Szokni kell a csendet

Fák alatt a lombok árnyékában
éled a föld és hajlatában
hóvirág díszlik. Szép sorjában
fut, mint szőnyeg a völgynek
tavaszt jelezve szívnek, léleknek.
Most muzsikás a csend
s a szempillád felett
gyöngyként ragyog a pára
a kora reggeli fény sugára.
Gyöngeségem lényed tavaszában
megújul, s új erőre kap,
táncba visz édes, távoli hang,
- a virágnyílás se hangtalan -
Szokni kell e beszédes csendet,
mely a mindenségben felemelhet
s a kelő nap langy melegében
ringunk a tavasz gyönyörében...


Bál után
/Tercinák/

Na nézd, javában áll a bál. Vidám
legények és leányok várnak ott,
hol lágy melódiák nyomán sok lány

ringó ruhában jár. Talán a zord
remény munkál. A táncra vár. Kigyúl
világuk. Boldog kép! Mereng a hold,

fehér a fény, felsír a lant, feszít
a vér, a lélek éled, - víg dal száll,
zenészek éji dallamán perdít

sok pár. Zilált hajába tűzve száll
virág, a lány szelíd, akár a szív,
elég a kéj, veszélyt, csapdát talál

ki még kivár, midőn alél, ha hív
a száj, de fél, mi vár ez éjszakán
reá. Csodát kiált az ég! Naiv

szaván fut pőre lénye, - nincs határ,
a tánc során ledőlt erkölcs - erőd
idők legvége, - csend a bál után...