak ingyen nyomat munkaadója gyászjelentést, hogy szaktársai megadhassák neki a végtisztességet; az olyanoknak pedig, a kik mint rokkantak vagy munkanélküliek halnak meg s igy az utolsó időben tényleg senkinél sem dolgoztak, ugyancsak az emlitett czélból az egylet nyomat.

5. A Hornyánszky Viktor sirjára kiadott babérkoszoru ára, 6 frt, szintén nincs választmányi határozattal igazolva.

Hornyánszky Viktor sirjára, ki - mint minden egyleti tag által tisztelt munkaadó - tiz évig volt elnökünk, minden évben szoktunk koszorut tenni. Sőt mi több, arczképét egyleti helyiségünk számára 260 frt költséggel le is festettük és egy közgyülésen lelepleztük. Ezzel a szokásos 6 frtos koszoruval a tagok csak a kegyelet adóját rójják le, a mi nagyon furcsa szinben tünnék föl, ha előbb a választmányi ülésen vita tárgyát képezné.

6. László Vincze 18, Rottenstein Mór 12, Bastl Károly 18, Dankó Károly 18, Potokovics Ágoston 12, Kovács György 12, Vagács Mihály 12, Kohn Vilmos 12 és Bozsik István 12 frt utisegélye az alapszabályok 47. §-a értelmében nincs igazolva.

E kifogásokra nézve a következő megjegyzéseink vannak:

Az igaz, hogy az alapszabályok 47. §-a szerint kevesebb az utisegély mint 12, illetőleg 18 frt, de viszont az alapszabályok 66. §-ának c) pontja, a közgyülés hatáskörét irva körül, igy szól: «Az egyleti tagok által hetenkint fizetendő járulékok és különféle segélyezések nagyságának meghatározása.» - E pont értelmében már az 1887. évi rendes közgyülés a következő inditványt fogadta el: «Ha valamely tag, kinek jogos igényei vannak a munkanélküliek és átutazók pénztárának segélyére, munkanélküliségének első vagy második hetében elutazik, az eddigi 8 frt helyett ha nőtlen 12 frt, ha nős 18 frt utisegélyt kap.» - Ez inditvány elfogadása következtében nemcsak a kifogásolt 9 tag kapott 12, illetve 18 frt segélyt, hanem évek során át kivülök még számosan. - Különben nemcsak az utisegélyt emeltük az elmult években, hanem emeltük - szintén közgyülési határozattal - a nőtlen munkanélküli tagok segélyét 4 frtról 5 frtra és 4 hétről 6 hétre, a nős munkanélküli tagok segélyét 5 frtról 7 frtra és ugyancsak 4 hétről 6 hétre; továbbá emeltük a rokkantsegélyt 5-ről 6-ra és az özvegyi végkielégitést 75 frtról 250 frtra. - Nagyon természetes, hogy mindez azért történt, mert egyletünk ez emeléseket megbirja a heti illetéknek 60 krról 70 krra emelése következtében; ez utóbbi tény azonban csak tagjaink humánus voltáról és páratlan áldozatkészségéről tanuskodik.

7. Zaka Lajosnak évkönyv szerkesztéseért kiadott 50 frt engedélyeztetett-e a választmány vagy közgyülés által?

E pontra fölvilágositásul szolgál az 1890. évi február 2-án tartott választmányi ülés jegyzőkönyve, mely a következő határozatot hozta: «Zaka Lajos jelenti, hogy az önképző-osztály bizottsága az Évkönyv szerkesztőségének 50 frtot szavazott meg. A jelentés tudomásul vétetik.»

8. Stösser Adolfnak a «Gutenberg» szaklap szerkesztéseért fizetett 18 frt összegre van-e választmányi határozat, mert erről az alapszabály 51. §-a nem intézkedik.

A »Gutenberg» szerkesztéseért mindig járt tiszteletdij; 1890 julius végéig minden számért 2 frt, a mely összeget az ez évi augusztus 3-án tartott választmányi ülés 3 frtra emelte Bauer Imre inditványára, a mely igy hangzik: a «Typographia» szerkesztési tiszteletdija 6 frtban, a «Gutenberg»-é pedig 3 frtban állapittassék meg. Egyhangulag elfogadtatik.» - Stösser Adolf a vizsgálat által fölhozott esetben azért kapott 18 frtot, mert egyszerre 6 szám (47-52.) tiszteletdiját vette föl, a mit ugy az ellenőrző főkönyv emlitett tétele, mint az általa kiállitott nyugta is bizonyit.

9. A «Budapesti könyvnyomda és kiadószövetkezet» négy drb részvényének bevásárlására forditott 101 frt 60 krról hiányzik a bevásárlási számla; nincs kitüntetve, hol vannak a részvények, letétbe helyeztettek-e s ki által? Végül az alapszabály 63. §-a értelmében e bevásárlás alapszabályba ütközik.

A «Budapesti könyvnyomda- és kiadószövetkezet» 4 drb részvényére nem lehet bevásárlási számla, mert a 101 frt 60 krt nem számlára fizettük ki, hanem a 4 db részvényért, melyek Parall Ferencz hatósági biztos urnál vannak letétbe, a mit az általa kiállitott nyugta is bizonyit.

