Előszó

Tóth Bélában nemcsak a magyar tárczaírás egyik legelsőrangú művészét, a magyar lélek egyik ritka élesszemű búvárát vesztettük el, hanem egyikét a legjobb prózafordítóknak is, a minőhöz fogható más irodalmakban is csak elvétve akad. Ama kevesek közül való volt, a kik a maguk nyelvén is mesterei a szónak, az idegen nyelvnek is be tudnak hatni a lelkébe, a kikben megvan a tudós aprólékos gondossága és a költő-lélek asszimiláló képessége, a mi mindkettő kell ahhoz, hogy valamely idegen nyelvű nagy írót minden sajátosságával, minden árnyalatával híven és művészileg tolmácsolhassunk.

...

Tóth Bélának ez az itt közölt néhány Maupassant-fordítása régóta nálam hevert. Egyiket szegény felesége másolta le, a ki oly hűséges társa volt életének és a ki csudás intelligencziával oly gyorsan tudott hozzá fölemelkedni. A többi már egyszer megjelent újságban, de ezeket is, mielőtt kiadta kezéből, újra megfésülte. Milyen aprólékos gondossággal végezte még ezt a munkát is! Itt egy "és" szócska helyébe "meg"-et írt, itt "fölmászom" helyett "fölmászok", sőt még arra is volt gondja, hogy a "szoritott" rövid i-jét kiigazítsa hosszú í-re... S hogy elnézem ezeket a minden csip-csupságra ügyelő javításokat, azt a kényes gondosságot, mellyel kéziratát meg-megtisztogatta a legapróbb foltocskától is: elszorul a szívem, hogy többé nem fognak kezembe kerülni az ő tiszta, világos jelzésű lapjai, hogy többé nem fogom vígan a nyomdába küldeni az én szegény jó barátom semmiféle kezeírását...

Ez a füzet nem egészen teljes; ki akarta egészíteni a rendes terjedelemre, de addig halogatta, a míg műve örökre csonka maradt - csonka maradt, mint az ő korán kilobbant élete. Ennek a füzetnek már nem fogja elolvasni a revizióját, erre már nem ő fogja az imprimaturt írni; tiszteletpéldánya is visszaérkeznék a postáról: czimzett elutazott - ismeretlen helyre... Pedig hogy' szerette ezeket a mi narancssárga füzeteinket; valamennyi, ahány csak megjelent, az ő ízlése szerint bekötve, ott sorakozott könyves polczán. De már nem lesz ott ez a füzet, a melynek elején, mint egy pár virágszálat, le akartam tenni ezt a pár soromat az ő sírhalmára!

Radó Antal.