Bevezetés

...

Az a mit a színpadon látunk, mind ott volt, vagy van az életben, az emberi szenvedély, a sírás, a nevetés mind. Nézzünk például két eleinte barátságosan beszélő, később összevesző embert. Ez egy drámai jelenet, melynek tanui vagyunk. Ha akadna valaki, a ki szószerint leirná, a mit az a két ember mondott; ha akadna két más valaki, a ki hangsúlyukat, mozdulatukat elutánozná; egy negyedik, ki egy csomó embert, kik odacsődültek, ugyanúgy állítana fel és ugyanoly közbeszólásokat mondatna velük; egy ötödik, a ki lefestené a helyet, a hol mind ez történt: akkor meglátnók mennyi mindenféle tényező állít elő egy nem megtörtént, hanem kigondolt drámai jelenetet. Ezek a tényezők: 1. az iró, ki a gondolatokat és a szellemi cselekvényt, 2. a szinész, ki a testi cselekvényt, az indulatokat, állapotokat, melyekből a szók folynak, 3. a rendező, ki a tömegeket és az összhatást elrendezi, 4. a díszletfestő, ki az egész történetnek élethű staffaget ad és még több más ily tényező. Az újságokban megjelenő törvényszéki tárgyalások az élet drámái szóbeli részének lenyomatai.

Ebből láthatni, hogy a színpad mennyiféle elmét is tehetséget foglalkoztat, mely mind megannyi külön szakmát képvisel, melyek egymásnak nem szolgái, hanem támogatói. A szinésznek egészen más a dolga mint a költőnek. Ő az embert egészen máskép alakítja mint amaz, neki éppoly fantáziára van szüksége mint a költőnek, sőt mivel eszköze maga az idő, melyben az érzelem él, alkotásait örökre sírba viszi.

A dramaturgia tehát két nagy-szakaszra oszlik: a drámai költészetre és a színészetre.