A vizsgálat e pontnál azt mondja, hogy e részvényvásárlás az alapszabályok 63. §-a értelmében alapszabályellenes. Ezzel szemben közöljük az alapszabályok 63. §-ának az egyleti vagyon kezelésére vonatkozó részét: «Az értékpapirok s egyéb fontos okmányok biztos elhelyezésére az egyleti, helyiségben egy tűzmentes pénztár létezik. Az egyleti pénzek csakis az «Első hazai takarékpénztár»-ban tétetnek le gyümölcsözés végett.»

E tétel azt bizonyitja csak, hogy a pénzt az «Első hazai takarékpénztár»-ban kell elhelyeznünk, azaz más takarékpénztárba vagy bankba nem tehetjük le, de azt nem bizonyitja, hogy értékpapirokat nem vehetünk; mert ha ugyan nem vehetnénk, ugy mily értékpapirokat kellene a tüzmentes szekrényben elhelyezni?

A különböző értékpapirok vásárlása különben ép ez értelemben már régi gyakorlat, sőt 1872-ben vettünk egy házat is, a mely még most is tulajdonunkat képezi; e házat egy segélyező osztály - a rokkantpénztár - vagyonából vettük és nem kifogásoltatott soha, annál kevésbé kifogásolható tehát a részvények vétele, mert ez tisztán az önképző-osztály vagyonából eszközöltetett, a segélyező osztályok legcsekélyebb megterheltetése nélkül.

10. A Stibinger Henriknek fizetett 80 frt könyvtárnoki tiszteletdijra van-e választmányi ülési vagy közgyülési határozat?

A könyvtárnok 80 frt tiszteletdijat már több év óta huz, a mit rendesen az első - alakuló - választmányi ülés szavaz meg; megszavazta először az 1890. évi márczius 28-án tartott választmányi ülés. E tiszteletdijért naponként köteles a könyvtárt este a tagok rendelkezésére bocsátani.

11. A kolozsvári kerület által beküldött 7933 frt 66 krból kiadásba helyezett 5500 frt takarék-betétről a könyvecske hol van? s az előlegül oda küldött 2433 frt 66 krnak a postakönyvben nincs nyoma.

A kolozsvári kerület által beküldött 5500 frtot az ide :/: alatt mellékelt nyugta szerint, akkori elnökünk, lovag Falk Zsigmond vette át, s Steiner Adolf számvivő tette a takarékpénztárba 47808, 47809 és 47810. számu könyvekkel, a melyeket átadott lovag Falk Zsigmondnak, a ki ezt a szintén :/: alatti elismervénnyel nyugtázta. - Az egylet országos lévén, nagyon természetesen e pénz nem mint kolozsvári, hanem mint országos egyleti vagyon helyeztetett el. - A 47808. számu betéti könyv betegosztályi 2000 frtot képviselt, a melyet azonban ugyancsak lovag Falk Zsigmond 1890. évi október hó 31-én az ez évi nagy betegpénztári deficzit födözésére kiadott; a másik két könyv, a 47809. számu a 3000 frtot képviselő rokkantpénztári könyv, a melyhez időközben még 2922 frt 76 krt tettünk, továbbá a 47810. számu munkanélküli pénztári 500 frtos könyv megvolt ez évig, a midőn az ugyancsak ez évi február 5-én tartott választmányi ülés határozata értelmében az egylet vagyonát képviselő 16 drb takarékpénztári könyvet jelenlegi elnökünk, Egyesi Géza, három takarékpénztári könyvre helyezte el. Ez állitásunk igazolásául ide mellékeljük :/: alatt az 1891. évi julius 8-án lovag Falk Zsigmond által kiállitott tabellát, mely az egyleti vagyon takarékpénztári könyveinek számait is tartalmazza.

A kolozsvári kerület 2433 frt 66 krja azért nincs a postakönyvben, mert ez tényleg nem küldetett el, hanem a kolozsvári kerület 7933 frt 66 kr vagyonából csak 5500 frtot küldött be, mig a 2433 frt 66 krt ott tartotta kiadásai födözésére. Ez kitűnik az ellenőrző könyvből és az évi mérlegből, a hol e 2433 frt 66 kr is szerepel. Különben teljes fölvilágositást ad az 1890. évi augusztus 31-én tartott választmányi ülés jegyzőkönyve, a mely a fönti állitásokat szintén bizonyitja.

12. A postakönyv szerint 1891 május 8-án Csermák részére Bécsbe küldött 2000 frt hol van kiadásba helyezve, mely pénztárból s mi czélból küldetett ez az összeg?

A postakönyv nem hivatalos egyleti könyv, hanem Steiner Adolf egyleti számvivő kézi könyve, a ki más köröknél is visel szivességből pénztárnoki tisztet s igy e könyvbe beir minden általa a postára adott pénzt. E 2000 frtot nem az egylet, hanem az akkori nyomdász árszabály-bizottság küldötte Steiner Adolf által Bécsbe, s igy ehhez az egyletnek semmi köze.

13. A «Gutenberg»-nyomda részvényeire forditott 150 forintra nézve áll a 9. pont alatti észrevétel. Ugyanez szól a többi részvényre is.

Erre észrevételünk az, a mit a 9. pontra tettünk.

