E FILE EGY KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 991. és négy következő bekezdése szerepel a szövegben	Ha már most elfogadtuk, hogy a „nemzetiségieket (mint kollektívumot) képviselőknek” csak egy része ellenezte a magyar kormány politikáját, érdemes ismételten megvizsgálnunk, hogy a nemzetiségi kollektívumhoz tartozók életérzései mögött miféle megfigyelések állhattak, melyek őket a nem ellenzéki, nem Budapest-ellenes, nem szeparatista álláspontra sarkallták. Például az, hogy a nemzetiségi elitek ugyan jajonganak az iskolaállamosítások miatt, de az elfogulatlan kortársaknak feltűnhe-
	108
	tett, hogy arányaiban kevesebb görögkeleti iskolát államosítottak, mint unitáriust vagy reformátust - s az állami iskolaprogram számtalan új iskolát teremtett olyan helyekre, ahol korábban nem volt. Például az, hogy nemcsak az iskolaépítés, de az állami ipartámogatás nagyobbik része is a nemzetiségi területekre jutott. Persze a nevesíthető vállalattulajdonosok csak kisebb része szerb, román, szlovák - s tán nincs is rutén -, de a vállalatokban dolgozók között óriási tömegben vannak már román-szerb-szlovák-rutén anyanyelvűek. Ezeknek az embereknek a nagy része gyerekkorában nyomorult kis falvakban élt. Kolozsvár lakosságából (1910-es adat szerint) alig 26 ezren születtek helyben, 24 ezren a környező erdélyi falvakból, kisvárosokból jöttek, s tízezren az ország egyéb részeiből). A Kolozsvárnál akkor már nagyobb Temesváron csak 25 ezer helybeli, 32 ezer környező kisebb településekről vándorolt oda (15 ezren pedig távolabbról). S folytathatnánk, városról városra, országrészről országrészre azt tapasztalnánk, hogy e városok felszívják a környező falvak jórészt nemzetiségi népességét. Románok-szlovákok-szerbek százezrei egyetlen nemzedéken belül tapasztalhatták meg a változást, milyen dolog városban élni, tégla-épületekben lakni, szerződésben rögzített bérért dolgozni, betegség esetén orvoshoz menni, a munkáltatóval való konfliktus esetén ügyvédi védelem mellett bírósággal (és nem botos ispánnal vagy kenézzel) szembenézni... Ez a különbség a nemzetiségi érdekek hivatásos hordozójaként szereplő pópáknak, plébánosoknak és tanítóknak nyilván kevésbé tűnik fel - nem az ő sorsuk változik meg radikálisan, hanem az alsóbb csoportoké. (Ezzel semmi speciálisan rosszat nem mondunk a nemzetiségi elitekről - az eliteknek az a természetük, hogy saját sérelmeiket nemzeti sérelemmé konvertálják.) A legnagyobb szektorban a mezőgazdaságban a korszak alatt csökken a magyar gazdasági fölény. 207 ezer holdnyi felparcellázott magyar nagybirtok ment szlovák és román paraszti kézbe, 700 darab 50 hold alatti birtok (együtt 157 ezer kat. hold) került nemzetiségiek kezébe. „Gazdasági szempontból tehát nem állapítható meg a parasztság nemzetiségi elnyomása, kiszorítása, földtől való megfosztása.” - írja Katus László is a „tízkötetes” megfelelő fejezetében. (Katus, 1978, 1006)
	Célszerű lenne egyszer elemzés alá venni az újságokat, folyóiratokat is. Meg kellene nézni, ha lehet előfizetői listák, ha nem lehet, akkor az újságírói kör szisztematikus elemzésével, hogy a magyar illetve nemzetiségi nyelvű újságoknak a hangja és álláspontja hogyan függ össze a nemzetiségi hátterű (értsd: ilyen nevű, ilyen kapcsolatokkal rendelkező, ilyen iskolába járt, ilyen vallású, ilyen nyelvű cikkeket és könyveket is író) olvasótábor illetve írótábor megtartásával és elvesztésével.
	Meg kellene nézni, hogy a középiskolát választó szlovák, román, szerb, német nevű családok - ahol és amennyiben van választék - milyen arányban választanak magyar nyelvű középiskolát. A románokról említettük, hogy többségükben magyar iskolákba jártak, meg kellene nézni ezt a szerbeknél is. A német névjellegűek óriási többsége magyar iskolákba járt - s e többség akkor is megmarad, ha leszámítjuk a családilag a 70-es 80-as években még jórészt szintén német anyanyelvű zsidókat. Külön vizsgálatot igényel, hogy a szlovák középiskolák bezárása előtt hányan jártak beléjük és hányan a magyar iskolákba, illetve, hogy a szlovák középiskolák bezárása után hányan vették igénybe az ösztöndíjakkal is támogatott csehországi tanulási lehetőséget, s hányan jártak inkább magyar középiskolába. Meg kellene vizsgálnunk, s ez nem lehetetlen, hiszen semmi okunk feltételezni, hogy az ilyen törekvésekről a helyi sajtó ne adott volna hírt, hogy milyen kezdeményezések voltak szlovák nyelvű iskolák alapítására - s ezek mennyiben buktak meg a tanügyigazgatás ellenállásán, s mennyiben a potenciális közönség asszimilációs/integrációs elkötelezettségén. Azt is meg kellene vizsgálnunk, hogy az iskolázott elit karrierpályáján mekkora szerepet játszott, hogy középiskola vagy egyetem után anyanyelvtársai közé akart visszatérni, anyanyelve használatára alkalmas munkahelyet keresett, anyanyelvének megfelelő feleséget választott és anyanyelvének megfelelő módon irányította gyermekei iskola és pályaválasztását - vagy más motívumok bizonyultak számára döntőnek, mint a gyorsabb karrier, Budapest, és a nagyvárosok kulturális vonzereje, a közművesítettség, a szakmai tudás differenciáltabb alkalmazhatósága, magasabb jövedelem, társadalmilag vonzóbb közegből érkező, iskolázottabb feleség stb.