Béke, béke karácsony éj...

Megszeppenve állok a szobában.

Didergő lelkem valahogy magában
szorong, s a múlton mereng.

Nincs kacagás, gyermeksereg...

Már ők is felnőttek, messze járnak,
Fiaikkal örülnek a fának,
fénynek, pompának, csillogásnak,
az éteri dalolásnak...

Hová lettek azok a karácsonyok,
mikor tudtuk, - mennek a pásztorok,
titkot fejteni csillagfény után,
egy istállóban fellelni mostohán,
de glóriában a kisdedet,
ki gyermekként értünk született...

Megváltani bűneinket,
fel nem ismert vétkeinket.

Puha, vattás csend ül a házon,
a díszes fenyőfa minden álmom
visszahozza, rám aggatja,
gyertyák lángja fellobbantja.

És e fényben csillogásban
finom angyal-suttogás van:

Arany-út az égen át,
gyémántköves holdsugár
kíséri ki arra jár,
ki Jézusunk jöttére vár...

Ez az út a szeretet.

Nyújtsd társadnak kezedet!

Hunyt pillákon gyöngy a könny,
semmissé vált a közöny.

Éteri dal száll, megnyílt az ég,
béke, béke, Karácsony éj...