E FILE EGY KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 961. és négy következő bekezdése szerepel a szövegben	Alfabetizmus
	A dualizmus kori állam mindenhol egyöntetűen szorgalmazta az iskolába járási és iskolaállítási kötelezettség teljesítését. A források és az erőfeszítések - mint minden modern kormányzatnál - értelemszerűen az átlagból leginkább kilógó területekre koncentrálódtak. Az iskolázottság hiánya a legfejlettebb központi és északi (Budapesttől északra eső, s így a Felvidék középső részét alkotó, illetve a Budapest és Bécs közötti Duna-szakasz vonalán fekvő) megyéktől távolodva nőtt. Fő szabályként ugyanazok a területek voltak iskolázatlanok, ahol magas volt a rutén, román, szerb, szlovák lakosok aránya. Ez azt jelenti, hogy az ország (melynek legfontosabb adófizetői a központi területek, német és magyar anyanyelvűek, izraelita val- lásúak voltak) fokozott forrásokat fordított e nemzetiségi területekre. Ennek eredményeképpen a nemzetiségi területek alfabetizációs mutatói sokkal gyorsabban (s még ezen belül, az időtengely mentén önmagukhoz képest is gyorsulóan) javultak, mint az ország eleve fejlettebb északi, nyugati területeinek alfabetizációs mutatói. (MSK:61.k.: 602. s. köv., MSK: 64.k.: 174.)
	Az iskolázottabb munkaerőre odatelepült az ipar és intenzívebbé vált a mezőgazdaság. Az iskolázottság növekedése által magyarul is megtanuló lakosság vándorlási potenciálja is megnőtt. Az iskolázásból, a munkavállalásból, a vándorlásból lassú nyelvváltás következett, amit nem kívánatos nyelvvesztésként, magyarosodásként, sőt magyarosításként élt meg, s bírált a kor nemzetiségi elitje, s a történetírás ezt azóta is hangsúlyozza. (Tóth 1956, Katus 1979, Szarka, 1998, Niederhauser 2006)
	102
	Azon felül, hogy az iskoláztatási kötelezettség kikényszerítése eleve nagyobb konfliktust jelentett az iskolán kívüli szocializációs utakat járó, pusztán lokális közösségükbe integrálódni kívánó jiddis anyanyelvű ortodox zsidókkal, románokkal, szerbekkel szemben, a hetvenes évek végétől ez a politika kiegészült még a magyartanítás programjával, a 90-es években a magyar nyelvű állami iskolák felállításának programjával, az 1900-as évekre az eredetileg nemzetiségi-felekezeti iskolák mind szélesebb körű magyar tanítási nyelvének programjával is. (Hamar, 1976, Hanák 1978) Az írni-olvasni megtanulni már kész, de magyarul tanulni, elmagyarosodni nem kívánó kortársak érdeksérelme nyilvánvaló, ugyanakkor látnunk kell, hogy az alfabetizáció további növelésére - mely további csoportok társadalmi integrációjának, lokalitásból való eloldódásának feltétele volt - rendkívüli központi forrásokra volt szükség, s e forráskoncentrációra nem kerülhetett volna sor a kor uralkodó elitjének ideológiai megdolgozása, a harmincmillió magyar víziója (Rákosi Jenő) nélkül. A harmincmillió magyar nemcsak utólag tűnik víziónak, de a kortárs adatok alapján is: az így megszerzett források alapján az iskoláztatás általános növekedése sokkal hatékonyabb volt, mint amennyire maga a magyarosítás programja. (Az analfabetizmus igen gyorsan csökkent, még a nők körében is, a magyarok aránya csak szerényebben nőtt, az is főképp a városokban, s nem ott, a falvakban, ahova az iskolaépítési program, meg az államsegélyek nagy része koncentrálódott. (Vö: Katus 1979:1153)