Előszó

Egy hitében, eszméiben, alkotásaiban megrendűlt, bomladozó világ határán s a szülemlö újnak küszöbén, téveteg vívódásai s kísérletei közepett nyúlik fel Hunyady Mátyás nagyszerű alakja. Óriás conceptiókkal agyában, nemes szívvel kebelében; akarva mindent, megbírva többet mint bárki más; lovag és király, sőt autocrata, aki ment a merre nagy eszméi s mély szenvedelmei ragadák, s útába állni nem bírt semmi, egy lázadó ország, sőt maga a törvény sem; önérzetes bátorsággal, kalandos merészséggel a csatatéren s a közéletben, lába poráig hajtá alá azon két hatalmat, min, alapkövűl, a középkor öszves alkotása nyugovék: az egyházi és világi oligarchiát - ő, a "parvenu", kit a hóhérbárdtól a gondviselő történet szabadíta meg, s börtönből trónra fel a nép fegyvere dobott. Látkörének szűk volt Magyarország, a kor; szemei a végtelen jövőn csüggtek, s be akarta futni diadalmasan, meghódítani, magának és nemzetének. Méltó társat nem találva, búvár szelleme alá merűlt a classicai nagy világ halottjaihoz; méltó akart lenni hozzájok, vissza akarta idézni az életbe, maga körűl látni, velek élni, cselekedni, halhatatlan lenni.

Mátyás a legérdekesb egyénisége a magyar történelemnek; nem csak: az egyetlen király, kinek nevét nem a historia tartja fen csupán, hanem az élő, halhatatlan emlékezés. Az első, szent királyt megünnepli a nemzet, mert úgy "rendelik"; a három tenger partjai közt országló Anjou neve az iskolai reminiscentiák közt porladoz; Mátyás az egy király, kit maiglan színről színre ismer a nép, tudja hős és jótetteit, emlegeti szokásait, élczeit, kalandjait. Hogy ne tudná, hogy ne emlegetné! Hiszen "igazi király" volt: hatalmas a hatalmasok ellenében s a gyöngék és nyomottak paizsa, aki országok hódításának válságai s gondjai között, meghallá s meghallgatá a jajkiáltást s a néma könyűt; mindent látott, mindent tudott, mert mindenütt jelenvaló volt mint a Gondviselés; szeme a felszín csillámai vagy kérge s a tömjén füstje mögött meglátta a valót; nem ámítatá magát, rendezett diadalmenetek helyett ismeretlenül járta be a nép kunyhóit, mik oly lenn rejtekeznek, hogy a kegyelem napsugára elhaloványodik mielőtt aláérne; a ki parancsolni tudott, nem csak másoknak, hanem magának is, ő a mindenható, és akarata törvény vala, mert igazság vala. Azért emelte a trónt oly magasra mint előtte és utána senki; rengeteg áldozatok árán, hagyján! de együtt dicsőítve meg magával Magyarország nevét.

...