14. Az önképző-osztály 2000 frt kölcsöntartozására, mint I., II. és III. részlettörlesztés kiadatott 300 frt hol van bevételben, s illetve honnan ered e kölcsön tartozása az önképző-osztálynak? Van-e erre választmányi határozat? Átvételi elismervényben elnöki aláirás hiányzik.

15. Az önképző-osztály 500 frtos kölcsöne törlesztésére forditott 200 frt mint I. részlet és a 2000 frtos kölcsön törlesztésére kiadott 200 frt mint VII. és VIII. részlet, továbbá szintén a 2000 frt kölcsön törlesztésére forditott 700 frt mint IV., V., VI., IX., X., XI. és XII. részletekre nézve áll a 14. pont alatti észrevétel.

16. Az önképző-osztály 2000 frtos kölcsön tartozására kiadott 400 frt mint XIII., XIV., XV., XVI. részlettörlesztésre áll a 14. pont alatti észrevétel.

17. Az önképző-osztály 2000 frt kölcsöntartozása törlesztéséül fizetett 400 frtra, mint XVII., XVIII., XIX és XX. részletre, áll a 14 pont alatti észrevétel.

18. A gépmesterek és nyomók körének kölcsönvisszatérités fejében fizetett 200 frt tartozás honnan ered és van-e erre nézve választmányi határozat?

19. A pozsonyi könyvnyomdászok és betüöntők egyletétől az önképző-osztály által fölvett s állitólag (1892. február 28-án) visszafizetett 100 frtról sem elismervény, sem választmányi határozat, sem pedig az oda lett elküldésnek a postakönyvben nyoma nincs.

A 14., 15, 16., 17., 18. és 19. pontokra nézve, a teljes igazságnak megfelelően, a következőket válaszoljuk: 1890. évi október 27-én a budapesti könyvnyomdászok - helyzetök javitása érdekében - beszüntették a munkát és a mozgalmat az egylet önképző-osztályának bizottsága vezette, a mely az alapszabályok 52. §-ának értelmében alakul minden évben; ez a bizottság, támaszkodva az alapszabályok 2. §-ának f) pontjára (a tagok anyagi érdekeinek megóvása) és ugyancsak e szakasz 8. pontjára (a nyomdatulajdonosok és segédek közt megegyezés folytán megállapitott fizetési dijak és munkaidő fölött való őrködés), a melyek az önképző-osztálynak kötelességévé teszik az itt zárjel közt emlitetteket, működését teljesen jogosnak és törvényesnek tartotta:

a) Mert a munkaadók nagy része a köztök és a segédek között 1885-ben létrejött dijazási és munkaidő-egyezséget már nem tartotta be. (Ez vonatkozik az emlitett 8. pontra)

b) Mert minden egyesnek mint magánembernek, ugy a testületnek is joga van a testület összes tagjai részére a jobb anyagi helyzetre való törekvés (az f) pont).

A munkabeszüntetés a munkaadók ellenállása következtében megtörtént; a sztrájk-bizottság (az önképző-osztály bizottsága) segélyekre kiadott 36.000 forintot, a mit a következőképen födözött: 29.400 forintot önkéntes gyűjtésekkel, 4100 frtot az önképző-osztály hozzájárulásával és 2500 frtot kölcsön utján. (E kölcsönből 2000 frtot a bécsi, 100 frtot a pozsonyi nyomdászok, 400 frtot pedig a budapesti nyomdai gépmesterek adtak.) Az összes pénzt külön, az egylettől teljesen függetlenül kezelte az árszabály-bizottság.

Ezzel áttérünk az érdemleges válaszra. A 4100 forintot az önképző-osztály az 1888. február 28-án tartott rendes évi közgyülés határozata értelmében forditotta a munkából kilépettek segélyezésére; e gyülésen lovag Falk Zsigmond elnökölt és a jegyzőkönyvet aláirásával hitelesitette is, és a határozat a következőkép szól: «Mondja ki a mai közgyülés, hogy az önképző-osztály - 2000 frt alaptőke érintetlen hagyása mellett - összes vagyonával segélyezheti az esetleges árszabálysértés miatt kilépetteket. Elfogadtatik.» - Ez időben (a sztrájkkor) az önképző-osztály vagyona 6100 frt volt, igy tehát 2000 frt, a közgyülési határozat értelmében, érintetlenül maradt.

Mint emlitők, az árszabály-bizottság 36.000 frtnyi kiadását a gyűjtésekből bejött 29.400 frton és az önképző-osztály által adott 4100 frton fölül még 2500 forint kölcsönnel is födözte; a bizottság működése azonban, e kölcsönök törleszthetése előtt, már 1891 áprilisban megszünt, s igy a kölcsönök törlesztése az önképző-osztály kötelességévé lőn. - Az 1891. évi márczius 22-én tartott rendes évi közgyülés, hogy az önképző-osztály által adott 4100 frt és a 2500 frt kölcsön megtérüljön, egy évi időtartamra fölemelte az önképző-osztály heti illetékét 10 krral; 1400 tagot számitva Budapestre, ez 7280 frt bevételi többlet, igy tehát nemcsak a 4100 és 2500 = 6600 frt térült meg, de sőt még bevételi többletünk is volt.

A kérdésnek ilynemü megoldása, azt hisszük, nemcsak méltányos, hanem alapszabályszerü is volt; méltányos azért, mert a tagok áldozatkészségökkel megtéritették az önképző-osztály kiadását, alapszabályszerü pedig azért, mert a heti illeték fölemelését vagy leszállitását az alapszabályok megengedik, valamint megengedik a kölcsönök fölvételét is.

