Előszó

A Magyar Nép Könyvtára feladatául tűzte ki egyebek közt azt is, hogy az erdélyi magyar nép életéből, hagyományaiból, szokásaiból be fog mutatni egy-egy érdekes fejezetet. Nyelve, költészete mellett népszokásai fejezik ki valamely nép legsajátosabb bélyegét. Ezekhez ragaszkodni a kegyelet, a szív dolga és fiúi kötelesség. Néhai való jó Apor Péter báró, kétszáz esztendővel ezelőtt élt "gyükeres székely" keserűséggel és szánakozva látta, mint felejtik el földiei rendre-rendre a régi, igaz magyar szokásokat s mint változik ennek következtében koldusságra az ő állapotjuk. Ezért a maradéknak emlékezetül hagyta egy szép munkájában azon szokások rajzát, melyek az ő ifjúkorában még virágzottak.

Ez a gondolat vezette a Magyar Nép Könyvtárának szerkesztőségét arra, hogy e füzetben bemutassa egyik legérdekesebb, még élő népszokásunkat: a magyar lakodalmat. Három fajtát szemeltünk ki bemutatás végett: 1. a kalotaszegi, 2. a székely és 3. a tiszaháti lakodalmat. A két első ünnepélyesebb, néprajzilag gazdagabb, az utolsó vidámabb.

Különben a lakodalmi szokások nagyjában Apor Péter idejében is ugyanazok voltak, mint ma, csakhogy akkor még szertartásosabbak, még színesebbek voltak. Akkor még a leánynézéssel is volt kapcsolatban egy érdekes szokás: a tojáspróba, melyet Apor Péter így ír le: "Hallottam az régi emberektől, hogy mikor valamely leányos házhoz leánynézőbe ment, tyúktojást főztek s az legény eleiben tették, azt három szégyen nélkül kellett megenni. Elsőban azt kellett megtudni, híg-e vagy kemény, mert ha az híg tojást kemény gyanánt, vagy az keményt híg gyanánt bontotta fel, első szégyen volt, másodszor: mikor megsózta s felkeverte, s valami kifolyt az tojásból, második szégyen volt, harmadszor: mikor ette, úgy keverte fel, hogy mikor az kenyérrel mártogatta, semmi róla le nem hullott és az tyúktojáshoz is annyi kenyeret metéllett, hogy megérte vele, s meg is ette az tyúktojást véle, másként harmadik szégyen volt."

Hogy milyen rigmusokat mondtak lakodalom közben, sajnos, Apor azt nem jegyezte föl. A mai lakodalmi rigmusok nagyobbrészt nem a nép, hanem egyes műköltők alkotásai pl. a 18-ik századvégi Mátyus Péteréi), de már a tiszaháti lakodalomban a régi hegedősök népies humora is felcsillan. Maga a lakodalom egész lefolyása azonban régi, hagyományos szokásokat tartott fenn.

Óhajtjuk, hogy e kis gyűjteményt, mely a fiataloknak vőfélykönyv gyanánt is szolgálhat, fogadják szeretettel a mi kedves olvasóink.

Dr. Csűry Bálint.