Bevezetés

Mielőtt füzetkém főtárgyára, a nyomdász fiatalság teendőinek fejtegetésére térnék át, nem mulaszthatom el indítványba hozni, hogy ideje volna már fülsértő rosz németséggel kifejezett műszavainkat végrevalahára magyarosítni; - mert valóban nagyon nevetségesen tűnik föl, midőn mí következőleg értekezünk egymással:

Ezt a satzot durchschissoljam? a forma schlissolva van; a dekli pötyögős; a wiederdruck most van folyamatban; a druckezilinderen igen sok papir van; rájmold le azt a deszkát; a punkturának nincs elég spitze; ez a mű lébender kolumnatitelekkel fog szedetni; az anschlagsor hiányzik; a regálisom gyenge; a schlieszblatt üres; a druck igen gyenge; a schöndruck már rég lejárt; ennek a munkának schmutztitelje is lesz; a spitzkolumnára épen csak hat sor megy át, stb.

Ha a hunyadmegyei eloláhosodott magyar testvérek következőleg beszélnek: menj leányom és fejd meg a vákát, (tehenet); hajtsátok ki a ziczelt, (borjut); adj enni a porkunak, (sertésnek); hazajött-e a prunkuj? (gyermek), stb. nem lehet nekik nagyon felróni hibául, miután idegen ajku nemzetiség közt élvén, annak szokásait, nyelvét kezdették elsajátítni, (most ezen a bajon is segítve van); de hogy mí, Gutenberg utódai, mint magyar művészek, kik az irodalom közvetlen közelében működünk, oly idegenszerüleg beszéljünk, valóban nem csak nevetséges, de szánalomra méltó dolog is. Hát épen csak mí ne haladnánk a korral műszavainkat illetőleg?

...