E FILE EGY ÁTFEDŐLEGES KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 501. és négy következő bekezdése szerepel a szövegben	A magántanulás nem minden iskolatípusban egyformán jellemző, a századfordulón fiúpolgáriban a tanulók tizede, a lánypolgárikban huszada magántanuló - a fiúpolgárikba járó lányok magasabb arányának tudható be a különbség. A negyedikes gimnazistáknak még kevesebb mint 2%-a, a nyolcadikosoknak már 5%-a magántanuló - a nyolcadikos gimnazisták között már sok olyan van, aki negyedik, hatodik gimnázum után félbehagyta tanulmányait majd felnőttként, azaz túlkorosként újra kezdte azokat. A reáliskolásoknál 1-1% a két adat. (MSÉ: 1899 666) Az ele- miseknek azonban csak két ezreléke magántanuló. (MSÉ 1907 : 330) A fiú-tanítóképzőben 10%-nyi, a tanítónőképzőben közel 20%-nyi magántanulót találunk - itt már érvényesül az úrilányok szeparációjáról szóló állításunk - de az életkori kérdés is nyomon követhető. (MSÉ 1907:349) A két háború között változatlan (0,2%-os) maradt az elemi iskolai magántanuló-arány, 3-4 százalék a magántanulók aránya a polgáriban, 4 a reáliskolában, 6% a gimnáziumban. Minél elegánsabb egy iskolatípus társadalmi összetétele, annál több a magántanuló, a fentiek alapján ezen nincs mit csodálkozni. Az oktatáspolitikai szabályozás változása következtében eltűntek a tanítóképzők magántanulói. (MSÉ 1935:310)
	Az iskolán kívüli oktatás, mint alternativitás
	Természetesen mindenki rengeteg mindent tanul az iskolán kívül - a gyermekkortörténet, a szocializáció-történet, bőségesen foglalkozik mindezzel. (Pukánszky: 2002) Ide most csak az oktatási intézmények tartoznak. Ezekben az intézményekben vagy olyasmit lehetett tanulni, melynek az iskola tantervében - tantervpolitikai lobbizásban erős csoport híján - nem jutott hely, vagy olyan ismereteket, melyek elsajátítására ugyan volt mód az iskolában is, de az élet bármely szakaszában, az egyén életében bekövetkező anyagi/munkaerőpiaci eltolódások következtében szükséglet mutatkozott. Pontosan meg nem ítélhető nagyságrendben folytak tánc és illemtanórák, gyorsírási tanfolyamok, nyelvtanfolyamok stb. (A nagyságrendről legfeljebb abból alkothatunk fogalmat, hogy 1930-ban ezer-ezer nyelvtanár és zenetanár élt meg az országban, zömében nők.)
	50
	A tánc és illemtanóra persze nem jelentett alternatívát a középiskola számára - ha csak annyiban nem, hogy a középiskola nevelő hatásával szemben a koedukált viselkedéskultúra mintáját nyújtotta. Ez azonban csak elméletileg jelentett konkurens versengő értékrendet, konkrétan - a minden modernitást aggodalmasan figyelő hitoktatók és a „nagyon is modern” (vigyázó szemeiket Rómára, 1933 után pedig Berlinre vető) -, de a koedukációt és a szexualitást közben elutasító testnevelő tanárok programjainak jelentett alternatívát.