E FILE EGY  KERESŐOPTIMALIZÁLÓ ELJÁRÁS EREDMÉNYE! Az idézet forrása: Nagy Péter Tibor : Oktatás -történet -szociológia / https://mek.oszk.hu/10900/10982/10982.pdf ill. a https://archive.org/download/nagypetertibor_gmail/oktatas_tortenet_szociologia.pdf  A szöveg 446. és kilenc következő bekezdése szerepel a szövegben	40	A tanári kar tekintetében a középiskolában túl sok alternálásra nem volt lehetőség: a törvény pontosan megszabta, milyen képesítéssel lehet valaki középiskolai tanár. A törvénytől felfelé eltérni lehetett volna - minthogy a középiskolai tanárok negyede-harmada doktori fokozattal rendelkezett (MOTC1913, 1938) nem lett volna képtelenség pl. egy olyan iskola működtetése, mely csak doktori fokozattal rendelkező tanárokat alkalmaz. Erre azonban nem került sor - valószínűleg azért, mert a szülők és a sajtó egy része a középiskola túlzottan elméleti, „tudományos” jellegét vádként fogalmazta meg - a tudományos szempont kizárólagossá tétele az alkalmazásban ezt a konfliktust elmélyítette volna. (MP 1903:268) Másfelől állami iskolák esetén a tanügyigazgatásnak, felekezeti iskolák esetén a fenntartó egyházaknak mindig voltak olyan nagypolitikai vagy személyi szempontból fontos jelöltjei, akik nem szereztek doktori fokozatot.
	A diákok összetételével kapcsolatban Magyarországon 1867 és 1948 között - természetesen különböző mértékben - valamennyi iskolatípust a diáktársaság társadalmi vegyessége jellemezte - azaz minden iskolában van legalább néhány százaléknyi alsóbb társadalmi csoportból származó, s bár a felekezeti tulajdonban lévő elemi iskolák felekezetileg szegregáltak voltak, s 1907 után a katolikus középiskola-rendszerben is szélsőségesen alacsonyra csökkent a nem katolikusok aránya, egyetlen olyan iskolát sem nevezhetünk meg, mely definitíve kizárná a fenntartótól eltérő felekezethez tartozókat - leszámítva természetesen a teológiai intézményeket, s a numerus nullust megvalósító iskolákat 1944-ben. (Karády 2000) Hasonlóképpen egyetlen iskola sincsen, ahol formális feltétel lenne pl. a nemesi származás. „Felfelé”, azaz exkluzív irányba alternatív iskolákat nem ismerünk.	Ismerünk viszont ebben az értelemben alternatív polgári iskolákat: a fővárosi iskolákban, a hetvenes években egyetemi végzettségű tanárokat alkalmaztak a polgárikban, néhány budapesti polgári ebben az értelemben másféle iskola lett, mint a többi polgári - nyíltan ambicionálva, hogy diákjai eséllyel folytathassák tanulmányaikat a középiskolák negyedik-ötödik osztályában. (MP 1896:521) Bár e mögött kétségtelenül nem az egyes iskolák különbözési ambíciója, hanem a fővárosi oktatáspolitika rejtőzött. Az, hogy a budapesti tanítói állás betöltésének - a Fővárosi Pedagógiai Szeminárium létrejötte után, tehát a huszadik század első felében - külön képesítési követelményei vannak, már végképp nem az alternativitás, hanem az önálló regionális oktatáspolitika témakörébe tartozik. (Nem kritériumszerűen, de szociológiai valóságukban az átlagnál iskolázottabbak a magántulajdonú iskolák alkalmazottai: az 1934/35-ös tanévben az elemi iskolákban átlagosan a tanítók 2,6%-ának van magasabb képzettsége, mint tanítói oklevél a- magánnépiskolákban viszont 13,8%-nak. Följebb már nincs igazi különbség: magánpolgárikban 9,7%- nak van középiskolai tanári oklevele, míg az átlag 8,9%. (MSK 103:40) Azaz - a magániskolázás elsősorban a polgári iskolai tanítók - tanárok terepe.