A fönnebbiekből kiviláglik, hogy e 2500 frt kölcsön azért nem szerepel az egyleti könyvekben mint bevétel, mert ezt az egylet önképző-osztálya az árszabály-bizottság helyett fizette ki, az 1891. évi márczius 22-én tartott közgyülés határozata értelmében, a mely közgyülési határozat szerint e kiadás meg is térült.

De nemcsak az alapszabályok, hanem a gyakorlat is följogosit bennünket, hogy a munkabeszüntetés miatt kilépetteket segélyezzük; tettük ezt már máskor is, igy 1886-ban. midőn a február 6-án tartott választmányi ülés, a melyen szintén lovag Falk Zs. elnökölt s a melynek jegyzőkönyvét szintén aláirta, 1000 frtot szavazott meg az akkori sztrájkolók segélyezésére, melynek kiosztását Darvas Adolf és Pető Lipót eszközölte más hárommal.

20. A Szentkirályi Márton jubileumára kiadott 11 frt 24 krra nézve van-e választmányi határozat?

Mindig szokás volt az egyletünknél, hogy ha valamely tagja 50 évet töltött a nyomdászatnál, ugy munkástársai ünnepélyt rendeznek tiszteletére, a mely ünnepélyhez az önképző-osztály kivétel nélkül valami csekélységgel járul. Nemcsak Szentkirályi, hanem több mások is részesültek e megtiszteltetésben, de mindig az önképző-osztály bizottsága határozata értelmében.

21. Balázs Zsigmondnak a mérleg-készitésért fizetett 50 frtra nézve van-e választmányi határozat?

Balázs Zsigmond is már évek óta kap az évi mérleg készitéséért 50 frtot; a mérlegnek idegen szakerő közbejöttével való készitését az 1890. évi február 2-án tartott választmányi ülés javasolta az ez évi márczius 23-án tartott rendes évi közgyülésnek, a mely helyeslőleg vette tudomásul.

22. Neufeld Mór 33 frt 36 kr. fizetésére van-e választmányi határozat?

Neufeld Mór havonkint 66 frt 66 kr. fizetést kapott 1891. november 16-tól 1892 február végéig, az 1891 november 8-án tartott választmányi ülés határozata értelmében. E határozat igy szól: «Zaka L. jelenti, hogy az esküdtszék itélete következtében reá mért 3 havi fogházbüntetés miatt 3 hóra eltávozik; egyszersmind kéri a választmányt, hogy helyettesitéséről gondoskodjék. Távolléte alatt Neufeld Mór bizatik meg a teendők végzésével.» - Igy tehát Neufeld 3 hónapon át Zaka fizetésével őt helyettesitette; hogy miért maradt fél hónappal tovább állásában, annak egyszerű oka az, mert valaki rögtönösen nem távozhatik, a mit megtesz minden jóravaló munkaadó is munkásával.

23. A bevételi rovatban előfordul, hogy a betegpénztár kölcsönt kapott az árszabály-bizottságtól 700 forintot; miféle bizottság ez? Ki kezeli pénzét, honnét származik bevétele?

Az árszabály-bizottságot, mint már fönnebb is emlitők, az egylet önképző-osztályának bizottsága képezte; ennek a bizottságnak gyüjtött pénzekből, a melyeket az egylettől teljesen függetlenül kezelt, tekintélyes vagyona volt, s e vagyonból adta a kölcsönt, kamat nélkül, tisztán csak azért, hogy az egylet a betegpénztári deficzit födözésére ne legyen kénytelen a takarékpénztárból kivenni. Ez nem alapszabálysértés, hanem jótétemény, vagy mondjuk szivesség.

Az árszabály-bizottságnak, mint az önképző-osztály bizottságának, külön alapszabálya nem volt mert az egyleti alapszabályok már emlitett 2. §. f ) pontja és ugyane szakasz 8. pontjára támaszkodva járt el. E bizottság 1892. év ápril havában teljesen föloszlott.

Az igaz, hogy van a nyomdai munkásoknak most is egy árszabály-bizottsága, de ez az egylettől teljesen függetlenül működik, s a mely 1892. május havában egy általános nyomdász-gyülésen, a hol a hatóság képviselője is jelen volt, választatott. Ehhez a bizottsághoz azonban, valamint működéséhez, az egyletnek semmi köze s igy erre a vizsgálat nem is terjed ki.

Ezzel befejezzük válaszunkat a hozzánk intézett kérdésekre, abban a reményben, hogy azok - mindenben ragaszkodva a hű igazsághoz - kielégitik a vizsgálatot és erőtlenné teszik az ellenünk előttünk ismeretlen emberek által emelt vádakat.

Ha esetleg történtek is tán mulasztások, de az alapszabályoktól való oly eltérés nem történt, hogy egyletünket a legsulyosabb büntetés, a föloszlatás érhetné; ez annál kevésbbé érheti, mert még a föloszlatási rendelet kelte előtt, ez évi márczius 26-án tartott rendes évi közgyülésünkön, elhatároztuk alapszabályaink oly értelemben való módositását, hogy egyletünk jövőben - mellőzve minden mást - csak tisztán segélyező és önképző legyen.

