A balettmozdulatok. Mindenből kivonódik egy kicsi fény. Hogy mélyebbek legyenek a ráncok. Nagyobbak az árnyékok. Szűkülő körben fehér sávok. Arcok kékben, fényben. A sárgák. Minden kivonódik, amikor összeadódik. Szivárvány ködben. Fekete álmok.

Már semmi nem olyan szép, mint volt. Úgy tűnt, mintha én hibáznék, tévedéseim meg voltak írva, előre ki voltak számítva. Eszköz voltam, valaki másért, másokért, nem rendelkezhettem felette. Ma már nem vagyok boldogtalan. Ha megaláznak, darabig még fáj, van hogy az egész testem, egyre ismeretlenebb fájdalom. Hozzá lehet szokni. Aztán már minden egyforma. Eltűnnek a különbségek.