Delírium

A hegyek költője
aranyalmát vet
disznói elé
széttépett ölelés szülötte
dalol a vétkeseknek
falánk tehénkéje
alva is legelészik
szaglássza borját
a páfrányok közt
születettet
Rend van a törtetők között
tébolydáikban sokasodnak
a tébolyult világ kosarában
mintha a mindenség volna
de egy pöffeszkedő
riherongy alak
rám küldi pribékeit
pincémet feltöri
s nekilát
hogy hordóim kipakolja
Fejemben a bor ördöge
kezemben borulással
töltődő poharam
a hadonászó kezeket
félrelököm
de félelmem nem enyhül
mintha vakon repülnék
rám tör az ítélet csöndje
s koponyámba hatolva
elmémben tömörül