Hétköznapi reggel

Lávamezítlábam
alatt olvad a hó,
lebegő álom,
tüzes gyógyírtakaró,
még átölelnek,
védenek
álombéli kék hegyek.

Hűvös délelőttbe
kopik a reggel,
kopik izzó lávafény,
és minden mi felkel.
Beindul a békétlen,
püfögő világzaj,
kattogó kerekek,
mindennapi baj.

Közben egy múzsa súgja:
- Itt vagyok!
- Hess! Most hagyj!
Kicsit még toporog,
majd megunja,
távozóban visszaszól:
- Hogy a macska rúgja...

Ereimben
hideg csík kúszik,
fagyos gondolatösvény kígyózik,
fejem papírok fölé hajtom,
mintha bennük keresném
a szebbik
hétköznapi rajtom.