E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 381. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	34	A külföldi telepes polgárság által lakott városok - melyek, mint láttuk szintén az oktatási tér új szereplői - mozgástere a magyar nagyurakkal (és püspökökkel) szemben sokkal inkább az államtól és a királytól függött, mint a korabeli „Nyugaton”. (A városok jogainak és lehetőségeinek 1405-ös robbanásszerű kiterjedése nem a városok erejét, hanem az uralkodó szövetségeskereső gesztusát jelzik. Még a század végén is csak 80-90 000 városlakó lehetett a hárommilliós országban.) (Fügedi 1992)
	A közvetlen - birtokadományozó - oktatáspolitika jelentőségének beszűkülésével egyidejűleg azonban a 14. század folyamán az iskolák „munkáltatói piaca” szélesedett ki. A bíróságok, kancelláriák, ahol a káptalani iskolai növendékek elhelyezkedtek, saját minta-oklevélgyűjteményeiket taníttatták az iskolákkal, tehát az ilyen értelemben vett „szakoktatás” irányításában a legkorábbi időktől kezdve részt kaptak a munkáltatók. (Mészáros 1988:31)	Az értelmiség és az állam
	A városi fejlődés pedig azt hozta magával, hogy a fenntartói kontrollt is össze kellett hangolni az egyházi törekvésekkel. Folyamatos alkumechanizmus alakult ki a szabad királyi városok és a káptalanok között, hiszen az előbbiek választhatták plébánosaikat és iskolarektoraikat, az utóbbiak viszont megtagadhatták a választás megerősítését. (Mészáros 1988:32) A városi tanítói pálya szociológiai értelemben részben a városi jegyzőség előszobája, részben a papi pálya előszobája lett. A falusi, mezővárosi tanítót viszont a földesúr választhatta ki.	Az európai reneszánsz által kitermelt új értelmiségi funkció kettős: a reneszánsz értelmiségiek (akiket ezekre a funkciókra új gyakorlatias művésziskolákban, a „megcsontosodott” egyetemekkel tudatosan szembenálló antik illetve természettudományi irányultságú akadémiákon képeznek) egy része a megrendelő polgárság kiszolgálója más része pedig igazi Castiglione-féle udvari ember. E két rész aránya a Kelet-Nyugat tengely mentén meghatározott. Amsterdamban bizonyos, hogy a polgári megrendelők és a polgársághoz alkalmazkodó (és nyilván erre képzett és erre képző) értelmiségiek vannak többségben, Firenzében már jóval több lehet az udvarhoz kötött értelmiségi, Budán pedig szinte kizárólag Hunyadi Mátyás udvara jelentette a humanista értelmiség (nemcsak a művészek és tudósok, de pl. a hivatásos katonatisztek) megélhetésének lehetőségét. A reneszánsz idején tehát az új értelmiség Magyarországon talán még inkább a központi államhoz kötött, mint a régi értelmiség.
	Ezek a változások - látszólag - az állami befolyás relatív csökkenését jelzik. Kétségtelen tény, hogy az oktatási tér ebben az időszakban többszereplőssé vált, hasonlóképpen a nyugat-európai oktatási térhez. A ,,munkáltató”-i befolyás azonban Magyarországon sokkal inkább az állam oktatásbefolyásoló módszerének megváltozását jelenti, mintsem államtól függetlenedett új szereplők megjelenését. Ugyanis: a 14-15. század Magyarországán befolyást szerző dinasztiák (az Anjou, a Luxemburg, a Jagelló) fejlettebb területek (Itália, Brandenburg, Csehország) lovagi kultúráját, igazgatási, gazdaságpolitikai mintáit hozták magukkal: azaz a magyar társadalom „belső” igényrendszerét meghaladó mértékű lovagi és hivatali írásbeliség éppúgy az állami központ felől árad, minthogy a hivatalnokok alkalmazója is nagyobb arányban az állam, mint pl. Nyugat-Európában. (Kubinyi 1994, Mályusz 1984)	35
	Az állami hivatalok (és a „hivatalnokképző” káptalani iskolák) lényegesen fontosabb munkáltatók Magyarországon, mint az egyház „belső” (tudományos vagy teológiai) tevékenysége. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a magyar diákoknak lényegesen nagyobb része tanul világi jogot a külföldi egyetemeken, mint ahogy ez Európában megszokott. A középkori erdélyi peregrinusokból pl. 4 filozófusdoktort, 5 orvost és 5 teológust ismerünk - míg a jogi doktorok száma: 57! (Erdély:382) (Egyébként ez a 71 doktorátust szerzett személy az összes peregrináns mindössze 3,5%-a. A doktori fokozatot nem szerzettek között is elsöprő többségben vannak a jogászok.)	Joggal ellenünk vetheti bárki, hogy ha igaz is ez, hogy ha ezeknek az értelmiségi funkcióknak a betöltésében nagyobb is az állam befolyása, mint Nyugat-Eu- rópában, a tiszta egyházi értelmiségi funkciók (s kétségtelenül ez az értelmiségi szerepek nagyobb hányadára terjed ki, mint a polgárosultabb országokban) nyilván kevésbé determináltak az állami politikától, mint az Árpád-házi időszakban.