Köd

Leszállt az ég a városra.
A szűkölő éjszaka sápatag
lámpafényben ül vacogva.
Reccsenő ágak karmai
merednek a magasba,
felkavarják a tejszerű masszát.

Nyúlnak a fények,
magukba zárják a sötétséget.
Összefonódott árnyak vigyora
oson a házak között.
Álmos ablakok szemhéján
roskatag szél zörög.
Vak csönd emészti az utcát.

Szeretném...

Látni a földet, látni csak egyszer,
hol a partot nyaldossa az Óceán.
Hűs nyelvével forró szikláknak
hevét oltja a száguldó hullám.

Látni ott fenn, az éghez közel
hófehér paplanban az ormokat,
hol nyújtózkodó gleccserek alján
azúrkék fényben ringanak a tavak.

Hol kolibrik járják gyors-röptű táncukat
illatos szirmok nektáros tenyerén,
s minden természeti csoda
lélegző gyönyört tár elém.