Előszó

A könyv, amelyet kezében tart az olvasó, a kerékpározás kolozsvári meghonosodásának története 1881-1903 között, melyből megtudjuk, hogy mikor jelent meg városunkban az első kerékpár, kik voltak az első kerékpárosok, hogyan szerveződtek egyesületté, valamint mikor és milyen versenyeket szerveztek. A könyv "főszereplője" a neves botanikus egyetemi tanár, dr. Istvánffy Gyula, aki nem csupán a Mikó-kerti füvészkert gondozója volt, hanem a budapesti Magyar Nemzeti Múzeum növénytárának igazgatója, valamint a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. Az ő személyisége körül csoportosult a kerékpáros élet Kolozsváron.

A kerékpározás hőskora Kolozsváron egy letűnt kor kronológiája, amely bemutatja az első versenyek szervezésének történetét az országúti versenyektől az atlétikaviadalokon megrendezett pályaversenyekig. A hihetetlenül gyorsan népszerűvé vált kerékpározás hamarosan a kolozsvári rendezvények fénypontja lett, még a pincérek és tűzoltók ünnepi rendezvényein is a kerékpárverseny számított a fő attrakciónak. 1890-ben önálló kerékpáros egylet alakult, amely 1894-ben megnyitotta az első kerékpár pályát Kolozsváron. Ennek hollétéről, tervezőjéről, kivitelezőjéről és fontosságáról már csak nagyon kevesen tudnak napjainkban. Az egylet és maga a sportág is 1893-tól, dr. Haller Károly vezetése alatt élte fénykorát, amikor Kolozsvár a magyar kerékpáros élet egyik központjává nőtte ki magát. Az itt szervezett országos versenyeken olyan híres versenyzők vettek részt, mint Rottenbiller János, Wiegand Rezső vagy Greiner Frigyes.

Egyre nagyobb tömeg hódolt az új sport élvezetének. A profi kerékpárosok mellett a műkedvelők is megtalálták helyüket a kerékpáros egyletben, hiszen a kolozsvári egyesület helyi, zárt versenyeket rendezett számukra, ahol egyenrangú ellenfelekkel mérhették össze képességeiket. A sport állandó népszerűsítésének eredményeként 1897-re a középkorúak körében is elterjedt a biciklizés. Egyetemi tanárok, hivatalnokok és arisztokraták is beiratkoztak az egyesület tagjai közé. Az országos szinten bevezetett kerékpáradó viszont olyan törést jelentett, amely nem csupán a tagok számának csökkenéséhez, de rövidesen a kerékpár egyletek megszűnéséhez vezetett. Az anyagi megterhelés miatt a régi tagok kiléptek, újak pedig nem iratkoztak be. 1903-ban lebontották a sétatéri kerékpárpályát és ma már a legtöbb kolozsvári nem is tudja, hogy ott valaha izgalmas versenyekkel színezett, élénk kerékpáros élet zajlott. Munkámban a sporttörténetnek ezt a méltatlanul feledésbe merült rövid időszakát elevenítem fel, gazdag képanyaggal illusztrálva a leírtakat, remélve, hogy sikerül valamit feleleveníteni és példaértékűvé tenni az utókor számára ebből a túl rövidre szabott huszonkét évből.