	Annál inkább ismerünk „lefelé” alternatívokat, melyek alsóbb társadalmi csoportokból verbuválták közönségüket. Ilyenek voltak az első világháború előtt a munkásgimnáziumok, s ilyenek lettek később a Népi Kollégiumok is. (MP 1974: 349) Az 1960-as években, ha nem is önálló iskola, de intézményes tanfolyam oktatás támogatja a fizikai dolgozók gyermekeit. A „felfelé exkluzív” alternatív iskolák (melyek pl. Angliában megtalálhatók voltak) hiánya egyfelől nyilván a tényleges helyzettel magyarázható - a felsőbb, uralmi helyzetben lévő társadalmi csoportok számára mindig bőségesen elegendő volt a minőségi iskolakínálat, másrészt pedig	41
	-     paradox módon - éppen a magyar nemesség angolnál gyengébb polgárosultságá- val, azaz azzal, hogy a legerősebb társadalmi csoportok sosem az iskolán keresztüli érvényesülést láttak a legfontosabb útnak, nem volt okuk tehát attól tartani, hogy az alsó	Alternativitás az iskolatípusok vonatkozásában
	-     melyet az akkor (1923-ban, már és még) ellenzéki Gömbös elő is terjeszt a parlamentben, de ehhez már és még nem elég erős a kormányzat jobboldal ellenzéke.)	Az iskolatípusok, az iskolaszerkezet alternálását jellemzi, hogy egy-egy keletkező új iskolatípus mindig az újdonság erejével hat, s valamilyen mértékig mindig konkurenciát jelent a meglévőkkel szemben. (Azaz: a magyar oktatás nem abban az értelemben felülről vezérelt, hogy a domináns iskolatípusokat alapvetően, minden intézményre nézve átalakítanák - erre először az 1934-s egységes középiskolai törvényt végrehajtó 1938-s tantervvel történik kísérlet - hanem abban, hogy központi döntésekkel újabb és újabb iskolatípusok keletkezését teszik lehetővé, melyek részben a meglévő közönségért, részben új közönségekért - kispolgárok, szakmunkások gyerekeiért - szállnak versenybe.) A polgári iskolák - noha (1927-ig) az (1868-as) népiskolai törvény szabályozta őket - alsó-középiskolaként funkcionáltak, a középiskola alsó négy osztályának alternatíváját jelentették, abban a konkrét értelemben, hogy az 1870-es évektől számos diákot elvontak a középiskolától. De elvonták a felső népiskola diákseregletét is, fokozatosan „meghalasztva” azt az iskolatípust. A megalakuló - s a hetvenes évektől nyolcosztályos - reáliskolák is alternatíváját jelentették a gimnáziumnak. A létrejövő - s már 17 évesen érettségit kínáló - felsőkereskedelmi iskolák alternatívát jelentettek a középiskolák felső osztályaival szemben. A felsőbb leányiskolák alternatívát kínáltak a korábban domináns leánynevelő intézménnyel, a tanítónőképzővel szemben. Ez az „átmeneti” alternatív jellegük azután fokozatosan megszűnt, hiszen ezek az iskolák is önálló rendszerré szerveződve globális értelemben kínáltak a középiskolával párhuzamos utat - s nem az egyes iskolák jelentettek alternatívát. (Négy középiskolai végzettséghez az 1840- es években született fiúk csak gimnáziumban juthattak, ezzel szemben a századfordulón született nemzedéknek már fele nem gimnáziumban, hanem reáliskolában vagy polgáriban szerezte négy középiskolai végzettségét. (MSÉ 1913:272) A felső középfokú nőiskolázásnak bő kétötödét veszi át a tanítónőképzéstől a lányiskola, s további egyötödét a felső kereskedelmi iskolázás.