Bevezető

Amint felépült a város belterületén az első összkomfortos épület, visszaköltöztem ide a városszéli park lakótelepéről. Kellemes hely volt az is, hiszen a házakat fák árnyékában építették. Szerettem a környezetet, hiszen a munkahelyem egy buszmegállóra volt, annak a megközelítése sem volt nehéz. A nagyszobában cserépkályha ontotta a meleget, s néhol olajkályhát állítottak be. Azonban a második emeletre a fa, a szén, meg a kannás olaj felhordása bizony megerőltető volt, ezért amikor a főnököm felajánlotta, hogy cserével elfoglalhatok egy, akkor a legjobban felszerelt, összkomfortos lakást, nem kérettem magam sokáig, átköltöztünk a városközpontba, amely azt az előnyt is szolgálta, hogy mindenféle vásárlási lehetőség szinte karnyújtásra megközelíthető.

Ezért visszakívánkoztam a tíz éve elhagyott környékre.

Már az előző helyre költözésünk idején a régi bútorokat, szőnyegeket kicseréltem, sok mindent vásároltam, ezért nem került sokba az a fölszerelés, amit az új helyen pótolni kellett.

Innen a munkahelyemet öt perc alatt elértem. Lányom ekkor már befejezte tanulmányait és a helyi kórház röntgen-osztályán dolgozott, később áthelyezéssel fölvették a főváros Idegsebészeti Tudományos Intézetébe, ahol alapkiképzésére diplomát szerezhetett. Már néhány éve ebben a társasházban laktunk, amikor ismét olyan esemény történt, ami alaposan felkorbácsolta a városban lakó emberek életét, ráadásul, a közvetlen közelünkben.