Fülszöveg

Mint néhány, igen figyelemreméltó tehetséggel bemutatkozó pályatársa, Szervác József is elhatárolja magát az előre kialakított nézetektől; az úgynevezett nagy szavak, általános fogalmak beidegződött értelmezésétől éppen úgy, akár azok mutatós frázisköltészeti megfelelőjétől. Olyan ideákat keres és fogad el, amilyeneket kizárólag a realitás ébreszthet benne. Vers- útja keserű, de egyszersmind energikus érzelmi eseményeken keresztül egy rendkívül szigorú belátáshoz vezet, mely ugyanakkor kiélezett vonatkoztatás is; arra, hogy minden, ami vele, a fiatalságával történt vagy történik, szükségszerű is, meg lehetetlen is, mind egzisztenciális, mind emocionális és intellektuális tekintetben. Tragikus feszültségű pattállapot ez, és kibírhatatlanul elfogadhatatlan; de éppen nehéz elviselhetetlensége kényszeríti Szervác Józsefet a szabadság lehetséges mértékének elérésére. Nem képzeleg, nem szenveleg, hanem fogcsikorgatva küzd; nem függetleníti magát fikciókkal, mert nem a csak elgondolhatónak, a csak vágyhatónak, hanem annak, ami van, az "eszméit" akarja megtalálni és megélni.

Keszthelyi Rezső

Könyvem legrégebbi darabját a 18. születésnapomon, 1970. május 13-án írtam. Ami azután jött: érettségi, cinkográfus szakma, öt év munka különböző nyomdákban különböző munkakörökben, rövid ideig katonaság, majd lettem segédmunkás, irodaszolga, szakképzetlen munkavezető, végül szabadúszó. Közben 1971-ben eljöttem otthonról, albérletekben éltem feleségemmel, 1973 óta Attila fiammal. 1978 óta van lakásunk.

Költőként voltak sikerélményeim, találtam barátokat, olyanokat is, akik bíznak bennem, de szereztem ellenfeleket, sőt ellenségeket is, nyilvánvalóakat és láthatatlanokat egyaránt. Ma ott tartok: írni egyre nehezebb. De tudom, mit akarok megírni ezután, és hiszem, hogy a vers ma is lehet több, mint egy szűk körű értelmiségi kaszt társasjátékának eszköze.

Szervác József