*

A fönnebbiekből látható, hogy a vizsgálat által kifogásolt pontokra teljesen meg tudtunk felelni, s Parall Ferencz hatósági biztosunk már az augusztus 29-én tartott választmányi ülésen azt helyezte kilátásba, hogy már szeptemberben rendben lesz az egész fölfüggesztési ügy.

Ámde mindez nem történt meg, a mi azonban sem Parall Ferencz jóakaratán, sem a választmány ügybuzgóságán mulott.

A választmány megtett mindent; készitett egy uj alapszabály tervezetet, a melyben, az igaz, benne volt még az önképző-osztály, mert hisz ezt Darvas, Prohászka és társaik is kivánták, csak ki volt hagyva a «Typographiá»-nak az egylet által való kiadási joga.

Ezt az alapszabály-tervezetet, ha nem is terjesztettük föl a minisztériumhoz megerősités végett, a princzipálisok a béke első jelének tekintették s ennek hatása alatt 1893 november 29-én a következő jegyzőkönyvet vették föl a IV. kerületi előljáróságnál:

«A magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egyesületének föloszlatása iránt alulirottak előadják, hogy a magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egylete föloszlatása tárgyában a fő- és székvárosi Tanácshoz 1891. április 30-én 16348. sz. a. beadott, az egylet föloszlatását czélzó kérvénybeli kérelmet olyképen kivánják módositani, hogy a mennyiben nevezett egylet tisztán a humanisztikus érdekeket folytatandja, s az egyleti vagyonból sztrájk- vagy egyéb magánczélokra semminemű összegeket nem fordit, az egylet továbbá az ugynevezett árszabály-bizottsággal semmiféle összefüggésbe nem hozatik, végre, ha szükségét látná az egylet az egyleti dolgok szempontjából valamely értesitőt tartani, tisztán ilyet, nem pedig más közlönyt tartson.

Kijelentik egyuttal, hogy az egylet müködése ellen, sem az 1890. év végén tartott sztrájk előtti, sem a sztrájk utáni időből kifogásuk nincs, ezek szerint az előadott föltételek mellett az egylet további működését nem ellenzik, hanem az alapszabályok ilyetén módositása esetén és azon kikötéssel, hogy az egylet fölött állandóan egy hatósági biztos alkalmazása mellett és az egyletben, tekintettel arra, hogy a munkaadók adakozásából keletkezett az egyleti vagyonnak egy része és tekintettel arra, hogy az alulirott munkaadók bizonyos hányadban bár önként az egylet föntartásához, hetenkint, illetve évenkint bizonyos összegekkel hozzájárultak, kivánatos volna, épp ugy, mint az 1891. évi betegsegélyző törvény azt kontemplálja, miként a munkaadók bizonyos hányadban a fölügyelet tekintetében kiküldötteik által ezen jogukat gyakorolják, jelen egyleti viszony is, a munkaadók bevonása mellett ezen fölügyeleti jog gyakoroltassák, az egyletnek további működését óhajtják.

K. m. ft.
Fölolvastatván, jóváhagyólag aláiratott.»

Erre a jegyzőkönyvre, a deczember 31-én tartott választmányi ülés megbizásából, a következő választ adtam:

Válasz a «Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egylete» föloszlatása ügyében, a fővárosi panaszos munkaadókkal a budapesti IV. ker. elöljáróságnál, 1893 november 29-én fölvett jegyzőkönyvre.

Az emlitett egylet választmánya megbizásából szerencsém van a hivatkozott jegyzőkönyvre a következő észrevételeket tenni:

Mindenek előtt köszönettel vesszük a munkaadók ama jóakaratát, a mely abban nyilvánul, hogy bizonyos, általok jelzett föltételek teljesitése mellett nem csak visszavonják az 1891. ápril 30-án 16.348. sz. a. a főv. tanácshoz beadott föloszlatási kérvényüket, de sőt - mint a jegyzőkönyv végén olvasható - még az egylet további működését is óhajtják.

Ezzel áttérünk azokra az óhajokra, a melyeket a munkaadók a jövőben teljesitendőnek vélnek, de a melyek már nagyrészt jelenleg is teljesültek.

Óhajtják, hogy az egylet tisztán a humánus czéloknak éljen, ne vegyen részt és ne segélyezzen sztrájkokat és ha szüksége van közlönyre, tisztán egyleti közlönyt tartson fönn.

Ezek az óhajok teljesültek; az egylet tisztán humánus czéljainak él, sztrájkokban nem vesz részt és nem segélyez, a mit legjobban bizonyit az, hogy az utóbbi időben néhány fővárosi és vidéki üzletben előfordult bérmozgalomba az egylet vezetősége nemcsak pénzzel, de még tanáccsal sem folyt be, hanem mindezt az egylettől teljesen függetlenül álló «Árszabály-bizottság» tette. - Ez utóbb emlitett bizottságot nem egyleti gyülésen választották a nem egyleti tagok is, hanem egy a rendőrségnél bejelentett általános gyülésen; igy tehát e bizottsághoz - mint emlitők - az egyletnek és vezetőségének semmi köze.

Ha e bizottság tagjai, vagy maga az egész bizottság, oly dolgot követ el, a mi törvénybe ütközik, ám tessék őket sujtani, de ne a vele semmiféle érintkezésben nem levő egyletet.

