E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 261. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	Az 1948-as iskolaállamosítás - még ha az oktatás szekularizációja általában modernizációs lépésnek tekintendő is - nem illeszthető a magyar oktatást egyértelműen modernizáló lépések sorába. Nem illeszthető, de nem azért, amiért általában viszolyogni illik tőle (tehát totális mértéke és politikai diktatúrába hajló előkészítése és megvalósítása miatt), attól még lehetett volna egyértelműen modernizációs, hanem mert - 1950-re már deklaráltan felvállaltan - az iskola életének erőteljes ideologizálásával kapcsolódott össze. Az ideológia-központúság pedig - szemben például az ismeretközpontúsággal, vagy a személyiségközpontúsággal - tipikusan modernizációellenes elem.	Először is az állami modernizációs kísérletekből - hosszú távon - annyi valósult meg, amennyit a modernizációt ellenző erőkkel való kompromisszum megengedett.
	Egyébként is: az utóbbi időben annyit írtak az egyes egyházak és az iskolaállamosítás viszonyáról, hogy erről most nem szeretnénk szólni. (Fürj 1992, Balogh-K- nausz 1989, Nagy 1991)	Példának okáért Mária Terézia és II. József felvilágosult modernizációs lépései - közhelyszerűen - meghatározó jelentőségűek a modern magyar társadalom és oktatás kialakulásában: hosszú távon ezek közül a lépések közül azonban csak azok hatottak, melyek szervesültek vagy az 1790-1792-s országgyűlés által végzett munkálatokban, az új magyar rendi alkotmányban, vagy éppen - a modernizációs szempontból 1777-hez képest visszalépést jelentő - 1806-os Ratio Educationis révén.
	A modernizációellenesség hasznai	Másfelől pedig az állami modernizáció közel sem mindig a „haladás” egyértelmű vonalába esett - így az azzal szembenállók „elitélése” (ha valaki történészből bíróvá akarná is átképezni magát) is értelmetlen. Az 1850-s évek kétségtelenül modernizációs (szaktárgyi rendszer, érettségi stb.) lépései felvilágosulatlan eszmeiség terjesztésével jártak együtt: az avval szembeszálló protestáns iskolák objektíve, nemcsak - ahogy ők gondolták - a germanizációval és a katolizációval, vagy - ahogy az eddigiekből következik - a modernizációval álltak szemben, hanem ezzel a felvilágosulatlan szellemmel is.
	Ebből a vázlatos áttekintésből is kitűnik, hogy bár a 18-20 században az egyházak a modernizáló állammal ellentétes oldalon állottak, e szerepük az oktatástörténeti folyamat egésze szempontjából közel sem egyértelmű.	Az egyházi iskolák ekkoriban részesei voltak a konzervatív mellett a liberális szellemet is őrző ellenállás-komplexumnak, mely a kiegyezéshez és a kiegyezés következtében megvalósuló - kompromisszumosabb, de napjainkig ható érvényű - modernizációs lépésekhez vezetett.
	23	Hasonlóképpen: a harmincas évek egyházi iskolavezetői a latin befolyását a „modernizáció” olyan - vigyázó szemeiket Berlinre vető - erőitől is védték, akik annak helyébe testnevelést, (hadi)technikai ismereteket, a kortárs politikát legitimáló állampolgári ismereteket állítottak volna...