Előszó

Gyulafehérvár szab. kir. város közönsége, anyagi, közigazgatási és társadalmi viszonyainak általános föllendülése közepett, megemlékezvén tizennyolcz századra terjedő multjáról, 1889. szeptember 4-én tartott közgyűlésében elhatározta történetének kiadását, s engem bízott meg annak megirásával. E megtisztelő megbizatást örömmel, habozás nélkül fogadtam, miként nem habozott volna egyetlen pályatársam sem, ha nem nekem jut osztályrészül a nagy föladat megoldása. Elfogadtam a kitüntetést, perczig sem gondolva a végzendő munka tömegére, nem a létföntartással, a napi élettel járó teendőim halmozottságával: de nem is akartam fontolóra venni ezeket, mert vannak föladatok és kötelességek, melyek előtt meg kell hajolnia az embernek.

Munkaközben mégis támadtak aggodalmaim: vajjon meg tudom-e tartani a város közönsége által szabott határidőket, melyeknek utolsója olyan időpontra esik, midőn nagyot fog dobbanni minden magyar szív, és hálatelten fog leborúlni a Mindenható előtt, örömkönnyes szemekkel rebegve: "Hála és dicsőség Neked Uram, hogy megengedted élnünk nemzeti létünknek ezredéves fordulóját!" E nagy nap előjelei már mindenfelé mutatkozván, lehetetlenség volt előle kitérnem s én elfogadtam a határidőket, bár tudtam az első pillanattól, hogy e munka termelő erővel biró éveimnek java részét fogja igénybe venni, betöltve minden - oly végtelenül csekély számú - szabad pillanatomat. És mégis bizom, bizom a gondviselésben és lelkesedésemben, hogy be fogom váltani kötelezettségemet.

Gyulafehérvár sz. kir. város közönsége, elkészülvén az első kötet, közzé teszi azt, s ezzel a tudományos világgal szemben is érvényesül felelősségem. Örömmel hajlom meg következményei előtt.

Az első kötet a közép- és új-kori város helyén virágzott római colonia és municipium képét adja, és teljesen önálló munka. Az lesz a második és harmadik kötet is, melyek a középkori Gyulafehérvár történetét, s a nemzeti fejedelmek székhelyének, az egykori Erdély fővárosának multját fogják tartalmazni.

Három különböző város képét irom le tehát: s ott a rómaiság, itt a magyarság szerepel. Amaz másfél századra terjedő birtoklásának idején mindig ugyanazon aegis alatt hat és alkot, míg a népvándorlásnak a tengerárhoz hasonló hullámai meg nem döntik a sasok uralmát; - a magyarságnak politikai, társadalmi, vallási viszonyait, közéletét a vajdaság, majd a püspökség irányítják, - az újkor elejétől pedig a nemzeti fejedelmek teszik ugyanezt, s e hatalmakat más és más, egymástól egészen elütő jellegű eszmék hatván át, - városunk új alakot ölt mindannyiszor, és e különböző korszakok határai oly élesek, hogy csak a történet folytonossága által kapcsoltatnak össze, míg hagyományaik csak a multaknak emlékei, de nem alapjai a történeti jelen és jövőnek.

Teljesen eltérő jellegűek lesznek tehát köteteim is, - különösen az elsőé, mely a rómaiak Apulumát irja le. A római kiválóan katona és jogász nemzet volt, egyoldalú tehát, s ezért szellemének világa bármily erőteljes is, nem elégíti ki lelki szemeinket, ha korunk mértékét alkalmazzuk reájuk, de akkor ezernyolczszáz év előtt messze, messze túl határainkon árasztá fényét, s hová eljutott, műveltséget teremtett még a legelrejtettebb zugokban is.

Ezzel sorsára bocsátom kötetemet! vajha olvastatnék!

Déván, 1891. márczius 9-én.