E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 376. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	33	34
	Elmondhatjuk tehát, hogy a magyar történelem e korai századaiban a központi állam építette ki az egyházi oktatást és tudományosságot, formáltatta meg az iskolákban továbbadandó „nemzeti” ismeretanyagot. A „társadalomnak”, azaz a nemesi arisztokráciának legfeljebb annyi szerepe volt a dologban, hogy fiait papnak adva, egyházi méltóságot kívánt szerezni s ezzel maga is használta ezt az iskolarendszert, illetve annyi, hogy megadta, vagy megvonta az engedélyt az alávetett jobbágyság iskoláztatásától.	A közvetlen - birtokadományozó - oktatáspolitika jelentőségének beszűkülésével egyidejűleg azonban a 14. század folyamán az iskolák „munkáltatói piaca” szélesedett ki. A bíróságok, kancelláriák, ahol a káptalani iskolai növendékek elhelyezkedtek, saját minta-oklevélgyűjteményeiket taníttatták az iskolákkal, tehát az ilyen értelemben vett „szakoktatás” irányításában a legkorábbi időktől kezdve részt kaptak a munkáltatók. (Mészáros 1988:31)
	Az esetleges egyetemes történeti párhuzamokat ismerőkkel szemben hivatkoznunk kell arra, hogy a magyar állam rendkívül kiterjedt jogköre az egyház irányításában nem pusztán az invesztitúraharcokat megelőző és ezért „múlandó” pillanatnyi helyzet szülötte volt, hanem olyan geopolitikai meghatározottság, mely a magyar állam és egyház viszonyát később meghatározta: nemzetközi értelemben az, hogy Magyarország a nyugati kereszténység keleti határvidéke, azaz Bizánc és a muszlim birodalom, majd az orosz birodalom közelsége mindenkor akkora mozgásteret adott - vagy ha úgy tetszik, mindig sajátos politikai játékot kényszerí- tett - az országot vezető politikai csoportoknak, hogy Róma megtartásuk érdekében mindig többet „engedett” nekik, mint az Európához közelebb eső szomszédoknak. Belpolitikai értelemben pedig az, hogy a dinasztia (az Árpád-ház) Európában talán egyedülálló módon régebbi és mélyebb gyökerekkel rendelkezett Magyarországon, mint az egyház. (Szűcs 1993) S nyilván nem véletlen, hogy Róma minden erőfeszítése ellenére nem veszhetett ki a magyar politikai köztudatból, hogy István király senkire, a pápára sem szorult hatalma elismeréséért, s hogy a koronát sem tőle, hanem „közvetlenül Istentől” kapta. (Váczy 1994) A felekezetek (és felekezeti iskolák) közötti kulturális versengés, melyet Archer a protestantizmus kezdetétől definiál, Magyarországon jóval korábbi jelenség: Erdély a koraközépkortól tele van kéttemplomos falvakkal. (Erdély:366)	A városi fejlődés pedig azt hozta magával, hogy a fenntartói kontrollt is össze kellett hangolni az egyházi törekvésekkel. Folyamatos alkumechanizmus alakult ki a szabad királyi városok és a káptalanok között, hiszen az előbbiek választhatták plébánosaikat és iskolarektoraikat, az utóbbiak viszont megtagadhatták a választás megerősítését. (Mészáros 1988:32) A városi tanítói pálya szociológiai értelemben részben a városi jegyzőség előszobája, részben a papi pálya előszobája lett. A falusi, mezővárosi tanítót viszont a földesúr választhatta ki.
	Új erők és új módszerek az oktatáspolitikában	Ezek a változások - látszólag - az állami befolyás relatív csökkenését jelzik. Kétségtelen tény, hogy az oktatási tér ebben az időszakban többszereplőssé vált, hasonlóképpen a nyugat-európai oktatási térhez. A ,,munkáltató”-i befolyás azonban Magyarországon sokkal inkább az állam oktatásbefolyásoló módszerének megváltozását jelenti, mintsem államtól függetlenedett új szereplők megjelenését. Ugyanis: a 14-15. század Magyarországán befolyást szerző dinasztiák (az Anjou, a Luxemburg, a Jagelló) fejlettebb területek (Itália, Brandenburg, Csehország) lovagi kultúráját, igazgatási, gazdaságpolitikai mintáit hozták magukkal: azaz a magyar társadalom „belső” igényrendszerét meghaladó mértékű lovagi és hivatali írásbeliség éppúgy az állami központ felől árad, minthogy a hivatalnokok alkalmazója is nagyobb arányban az állam, mint pl. Nyugat-Európában. (Kubinyi 1994, Mályusz 1984)
	Kétségtelen tény ugyanakkor az is, hogy a nagyszámú birtokadományozás következtében, illetve az egyházi rend függetlenségének növekedése következtében - talán a 14. századra - az egyház mintegy saját lábára állt, s az egyházi oktatás közvetlen állami befolyásolása feltehetően lecsökkent. (Szemben a modern „folyamatfinanszírozó” oktatáspolitikával, mely bármikor megvonhatja egy-egy iskolatípustól a támogatást, a középkorban az egyszer már eladományozott birtok jövedelmét csak igen nehézkesen lehetett elvonni a tulajdonostól. Így az évtizedekkel, évszázadokkal korábbi állami döntések az állami preferenciák megváltozása után is jelen voltak a kor oktatásügyi valóságában. Megítélésünk szerint az iskolák önfenntartó ambíciójára utal az is, hogy a magas pozícióba jutott egykori tanítványokkal visszafizettették az iskola által tanításukba, ellátásukba fektetett költségeket (Mészáros 1981:65)	Az állami hivatalok (és a „hivatalnokképző” káptalani iskolák) lényegesen fontosabb munkáltatók Magyarországon, mint az egyház „belső” (tudományos vagy teológiai) tevékenysége. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a magyar diákoknak lényegesen nagyobb része tanul világi jogot a külföldi egyetemeken, mint ahogy ez Európában megszokott. A középkori erdélyi peregrinusokból pl. 4 filozófusdoktort, 5 orvost és 5 teológust ismerünk - míg a jogi doktorok száma: 57! (Erdély:382) (Egyébként ez a 71 doktorátust szerzett személy az összes peregrináns mindössze 3,5%-a. A doktori fokozatot nem szerzettek között is elsöprő többségben vannak a jogászok.)