Kedves Olvasó!

A hetvenes évektől az Európai Közösségek egyre inkább hátrányba került a világpiacon az Egyesült Államokkal és Japánnal szemben, főleg a csúcstechnológiát képviselő ágazatok tekintetében. A nyolcvanas évekre így megerősödött az a gondolat, hogy kiterjedtebb, összehangoltabb közösségi szintű kutatás- fejlesztési politikára van szükség az EK nemzetközi versenyképességének javítása érdekében, a tagállamok nemzeti keretek közt megvalósuló kutatás-fejlesztési tevékenységének jobb koordinációja révén. Ezt a felismerést tükrözte, hogy az 1987-ben életbe lépett Egységes Európai Okmány módosította a Római Szerződést, új címként beillesztve a kutatás- fejlesztést, jogi bázist teremtve ezáltal a tagállamok közös fellépésére a K+F területén.

A közösségi szintű kutatás-fejlesztési együttműködés fő formáját a tagállamok által megvalósított négyéves kutatási és technológia-fejlesztési keretprogramok jelentik. A keretprogramok célja, hogy a tagállamok közti kutatási együttműködések erősítésével, az erőforrások koncentrálásával olyan kutatási célok megvalósítását segítsék, amelyek tagállami keretek közt nem lennének elérhetők, és amelyek európai szintű eredményeket hoznak, erősítik az európai ipar tudományos és technológiai alapjait, javítják Európa nemzetközi versenyképességét, elősegítik a társadalmi-gazdasági fejlődést.

Az Európai Tanács 2000-ben, Lisszabonban tartott ülésén megfogalmazott célkitűzések hatására - amely szerint 2010-re a Közösségnek a világ legdinamikusabban fejlődő, legversenyképesebb, tudásalapú gazdaságává kell válnia - az unióban a korábbiaknál még erőteljesebben érvényesül a tagállami keretek között folyó kutatás-fejlesztési tevékenységek összehangolására, a kutatások szétaprózottságának csökkentésére irányuló szándék, amely - a tervek szerint - végül majd elvezet az egységes Európai Kutatási Térség megteremtéséhez.