Kodály Zoltán: Psalmus Hungaricus

Magyar Zsoltár
                             /55. Zsoltár/

Könyörgünk óh, Urunk! Halld meg szavunk,
e csendülő zenében sóhajunk.
Míg szállnak-zúgnak finom dallamok,
nyugalmat keresünk, mely elhagyott...
Zenemű harsan egy szólóhang után,
majd a vegyes kar zeng buzgó, szép imát.
Gyermekkar követi bizalommal,
vad széltől-vihartól oltalommal.
Óh, halld meg Urunk ez esdeklő kiáltást,
zene szárnyán szálló, könyörgő sóvárgást.
Félünk Uram. Oda az áldott béke,
a biztonság, a megértés reménye.
Aggódom magam is. Madár ha lennék,
repdesőn keresném, hol van menedék.
Űz, hajszol ellenség. Pusztít vad ár,
a szél, a tűz, erőszak és viszály.
Lásd könnyeinket. Fogd fel, óh Uram!
E zengő kardal szinte súlytalan.
Elménkben összeolvad nappal és éj,
de fel-felsikolt a hangszer, a segély
kérés. Hozzád kiált! Az álnokság
megbúvik közöttünk. Mire vársz?
Szíveinkben egyre nő egy szebb világ.
Hisszük, angyalaid vigyáznak ránk.