E FILE EGY KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 366. és négy következő bekezdése szerepel a szövegben	Gyakran szokták hangsúlyozni, hogy az egyház a magyarországi történetírás, az ismeretek felhalmozásának gazdája is. Nos: a magyarországi egyház nem szervezet-
	szerűen, hanem egyes tagjaiban felelt meg államtól elvárt ideológiai funkciójának: a hatalom történeti legitimálásának. A köztudatban használt kifejezéssel ellentétben a korai magyar történetírásban alig vannak (a Nyugaton döntően kolostorokhoz kötődő) krónikák és legendák: dominánsak a (királyi udvar megrendelésére születő) gestak (Gunst 1995 14). Sőt: a tipikus egyházi műfaj, a legenda jellegzetességei is másmilyenek, mint Nyugaton: „Szent István legenda Kálmán-kori szövegezésében egyértelműen megfogalmazódik a magyar király hatalma az egyház fölött, a pápasággal szemben, ami egy legenda esetében mégsem magától értetődő”. (Gunst 1995 15) Nyugaton sokkal több volt a történetíró, Magyarországon igen kevés: ők is állami szolgálatban álló hivatalnokok voltak. De nemcsak az egyházak nem jelentenek önálló (a királyi udvartól elkülönült) történetírói központokat (és ezzel az iskolák számára nemzeti tananyagtermelő központokat), hanem a többi főúri udvar sem. Egyrészt azért, mert a királyi udvar - Könyves Kálmán udvaráról ez talán közhelyszámba megy - az elit átlagos kulturális igényeiből kiemelkedett, másrészt viszont azért nem, mert a nyugati utazók - otthoni viszonyaikkal összehasonlítva - csodálhatták a 12. század közepi magyar királyok hatalmát az urakkal szemben. (S a megerősödő arisztokráciát legitimáló Anonymus, a régi és új arisztokrácia egyenlőségét hangsúlyozó Ákos is királyi kancelláriai munkatársként juthatott csupán a megfelelő ismeretek, oklevelek birtokába.) A kor magyarországi egyházai - a nyugati kolostorokkal, s hatalmas könyvtáraikkal ellentétben - nem egy meglévő régi tudás őrzői - hanem az állami központban (külföldön képzett papok és klerikusok által megalkotott) nemzeti tudás továbbadói.
	33
	Elmondhatjuk tehát, hogy a magyar történelem e korai századaiban a központi állam építette ki az egyházi oktatást és tudományosságot, formáltatta meg az iskolákban továbbadandó „nemzeti” ismeretanyagot. A „társadalomnak”, azaz a nemesi arisztokráciának legfeljebb annyi szerepe volt a dologban, hogy fiait papnak adva, egyházi méltóságot kívánt szerezni s ezzel maga is használta ezt az iskolarendszert, illetve annyi, hogy megadta, vagy megvonta az engedélyt az alávetett jobbágyság iskoláztatásától.
	Az esetleges egyetemes történeti párhuzamokat ismerőkkel szemben hivatkoznunk kell arra, hogy a magyar állam rendkívül kiterjedt jogköre az egyház irányításában nem pusztán az invesztitúraharcokat megelőző és ezért „múlandó” pillanatnyi helyzet szülötte volt, hanem olyan geopolitikai meghatározottság, mely a magyar állam és egyház viszonyát később meghatározta: nemzetközi értelemben az, hogy Magyarország a nyugati kereszténység keleti határvidéke, azaz Bizánc és a muszlim birodalom, majd az orosz birodalom közelsége mindenkor akkora mozgásteret adott - vagy ha úgy tetszik, mindig sajátos politikai játékot kényszerí- tett - az országot vezető politikai csoportoknak, hogy Róma megtartásuk érdekében mindig többet „engedett” nekik, mint az Európához közelebb eső szomszédoknak. Belpolitikai értelemben pedig az, hogy a dinasztia (az Árpád-ház) Európában talán egyedülálló módon régebbi és mélyebb gyökerekkel rendelkezett Magyarországon, mint az egyház. (Szűcs 1993) S nyilván nem véletlen, hogy Róma minden erőfeszítése ellenére nem veszhetett ki a magyar politikai köztudatból, hogy István király senkire, a pápára sem szorult hatalma elismeréséért, s hogy a koronát sem tőle, hanem „közvetlenül Istentől” kapta. (Váczy 1994) A felekezetek (és felekezeti iskolák) közötti kulturális versengés, melyet Archer a protestantizmus kezdetétől definiál, Magyarországon jóval korábbi jelenség: Erdély a koraközépkortól tele van kéttemplomos falvakkal. (Erdély:366)