Orsinak szeretettel

Mikor a rózsalugas pallójára léptem,
Te hangosan felkacagtál
s a rózsáknak meghajolt fejük...
Alázattal, lenyűgözve néztem
a fényt, ahogy a nyugvó napsugár
békésen, lágyan eljátszott velük...
A tó tükrében szemedet láttam,
föléje óvakodva nád hajolt.
A boldogság szigetén jártam
szinte lebegtem, s béke volt...
Nyújtózott a pázsit, szusszant a föld, -
örültem a kis ajándék időnek.
Lenyűgöző gyönyörré lett a csönd
s ideje lett az ihletésnek...
Parányi megálló a rohanó világban!
Feltöltődni véle, általa.
Beleborzongott az esthomályban
a nyugodni készülő táj szava.
Marasztaltam volna az időt,
de megindult, egyre sietett.
Tán köszönteni készült a Teremtőt.
Felnéztem az égre, - Veled nevetett!
Szívemben őrzöm a délutánt,
a szép fekete kutyát, -
méltósággal őrizte boldog otthonát...