A próféta

A hallgatag reggelben
látom a levert lázadókat
sértetten dühöngnek
ősz hajuk szálldos
a magaslatokon
madarak várják
hogy induljon az élet
szállnának
március szárnyán
de felszállni tilos
Hangok torlódnak
kicsorbult fogaimra
végakarat
fehér lélegzet
szétfoszló gondolat
termő meződön járok uram
humuszába süpped lábam
de nincs amire büszke lehetnék
járd el lábnyomomat
Tétlenül állni
vagy
kúszva haladni
menekülni
homályos múltból
lángzó jövőbe
az a fény a hegyen
egy égő cédrusfa fénye
de előttem az út a pusztai világba
lépek felégetett mezőre