nőjön helyébe valami más...

(amiről beszélni akartam, most sem beszéltem)

Mint ahogy sohasem voltak magok sem. (alma utca). Azok a régi film felvételek, utcanevek a szalagon. Körte utcaalma... rég elmosódtak, eltörlődtek a felvételről. Ahogy múltkoriban is a film, a képek helyett a semmi a nagy feketeség. Hogy csak keresem, és nincs múlt, eltűnik vele ami még menthető.

A jövő egy utcán feledett fekete gomb. Hiába nyitom tenyerem. A vonalak maradnak. Figyeltem, még csak azt sem mondhatom, mélyülnének. Változás? Minden tenyér már eleve magában rejti a halált. Amit életnek nevezünk, puszta ébren álmodás. A kötél, a kígyó, amelyik becsúszik a lyukba, fel a testen, átszakítja a beleket, csontokat, és mint aki semmivel sem lakott jól, tovább csúszik, kúszik, oda érkezünk, ahonnan az élet elindult.

De hol fejeződik be egyik, és hol kezdődik egy új? Minden megsemmisülés egy új születés halál a halálban. És színeket látunk. Minden rétegben új, egy újabb szín bújik meg. De mit is akartam mondani...

Amikor eltűnnek a színes rétegek. Amikor már minden szemmel látható réteg eltűnik. Mackó szeretné látni, inkább tudni, hogy mi történik akkor. azaz nincs mackó sem, minden csak az én játéka. Mackót is megszülni, nézni, ahogy kilép testéből. Más mackó lesz. felmegy, sikerül felmennie a létrán, amit előkészítettem. Amit folyamatosan fokról-fokra készít ki nekem, állít szembe velem, hogy minden nap egy kicsit tovább közeledve távolodjék. Amikor összeér, távolodik, elcsúszik a fok, hogy nem szabad hibának becsusszanni, eltolódásnak lenni, minden apró hiba egy élet áldozat.

Közben az elbolyongott szellem visszatér a húsba, ahonnan kifejtetett, és ez a test, ahogy a szellem terebélyesedik, egyre fogyni kezd.