A mi az egyleti közlöny iránti munkaadó-kivánságot illeti, már ez is teljesült, a mennyiben az egylet kiadásában 24 évig megjelent «Typographia» lapot az egylet már ez évi január 14-ike óta nem adja ki. E lap tartalma és iránya ellen volt a munkaadóknak legtöbb kifogásuk, most azonban - nem lévén semmiféle lap - nem lehet semmiféle tartalmat vagy irányt akár helyeselni, akár kifogásolni. Eggyel több ok a békére és érintkezésre.

A mi a jegyzőkönyvben foglalt többi óhajt illeti, azok mind olyanok, hogy teljesitésök nem tőlünk, hanem törvényhozási intézkedéstől függ. Egyletünk magánegylet lévén, ott hatósági biztos nem szerepelhet; ha azonban a munkaadók részt akarnak venni az egyleti fölügyeletben, ugy nekünk az ellen nem csak kifogásunk nincs, de sőt szeretnők is: ezért azonban viszont mi meg azt kivánjuk, hogy járuljanak is bizonyos hányaddal a terhek viseléséhez, a mit jelenleg egy pár (talán öt) kivételével nem tesznek meg.

Ez válaszunk, a minek szives figyelembe vételét kérjük.

A «Magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők egyleté»-nek választmánya:

Zaka Lajos, alelnök.»

E válaszunk megtétele előtt, 1894 január 14-én, megtiltották az egyletnek, hogy a Typographiát tovább is kiadhassa. Okul azt hozták föl, hogy az akkori parcziális sztrájkokat a lap szitotta, de a valószinű ok az volt, mert a princzipálisok a nov. 29-én fölvett jegyzőkönyvben kivánták ezt.

Hiába hivatkoztunk mi a lap érdekében az érvényben levő alapszabályokra, a melyek szerint az egylet tagjai a heti illetékbe beleszámitva kapják a lapot, mindez nem használt semmit; nem tehettünk mást, mint rögtön, már január hó 25-én, rendkivüli közgyülést tartottunk, a melyen a heti illetéket 5 krral leszállitottuk, hogy igy minden tagnak módjában legyen a lapot is járatni, a melynek szerkesztéséről én leköszöntem s Lipp Károly lett a szerkesztő, Brikovits János pedig a kiadó. - Ettől az időtől lapunk még mindig az egylettől függetlenül jelenik meg, s époly jó szolgálatot tesz az egyletnek és szervezkedésnek, mint azelőtt, a mihez járul az a haszon, hogy a hatóság nem keverheti össze az egylettel.

A sok kecsegtető jel daczára mégsem birtunk kibontakozni a bajból; fönnebb emlitém, hogy már az előző évben készitettünk egy alapszabály-tervezetet, a melyet azonban nem terjesztettünk föl megerősités végett. Most, látva, hogy a hatóság részéről való gyors intézkedés reménylése hiába való, a julius 22-én tartott rendkivüli közgyülésen megválasztott elnöknek, Czettel Gyulának, kivánságára az augusztus 5-én tartott választmányi ülés elhatározta, hogy az alapszabályokat a hatóság kivánalmának megfelelőleg módositja és fölterjeszti megerősités végett.

Ebben a tervezetben is benne hagytuk még az önképző-osztályt, csak a tagok anyagi érdekeinek védését és az elleneink szemében szálkát képező Typographiát hagytuk ki. Az alapszabályokat megvitató rendkivüli közgyülés deczember 16-án és deczember 30-án tartatott s az e gyüléseken módositott alapszabály-tervezetet az 1895. ápril 14-16-án Budapesten tartandó országos kongresszus elé utalta a második rendkivüli közgyülés.

Ez a kongresszus azonban az alapszabály-tervezeten oly módositásokat tett, a melyek miatt a tagok nagy része fölzudult; ilyenek voltak, hogy többet ne emlitsek, a törvénytelen házasságban élő nők és a törvénytelen gyermekek rendes segélyezése. Eltekintve attól, hogy ezzel tönkre ment volna a rokkant-, özvegy- és árvapénztár, de nem vihető ez keresztül egy államban sem, a hol a házasság akár egyházi, akár polgári, de törvényes intézmény; már pedig ez minden államban az.

Indokolt volt tehát a fölháborodás és igy nem csoda, ha a május 26-án tartott rendkivüli közgyülés - 800 tag aláirásával hivatván egybe - elvetette a kongresszus módositásait és a választmányt bizta meg, hogy az a sérelmes pontokat hagyja ki és más apróbb módositásokat is tegyen az alapszabály-tervezeten.

A választmány az alapszabályokat - a közgyülési fölhatalmazás következtében - módositotta és már szeptember 6-án fölterjesztette megerősités végett. Ebben az alapszabály-tervezetben is benne volt azonban még mindig az önképző-osztály.

Itt, a történeti igazság kedvéért, meg kell jegyeznem, hogy az önképző-osztály megszüntetésének eszméje csak ekkor kezdett kisérteni; már 1893 augusztus havában elhatározta egy általános nyomdász-gyülés a szakegyesület megalakitását, sőt az alapszabályokat is fölterjesztette megerősités végett már október hóban. Ezt az alapszabály-tervezetet 1894 február 5-én visszaküldte a minisztérium megerősités nélkül és ujra nem küldtük föl, mert az akkori áramlat az volt, hogy elég nekünk a szervezkedésre a «Typographia» bizottsága is.

