Előszó

A kötet műfajának meghatározása szerzőnek és olvasónak egyaránt némi nehézséget okoz. Témánkkal kapcsolatban ugyanis terminológiai problémák egész sora merül fel. A pszichológia mára sokrétű fogalommá vált, ám a lélek honnanvalóságával egyáltalán nem foglalkozik. Alkalmazott tudományként oly módon segít a nevelésben és a gyógyításban, hogy magát a pszichét nem tudja definiálni. Így természetesen csak tüneti kezelésről lehet szó, ami nem adhat végleges eredményt. Az antropológia az ember szervezeti felépítését vizsgálja, ámde a lelke nélkül, holott ez a "természeti adottság" éppenséggel a lényege, mely eme tudomány tárgyáról: az ember származásáról is mindent elmondhatna. Az ontológia a létet mint olyant kutatja, a szubjektum tevékenykedéseit zárójelbe téve, pedig vizsgálódásában az egyén tulajdonságai is eligazíthatnák.

A világnézet tudniillik mindig "embernézet" is, mert a kettő kölcsönösen feltételezi egymást. Világ nélkül sehová sem tudjuk elhelyezni az embert, s nélküle nincs értelme a világnak. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy jobb sorsra érdemes lelkünknek itt van a helye, hanem pont az ellenkezőjét! A geocentrikusság és az emberközéppontúság még távolabb áll tőlem, hiszen ez a szemlélet a materializmussal egyenlő. Véleményem szerint a homo sapiens nem lehet a jóisteni teremtés koronája.

A Dolgok szervesen összetartoznak, így kutakodásunknak egy pánontológia lesz az eredménye. Hasonló címmel először Barcza Barna próbálta úgymond helyére tologatni a menny és a pokol közti "objektumokat". Ennek az egyedülálló kísérletnek a jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az ilyen jellegű munkához persze hozzá sem lehet kezdeni más felismerésre térés nélkül. Jézus ezzel a három szóval indította Nyilvános Működését, mert ennek hiányában tetteihez fűzött mondásai és jelképes cselekedetei sem értelmezhetőek.

Az emberi léleknek fejlődnie kell, valahonnan - valahova. Ennek az evolúciónak önmagunk megismerése a feltétele. Ehhez azonban tisztáznunk kell bizonyos fogalmakat. A "test" meghatározása nem nehéz: a sarx pusztán húst és vért jelent. Jézus a "hústest" kifejezést használta, s ezzel megkülönböztette a szellemtől, amit kisbetűs léleknek (pszichének) is nevezhetünk. Ez a lélek (a homo sapiens szelleme) az ő ajkán az egész embert is jelenti, mivelhogy ez a valami a lényege. Ezt a lelket-szellemet a köznyelv is összemossa, hiszen mindenki komplett egyént ért rajta. Mi is azt mondjuk, hogy egy lélek sem volt ott, illetve: mentsétek meg lelkeinket, holott a jelenléthez és a meneküléshez test is szükséges.

Az igazi megmenekülésben (az üdvözülésben) azonban a test nem játszik szerepet, hiszen "a szellem az, aki megelevenít, a test nem használ semmit". Ennél is fontosabb, hogy "hús és vér nem örökölheti Isten királyságát". Ezek szerint a szellem egy másik dimenzióhoz kötődik, sőt, ő maga ez a "másik" (valójában az egyetlen!) térbeli kiterjedés. Ez a lélek-szellem (psziché) az, aki képes kalászt növeszteni az Ég felé. Ha viszont nem tudja betölteni ezt a lehetséges átmenekítői funkciót, akkor a testtel együtt el fog pusztulni. A szellemmel feldúsított sarx - a szóma - tehát kevésnek bizonyulhat a mennyek országába való belépéshez.

A "homo sapiens" ugyanis a megmenekülésen kívül másra is használja az eszét (szellemét-lelkét-pszichéjét). Értelme igénybevételével különféle szellemi munkákat végez, melyek végsősoron haszontalanok. Ezek a tevékenységek szintén a lelkét-lényegét mozgatják meg, ám ezzel lekötik az Erő forrásait. Jézus nem véletlenül hivatkozik a fő parancsolatra: Istent egész gondolkodásunkból kell szeretni. A minden egész erőnkből nyomatékozás pedig nemcsak az energiapazarlást tiltja, hanem a szétforgácsolódást is. A megosztott ember tudniillik heterogén lelkületűvé válik, ez az állapot pedig törvényszerűen besötétedéshez vezet.

Magához való esze minden létezőnek van, az ember pedig kifejezetten értelmes... Elméje azonban csak a használat függvényében csiszolódik, parlagon hagyva kérlelhetetlenül visszafejlődik. Középút nincs, mert amit az Emberfi lehetetlennek állít, az abszolút értelemben veendi. Értelmünket hozzá hasonlóan igába kell fognunk, hogy megművelhessük azt a földet, ami agytekervényeink között terül el. Ez az ugar a "felszántás" hatására gyümölcsöt is képes teremni.

Eszünk-lelkünk (a lélek az agyban van!) vagyis pszichénk, ugyanis élő szellemmé is válhat, tehát megkaphatja a logikus jelzőt. A Logosz maga a Tudás s ezért az (örök) Élet. Ez az élő szellem a Pneuma, vagyis az Atyától származó éltető Lehellet, aminek mi is birtokába juthatunk. Az ember, mint olyan, két összetevőből áll: hústestből (sarx) és lélekből (psziché). A tökéletes ember pedig háromból, mert az első kettőhöz nála szent Szellem is társul. Ezt a Gyümölcsöt mindenkinek meg kell teremnie, feltéve, ha üdvözülni akar... A "királyság" tudniillik a közvetlen istenkapcsolattal egyenlő, mely egy lelki- vagy tudatállapot. Atya és Fiú (Leány) egymásbanlevését a közös lelkület teszi lehetővé. A Jézushoz hasonló istengyermek már teljesen homogén, mert pszichéje Pneumává fejlődött, s ez előtt a tény előtt hústeste is leteszi a fegyvert.

Ez a könyv minden bizonnyal meg fogja érlelni ama Gyümölcsöt, az aratást azonban az Olvasónak kell elvégeznie, hogy bérét elnyerhesse. Lélek-tanról lesz tehát szó, mely messze túlmutat a pszichológián, ugyanis a psziché származását is kikutatjuk. Igazi antropológusként foglalkozunk a praeexistens emberrel, ontológusként pedig eljutunk az önmagában való léthez. Ehhez csak az általunk vizsgált "közös nevezőre" van szükségünk, hiszen az újjászületéstől a feltámadásig minden az egyes ember lelkében történik...