E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 391. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	Nos: Fraknói Vilmos és más történetírók munkáiból jól ismert, hogy a 14-15 században a legfelső egyházi pozíciók betöltésére az uralkodó (illetve a kormányzó) és a pápa egyetértésével került sor. Ezeknek a pozícióknak nagyjavadalmaknak nyilván nem sok köze volt az oktatás irányításához, ezt a kialakult és függetlenedett egyházi középrétegek, egy független egyházi értelmiség végezte. (Mindez nemcsak nálunk volt így: Southern írja le, hogy Németország egyes területein politikai okokból kiválasztott írástudatlan (!) püspökök kezében voltak a nagyjavadalmak, az egyházkormányzat, a szociális és kulturális funkciók mégis remekül működtek a függetlenedett középszintű apparátusnak köszönhetően. Persze a politikai szempontokat követő kiválasztás sem jelent feltétlenül intellektuális érdemtelenséget, csupán egyházi szempontból nézett közömbösséget: Mályusz Elemér mutatott rá, hogy a 14-15. században általános szokás volt, hogy a kormányzásban közreműködő tanult és érdemdús hivatalnokokat egyházi javadalommal fizeti ki az állam.) (Mályusz 1971)	Egy-egy konkrét pozícióba - mint minden pozícióba - előlépéssel (azaz alacsonyabb kanonoki pozícióból való előléptetéssel) vagy egyből, azaz „protekcióval” lehetett bejutni- utóbbiak tették ki az esetek 57%-át. Az egyből bekerültek 53%-a rokoni kapcsolatai révén, 42%-a udvari szolgálatai jutalmaképpen jutott pozíciójába. A maradék 24%-nak, mely a káptalan belső válogatására jut, közel fele szintén személyi kapcsolatokkal magyarázható. Az egyházi középrétegbe kerülők mintegy 9%-a volt korábban államhivatalnok, 7%-a futott be egyházi karriert, 78% szolgáló kanonok volt, 5%-uk lelkipásztor volt, 1% pedig tudós. Ez magas egyházon belüli rekrutációt mutatna.
	Ma már ennek a középrétegnek - köztük a káptalani iskolák vezetőinek illetve a plébániai iskolázást felügyelő kanonokoknak (e kategórián belül az ún. olvasó és éneklőkanonok végeztek oktatásügyi funkciót) - az összetételéről és rekrutációjáról is elég sokat tudunk.	Ha azonban felbontjuk a réteget, rendkívül izgalmas kép tárul elénk. Az egyházi társadalom alsó rétegét a karpapság képezi, az ő számukra gyakorlatilag nincs felemelkedési mód. A középső rétegbe szinte mindenki kívülről érkezik. A középső réteg alját az egyszerű kanonokok, közepét az éneklőkanonok, felső sávját az olvasókanonok képezik. E középső rétegen belül már van mobilitás. Az e fölötti rétegbe (magyarán a püspökök közé) már nincs továbblépés.
	Míg a jog - a konstanzi zsinat határozata - a király számára a jelöltek körének meghatározását tette lehetővé és a pápának adta a kinevezés jogát, addig a gyakorlat ezt úgy alakította, hogy király nevezte ki őket, a pápa pedig jóváhagyta a döntést.” Az összes magyarországi kanonoki javadalom adományozása főkegyúri jogából eredően a királyt illeti... korszakunkban azonban általánosnak mondható az a gyakorlat, hogy a király kegyúri jogát, világi vagy egyházi személynek adományozza” - hangsúlyozza Köblös József (Köblös 1994:20)	„Azok az alacsonyabb származású javadalmasok, akiknek magas udvari pártfogóik nem voltak, nem remélhették, hogy pusztán az egyházi lépcsőfokokat használva eljuthatnak a főpapi rendbe is. Állami szolgálatba lépéssel és pártfogók szerzésével azonban a legmagasabb egyházi posztokra is eljuthattak.”(Köblös 1994:87)
	36	A Köblös által használt új és rendkívül korszerű történetszociológiai elemzés a javadalom megszerzésére helyezi a hangsúlyt. Számunkra azonban a betöltött funkció érdekes - a középfokú tanítás illetve a tanügyigazgatás funkciója.
	Ez a középszintű egyházi bürokrácia igen nagy arányban (a Köblös által megvizsgált négy káptalan esetében 39%-ban) tanult egyetemeken. A külföldiek és a polgári származásúak között kifejezetten magas (70 illetve 51%-os) az egyetemjártak aránya, a köznemeseknél ez az adat már csak 35%. A külföldiségből (azaz a helyi uralkodó körökkel szembeni idegenségből) és a polgári mivoltból (azaz a rendi értelemben vett másodrendűségből) eredő hátrányos helyzet leküzdésének, úgy látszik feltétele az egyetemre járás. Nem véletlenül mondunk egyetemre járást (és nem egyetemet végzést) - hiszen döntő többségük nem fejezi azt be. A hallgatók leginkább kapcsolati tőkét halmoznak fel, ez teszi lehetővé a káptalanokba való bejutást.”Egyetemet járt kanonokaink túlnyomó többsége tehát rövid tanulmányai alatt vagy után javadalmához jutva beilleszkedett a káptalan mindennapos életébe, tudását a hiteleshelyi teendők végzésénél, a káptalani iskolában való tanításnál kamatoztatva, mások a királyi kancelláriában, a bíróságok mellett, vagy diplomataként a királyt szolgálták.” Más adatok szerint az erdélyi püspöki káptalan kanonok- jainak negyede/fele fordult elő a 15. század egyetemein. (Erdély:372)	Azt mondhatjuk tehát, hogy az iskolairányításban és tanításban fontos olvasó ill. éneklőkanonoki funkció legfontosabb jellemzői, hogy