Ez az áramlat azonban 1895-ben megváltozott és az ebben az évben, julius 14-én tartott általános nyomdász-gyülés kimondta a szakegyesület rögtönös meg alakulását. Ettől az időtől mindenki nemcsak fölöslegesnek, hanem szükségtelennek is tartotta az önképző-osztályt.

Az anyaegyesület alapszabályai már 1895 szeptember 6-án be lévén nyujtva, nem mulasztotta el az akkori választmány annak megerősitését sürgetni; sürgette ezt a miniszteriumnál, de különösen a hatósági biztosnál, Parall Ferencznél. - E sürgetést megelőzőleg azonban ismét kiélesedtek a viszonyok. Bekövetkezett az 1895. évi sztrájk és a hatósági biztos még azoknak a munkanélkülieknek segélyét is megtagadta, a kik nem a sztrájk miatt, hanem már előbb lettek munkanélküliek. Ehhez járult még az is, hogy azok a munkaadók, a kik korábban fizették a 10 kr. főnök-illetéket, ennek fizetését beszüntették, sőt majdnem általánosan megtiltották a «Typographiá»-nak az üzletbe való bevitelét és a szakegyesületi tagságot; bepörölték ezenfelül nagy részét azoknak, a kik a sztrájk miatt kiléptek, körülbelül 600 munkást, iparügyi kihágás miatt. Ez az akkori lapbizottságnak több mint 6000 frtjába került.

A helyzet tehát nemcsak hogy nem javult, hanem rosszabbodott; a «Typographia» régi 2500 példányából kellett 1000, a szakegyesület közel 1000 tagja pedig leolvadt 90-re. - Ujra kellett tehát a szervezkedést kezdeni, még pedig - őszintén szólva - nem erélyes ellenállással, hanem egy kis - behuzással.

A sztrájk alatti és a sztrájkot követő izgalmas időben senki sem gondolt az anyaegyesület alapszabályaival. Ez csak akkor került ismét fölszinre, midőn a kedélyek kissé lecsillapodtak

1896. augusztus havában, kezdvén a rendes mederbe ismét visszatérni, ujolag sürgettük alapszabályainkat. Ekkor a mi hatósági biztosunktól, Parall Ferencztől, a következő átiratot kaptuk:

«Jelentésem az összes vizsgálati iratokkal beterjesztetett 1895. évi október havában a IV. ker. előljárósághoz 14263/95. sz. a., a honnan ugyanazon szám alatt 1895. évi november 30-án a tanácshoz terjesztetett fel. A tanácstól 49636/95. sz. a. deczember havában az iratok fölmentek a minisztériumba, onnan állitólag az összes iratok 1256/96. számu határozattal 1896 február 7-én leküldettek a tanácshoz. A tanács állitólag 5512/91. sz. átirattal visszaküldötte az összes iratokat a miniszteriumba.»

Hiába való volt a sürgetés és Parall Ferencz igérete, mert biz ezek daczára sem kaptuk mi vissza még megerősités nélkül sem ezeket az alapszabályokat soha. Valamint nem kaptuk vissza azokat sem, a melyeket 1898 február 12-én nyujtottunk be, mert az akkori kormány más dolgokkal volt elfoglalva és épenséggel nem törődött 3000 polgár szerzett egyesületi jogaival és ezeknek 150.000 frt vagyonnal biró egyesületével.

Itt, a hűség kedvéért, megjegyzem, hogy az 1898 február 12-én benyujtott alapszabályokból már kihagytuk az önképző-osztályt és jótékonyan hatott, hogy nem erősitették meg, mert a viszonyok a rokkantpénztárnál annyira rosszabbodtak, hogy már ez év julius 15-én uj tervezetet nyujtottunk be, a melynek megerősitését november 10-én megsürgettük, de ismét eredmény nélkül.

Ez az alapszabály-tervezet képezte a most érvényben levő alapszabályok magvát, mert ebben osztályoztuk a rokkantsegélyt, hoztuk be az egyenlő munkanélküli segélyt, tettünk kétféle osztályozást a tagok között, azaz a fölszabadulásuk után rögtön vagy négy héten tul belépők között, továbbá kimondtuk azt, hogy a munkanélküliek és betegek nem fizetnek illetéket és más több módositást, a melyek a viszonyok által követelt terhek fokozódása daczára is jótékonyan hatnak a jövőben az egyesületre.

Időközben változtak a politikai viszonyok is és uj, a régi kormánytól elütő munkás-politikát üző kormány alakult; ettől az uj kormánytól végre - közel tiz évi bizonytalanság után - megkaptuk azokat az alapszabályokat, a melyeket utoljára, 1898 julius 15-én, nyujtottunk be.

De ez a két közbeeső év is mennyi fáradságos munkával és utánjárással telt el, a melyért hálával tartozunk egyesületünk elnökének, Czettel Gyula urnak. De végre is a sok fáradságnak mégis megvolt a derengő eredménye, mert alapszabályainkat - habár megerősités nélkül is - végre 1900 julius 5-én visszakaptuk. A tett kifogások oly jelentéktelenek voltak, hogy azoknak a választmány - a teljesithetők teljesitésével - csakhamar megfelelt és ujolag már ebben az esztendőben, október 8-án, beterjesztette az alapszabályokat.

