E FILE EGY ÁTFEDŐLEGES KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 476. és négy következő bekezdése szerepel a szövegben	Korunk embere leginkább irodalomtörténeti tanulmányai során hall a magánnevelői foglalkozásról mint neves írók életrajzi eleméről. A felekezetek által dominált, (sőt katolikus esetben még rend-tagságot is feltételező) karrierpályánál a régi Magyarországon sok tehetséges ember számára vonzóbb alternatíva lehetett a magánnevelősködés. Vörösmarty nemzedékéből - az 1800 és 1810 között születettekből - 249 személy került bele a Magyar Életrajzi Lexikonba, melyet a prozopog- ráfiai elemzésre létrehozott reputációs minta egyik alapjának tekintettünk. Közülük tizennégyen, tehát 5,6% életük valamely szakában nevelősködtek. (Intellektuális hírességeink között nyilván magasabb az arány, mint arisztokrata hátterű politikusaink, vagy más nem intellektuális hírességeink között. Csak egyetlen jelzés: a nemzedékhez összesen 76 akadémikus tartozik, több mint 10%-uk életében játszott szerepet a magántanárkodás.)
	Az 1850-es években született elitnek már csak másfél százaléka (12 személy, köztük Reviczky Gyula) volt élete valamely szakaszában házinevelő. Az 1880-as években született elitnek már csak 0,3%-a (6 személy, köztük Pais Dezső) élt legalább egy ideig magánnevelősködésből.
	Miközben a nevet szerzett elit életrajzaiban csökken a magántanárok aránya - valószínűleg azért, mert a növekvő variabilitású intézményhálózat a kiemelkedő teljesítményt nyújtott egyetemi hallgatókat nagyobb eséllyel helyezte el igazi állásokba, mint korábban, a magánnevelői foglalkozás súlya a századforduló évtizedében- növekedett, egész pontosan megmásfélszereződött. (1890-1900 között a nevelők és korrepetitorok száma 1060-ról, 1453-ra, a nevelőnőké 2945-ről 4112-re növekedett.) (MSK: 16.k. 237) Társadalmi hátterükről keveset tudunk, de azt igen, hogy a nevelőnők között alig 30% volt magyar anyanyelvű, legjelentősebb funkciójuk - ahogy ez visszaemlékezésekből, regényekből szerzett ismereteinkkel is egybevág - az élő idegen-nyelv tanítás lehetett. Nem kevesebb, mint 587-en közülük egyéb (a soknemzetiségű Magyarországon nem honos) anyanyelvűek voltak - feltehetően nekik is köszönhető, hogy az élőnyelvtanítás iskolai gyengesége ellenére nemcsak németül, de franciául, angolul és olaszul is beszélt valamennyire a magyar elit. A nevelők és korrepetitorok között igen magas az izraeliták aránya - nyilvánvalóan ez relatíve fontosabb karrierpálya a bölcsészkart nagyszámban végzett zsidó fiatalembernek, mint a többségében mégiscsak felekezeti szempontoktól vezérelt alkalmazóktól függő középiskolai tanári pálya.
	46
	A két háború között vagy öt és félezren tevékenykednek a magánnevelésben/ magántanításban, ami a negyvenezres magyar pedagógustömeg közel 14%-a. Miközben az iskolákban még nagy többségben vannak a férfi-alkalmazottak - a magánoktatás döntő többségét a nők uralják. Kb. ezer-ezer személy volt magánnyelvtanár, illetve zenetanár - háromnegyedük nő. A 3747 nevelő és korrepetitor 90%-a nő. A nevelők és korrepetitorok közül 1207-n tevékenykednek a megyékben, mindössze 394-en a törvényhatósági jogú városokban, viszont 2146-an Budapesten. Úgy tűnik tehát a magánoktatás részben a speciális budapesti közélet és társadalom része, részben viszont az igazán vidéki (falun, vagy birtokain élő) úrigyerek életformájának része. A férfi-nevelők közel harmada főiskolát végzett, s nem kevesebb, mint 86%-nak volt legalább érettségije, vagy azzal népszámlálási szempontból egyenértékű tanítói képesítése. A nevelőnők közül viszont csak 1,2% végzett felsőfokot, s további 19% középiskolát. E nevelőnői funkciók - ahogy a valóban alacsony, kétharmaduk esetében még a hat középiskolai osztályt sem elérő iskolai végzettségből gyanítható - erősen összemosódnak a gyermekmegőrzéssel. (Minthogy 1930-ban a népiskolai tanítónők között egy sem akadt, akinek legalább nyolc, az óvónők között, akinek legalább hat, és a szakiskolai tanítónők között, akinek legalább négy középiskolai osztály végzettsége ne lett volna - a nevelőnők valamennyi pedagóguscsoportnál iskolázatlanabbak voltak - átlagosan.)