E FILE EGY ÁTFEDŐLEGES KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 446. és négy következő bekezdése szerepel a szövegben	Ismerünk viszont ebben az értelemben alternatív polgári iskolákat: a fővárosi iskolákban, a hetvenes években egyetemi végzettségű tanárokat alkalmaztak a polgárikban, néhány budapesti polgári ebben az értelemben másféle iskola lett, mint a többi polgári - nyíltan ambicionálva, hogy diákjai eséllyel folytathassák tanulmányaikat a középiskolák negyedik-ötödik osztályában. (MP 1896:521) Bár e mögött kétségtelenül nem az egyes iskolák különbözési ambíciója, hanem a fővárosi oktatáspolitika rejtőzött. Az, hogy a budapesti tanítói állás betöltésének - a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium létrejötte után, tehát a huszadik század első felében - külön képesítési követelményei vannak, már végképp nem az alternativitás, hanem az önálló regionális oktatáspolitika témakörébe tartozik. (Nem kritériumszerűen, de szociológiai valóságukban az átlagnál iskolázottabbak a magántulajdonú iskolák alkalmazottai: az 1934/35-ös tanévben az elemi iskolákban átlagosan a tanítók 2,6%-ának van magasabb képzettsége, mint tanítói oklevél a- magánnépiskolákban viszont 13,8%-nak. Följebb már nincs igazi különbség: magánpolgárikban 9,7%- nak van középiskolai tanári oklevele, míg az átlag 8,9%. (MSK 103:40) Azaz - a magániskolázás elsősorban a polgári iskolai tanítók - tanárok terepe.
	41
	Alternativitás az iskolatípusok vonatkozásában
	Az iskolatípusok, az iskolaszerkezet alternálását jellemzi, hogy egy-egy keletkező új iskolatípus mindig az újdonság erejével hat, s valamilyen mértékig mindig konkurenciát jelent a meglévőkkel szemben. (Azaz: a magyar oktatás nem abban az értelemben felülről vezérelt, hogy a domináns iskolatípusokat alapvetően, minden intézményre nézve átalakítanák - erre először az 1934-s egységes középiskolai törvényt végrehajtó 1938-s tantervvel történik kísérlet - hanem abban, hogy központi döntésekkel újabb és újabb iskolatípusok keletkezését teszik lehetővé, melyek részben a meglévő közönségért, részben új közönségekért - kispolgárok, szakmunkások gyerekeiért - szállnak versenybe.) A polgári iskolák - noha (1927-ig) az (1868-as) népiskolai törvény szabályozta őket - alsó-középiskolaként funkcionáltak, a középiskola alsó négy osztályának alternatíváját jelentették, abban a konkrét értelemben, hogy az 1870-es évektől számos diákot elvontak a középiskolától. De elvonták a felső népiskola diákseregletét is, fokozatosan „meghalasztva” azt az iskolatípust. A megalakuló - s a hetvenes évektől nyolcosztályos - reáliskolák is alternatíváját jelentették a gimnáziumnak. A létrejövő - s már 17 évesen érettségit kínáló - felsőkereskedelmi iskolák alternatívát jelentettek a középiskolák felső osztályaival szemben. A felsőbb leányiskolák alternatívát kínáltak a korábban domináns leánynevelő intézménnyel, a tanítónőképzővel szemben. Ez az „átmeneti” alternatív jellegük azután fokozatosan megszűnt, hiszen ezek az iskolák is önálló rendszerré szerveződve globális értelemben kínáltak a középiskolával párhuzamos utat - s nem az egyes iskolák jelentettek alternatívát. (Négy középiskolai végzettséghez az 1840- es években született fiúk csak gimnáziumban juthattak, ezzel szemben a századfordulón született nemzedéknek már fele nem gimnáziumban, hanem reáliskolában vagy polgáriban szerezte négy középiskolai végzettségét. (MSÉ 1913:272) A felső középfokú nőiskolázásnak bő kétötödét veszi át a tanítónőképzéstől a lányiskola, s további egyötödét a felső kereskedelmi iskolázás.
	Ezek az iskolák tehát számos vonatkozásban eleget tesznek az alternativitás kritériumának is és az intézményesültség kritériumának is.