A miniszternek julius 5-én kelt kifogásai a következők voltak:

«Az egylet működésének még hivatali elődöm által elrendelt fölfüggesztését ezennel megszüntetem és a módositott alapszabályoknak következő megváltoztatását rendelem el: 1. A 42. §-nak szövegezése helyett a következő világosabb szöveg veendő föl: Esetleges munkabeszüntetés (sztrájkok) alkalmával az egylet a sztrájkban résztvevőknek semminemű segélyt nem ad. - 2. A 42. §-ra való tekintettel a 2. §. f) pontja olyként módositandó, hogy az egylet a hasonczélu európai egyesületek közül csak azokkal szemben gyakorolhatja a kölcsönösséget, a melyeknek alapszabályai a sztrájkok esetére való segélyezést szintén kizárják - 3. A régi alapszabályok 54. §-ára való tekintettel az 50. §-ban kimondandó, hogy az elnöki tisztséget csakis munkaadó tag viselheti. - 4. A választmánynak legalább egy harmada munkaadó tagokból alakitandó.»

Ezekre a kifogásokra mi október 8-án, alapszabályaink benyujtásakor, megtettük észrevételeinket, a melyek - kivonatosan - a következők voltak:

«1. A 42. §-t, a leirattól még tovább menőleg, a következőkép fogalmaztuk: «Esetleges munkabeszüntetések (sztrájkok) alkalmával az egyesület nem nyujt senkinek sem munkanélküli vagy elutazási segélyt. (L. Ipartörvény 144. §) - Sztrájk esetén csak temetési és betegsegély, rokkant-, özvegy- és árvasegély nyujtatik, az e segélyek valamelyikére az alapszabályok szerint már korábban jogosultaknak.

2. A 2. §. f) pontját, a miniszteri leiratnak megfelelőleg, a következőkép módositottuk: «Minden európai hasonló czélu nyomdász-egyesület irányában, ha azok alapszabályaink 42. §-ának is megfelelnek, a szigoru kölcsönösség gyakorlása, a kölcsönösségi szerződés alapján.»

3. Az 50. §-t az 1887 márczius 20-án megerősitett alapszabály 54. § a értelmében módositottuk, a mint a miniszteri leirat is kivánja; e szakasz tehát ugy módosulna: «az elnök, ki az üzlettulajdonosok sorából választandó.» - Az 54. § második bekezdéseül azonban be kellett vennünk, ugyancsak az 1887 márczius 20-án megerősitett alapszabály 58. §-ának második bekezdését, a mely igy szól: «Ha a nyomdatulajdonos urak közül az elnöki állást senki elvállalni nem akarná, ez esetben az elnök a segédek sorából választandó.»

4. Ennek a pontnak teljesitése, azaz hogy a választmány egy harmadrésze munkaadó legyen, nemcsak fölösleges, de teljesen lehetetlen is. Fölösleges azért, mert a tiszteletbeli tagok jogai biztositva vannak az alapszabályok 3. §-ának utolsó és az 50. §-nak második bekezdésében, azaz részt vehetnek az egylet igazgatásában és kezelésében, továbbá választók és választhatók. Lehetetlen pedig azért, mert tiz oly munkaadó tagunk, a ki a tiszteletbeli tagságért járó 20 fillért a tag munkásaiért fizetné, nincs is.»

Itt, közbevetőleg, megjegyzem, hogy 1899 április 14-én a hatóság megbizottai egyesületünkben vizsgálatot tartottak és a tapasztalt példás rend és könyvelés következtében azt az igéretet tették, hogy ez év május elsején már eljárhatunk a megerősités végett már 1898 julius 15-én fölterjesztett alapszabályok szerint, de ezt a fővárosi tanácsnak jelentsük be. Ezt az ápril 16-án tartott folytatólagos rendes évi közgyűlés meg is tette, a mire elutasitó végzést nem kapván, 1899 május 6-ika óta e szerint jártunk el.

A fővárosi tanácsnak ez a jó akarata, valamint az, hogy a belügyminiszter 1900 julius 5-én csak csekély változtatásokkal küldte vissza alapszabályainkat, most már bizalommal töltött el és e bizalmunkban nem is csalódtunk, mert nagyon rövid idő mulva, már 1901 február 16-án teljesen megerősitve kaptuk vissza most érvényben levő alapszabályainkat.

*

Ez rövid története egyesületünk föloszlatásának és a föloszlatás alól való kibontakozásnak: a munkaadók és egyes segédek részéről való ellenségeskedés és megbarátkozás, a hatóság részéről való félreértés és megértés vonul végig ezen a tiz éven; végre azonban kibontakoztunk és használjuk föl erőnket a jövőben, mert bizony sokat veszitettünk.

Mostani egyletünk nem az, a mi volt a régi; most tisztán segélyező, mig a régi segélyező és szervező volt; bele kellett nyugodnunk a megmásithatatlanba, a mi azonban nem jelenti azt, hogy fokonkint ne törekedjünk ismét a régi elvesztett jogok visszanyerésére.

Ma már más időket élünk és később még más idők jöhetnek: tartsunk lépést az idővel, hogy az elmult tiz évi degenerálást regenerálás váltsa föl.

JEGYZETEK